Tényleg ő az új Henry?

Tényleg ő az új Henry?

, hb

Anthony Martial alaposan felrázta Manchestert.



Új csillag van születőben a Premier League-ben - legalábbis az angol lapok szerint. Ő Anthony Martial, a Manchester United 19 éves támadója. A fiatal csatár két fordulóval ezelőtt mutatkozott be az angol élvonalban, nem is akárhogyan. Első meccsén a cserepadról beállva vette be a Liverpool kapuját, majd egy héttel később duplázott a Southampton elleni rangadón, hozzásegítve csapatát egy idegenbeli 3-2-es győzelemhez.

Az angoloknak ez elég is volt ahhoz, hogy a fiatal franciát az új Thierry Henry-ként kezdjék emlegetni. A két játékos pályafutása között valóban sok párhuzam figyelhető meg: mindketten a Monacónál hívták fel magukra a figyelmet, mindketten rendkívül fiatalon írtak alá egy angol élcsapatnál, és mindketten francia válogatottak voltak már a 20. születésnapjuk előtt (Martial 2015. szeptember 1-én játszotta le az első meccsét a felnőtt válogatottban). Martial azonban eddigi karrierje során számokban messze felülmúlta a fiatal Henry-t. Monacóban 17 és 19 éves kora között csaknem kétszer annyi gólt lőtt, mint elődje (11, illetve 6), és a Premier League-ben való bemutatkozása is jobban sikerült, mint Henry-é. Utóbbinak 1999-ben nyolc mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze első gólját az Arsenal mezében.


A leglényegesebb különbség azonban a két játékos között az, hogy Henry csak 19 éves kora után került igazán reflektorfénybe (egészen addig még korosztályos válogatott sem volt), Martialt viszont már 15 éves kora óta figyelemmel követte a francia sajtó. A Párizs egyik külvárosából (Massy) származó srác először az U16-os francia válogatottban csillogtatta meg a tudását, ahol 17 meccsen 9 gólt produkált, majd egy korosztállyal feljebb ugyanennyi találathoz már csak 13 mérkőzés kellett neki. Teljesítménye ezután kissé visszaesett, az U18-U21-es érát 21/7-es mutatóval hozta le, de 2013-ban az U19-es csapatot így is hozzásegítette egy Európa-bajnoki ezüstéremhez. A Manchester Unitedet valószínűleg ezek a számok késztették arra, hogy 36 millió fontot fizessen a játékosért a Monacónak, minden idők legdrágább 20 év alatti futballistájává téve őt.


Hogy Martial megért-e ennyi pénzt, majd az idő eldönti. A manchesteriek trénere, Louis van Gaal mindenestre néhány hete még "nevetségesen soknak" titulálta a játékos átigazolási összegét, hozzátéve, hogy "őrült egy világ az, amelyben ennyi pénzt elkérnek egy tinédzserért". Csak emlékeztetőül: 1999-ben Arséne Wenger igencsak vonakodva fizetett ki 11 millió fontot a Juventusnak Thierry Henry-ért...


NÉVJEGYKÁRTYA


Név: Anthony Martial
Születési dátum: 1995. december 5.
Születési hely: Massy (Franciaország)
Magasság/testsúly: 181 cm/76 kg
Poszt: csatár


Klubjai (bajnoki/gól)
2012-13 Lyon 3/0
2013-15 Monaco 49/11
2015-     Manchester United 2/3


 (hb)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább