Arsenal: lenullázva

Arsenal: lenullázva

, ktn

EUROTRASH - azaz EUROSZEMÉT. Ez állt az egyik legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun sportrovatának címoldalán. A kemény szóhasználat indokolt: a keddi játéknapon mindkét angol csapat vereséget szenvedett.



Az Arsenal szégyenszemre hazai pályán kapott ki 3:2-re attól az Olimpiakosztól, amely néhány évvel ezelőtt még annak is örülhetett, ha háromnál kevesebb gólt kapott egy angliai kiránduláson. A görögök korábban 12 nemzetközi kupameccset játszottak Angliában, és mind a tizenkettőt elveszítették (lásd a táblázatot), összesített gólarányuk keddig 3:37 volt. Londonban győztek, s pontosan annyi gólt szereztek 90 perc alatt, mint amennyit 1965 óta összesen angol földön. Az Arsenal ráadásul egészen nevetséges gólokat kapott. Az első találatnál Felipe Pardo megpattanó lövése vágódott a jobb alsó sarokba. Pechnek tűnik, az azonban már serdülőben is infarktus-közeli állapotot képes okozni egy edzőnek, ha egy laposan visszagurított szögletet az ellenfél játékosa 18 méterről senkitől sem zavartatva lőhet kapura. S akkor mit mondjunk a második görög gólra? Fortunisz beadását Ospina kapus lehúzta, majd teljes lelki nyugalommal a földre ejtette a labdát. Csak azzal nem kalkulált, hogy a labda a gólvonal mögött ér majd földet.

2015: Arsenal-Olimpiakosz 2:3
2014: ManUTD-Olimpiakosz 3:0
2012: Arsenal-Olimpiakosz 3:1
2011: Arsenal-Olimpiakosz 2:1
2009: Arsenal-Olimpiakosz 2:0
2008: Chelsea-Olimpiakosz 3:0
2005: Newcastle-Olimpiakosz 4:0
2004: Liverpool-Olimpiakosz 3:1
2002: ManUTD-Olimpiakosz 4:0
2001: ManUTD-Olimpiakosz 3:0
2000: Liverpool-Olimpiakosz 2:0
1972: Tottenham-Olimpiakosz 4:0
1965: West Ham-Olimpiakosz 4:0


"Természetesen van még esélyünk a továbbjutásra, de egy ilyen mérkőzés elvesztése után nehezebb dolgunk lesz" - mondta a kudarc után Arsene Wenger, a csapat edzője. Nem kifejezés, hogy az Arsenalnak nehéz dolga lesz: két meccs után nulla ponttal áll a táblázat negyedik helyén, s most két mérkőzése következik a Bayern München ellen. Az ellen a Bayern München ellen, amely előbb 3:0-ra verte az Olimpiakoszt Athénban, kedden pedig 5:0-ra győzött a Dinamo Zagreb ellen (Lewandowski: tripla). És ne legyenek kétségeink afelől, hogy a Bayern a "kicsik" ellen nem adott ki mindent magából.


"Szerintem jó teljesítményt nyújtottunk." Ezt már José Mourinho jelentette ki, miután a Chelsea 2:1-es vereséget szenvedett Portóban, a tréner nagy visszatérése tehát nem sikerült. De ez a vereség legalább nem kínos, a portugál csapat Európa egyik legerősebb klubjának számít, sőt, a mérkőzés utolsó pillanataiban az angolok jogos tizenegyeshez juthattak volna, a bíró azonban nem vette észre, hogy a labda Diego Costa emelése nyomán a portói Marcano kezén változtatott irányt a büntetőterületen belül. Az azonban egyértelmű, hogy a szigetországiak idei kudarcsorozatáért hiba lenne csak a balszerencsét okolni: az angol klubcsapatok a kedd estig lejátszott hat BL-mérkőzésük közül ötöt elveszítettek.


A spanyol és a német klubok lehagyták az angolokat, és az utóbbi években ismét éledező (elsősorban az Európa-ligát komolyan vevő) olasz csapatok az UEFA-koefficienseinek változása miatt komolyan fenyegetik Anglia harmadik helyét az európai ranglistán. Angol mázli, hogy kedden az AS Roma belealudt a BATE Boriszov elleni mérkőzésbe, és bő félóra után 3:0-s hátrányba került. A szünetben Rudi Garcia kettőt cserélt, és a Roma a kapuja elé szögezte a fehérorosz csapatot, de ez csak két gólra, illetve egy hajrábeli kapufára volt elég. "XXL-meglepetés" - értékelte az eredményt László Csaba az M4 stúdiójában. A nagy mellénnyel kezdő rómaiak nagyon fontos pontokat veszítettek el a Boriszov ellen, a Leverkusen ellen következő páros mérkőzésből mindenképpen győztesen kell kijönniük, hogy legyen esélyük a továbbjutásra. Márpedig a Leverkusen nem gyenge: a németek a hajráig vezettek a Lionel Messi nélkül erőtlennek és tanácstalannak tűnő Barcelona otthonában. Aztán a Barca két perc alatt szerzett két gólt, és ezzel hozta a papírformát.


A nap játékosa: Filip Mladenovics (BATE)


Nem csak azzal hívta fel magára a figyelmet a 24 éves szerb focista, hogy két gólt lőtt a Roma ellen. Első találata egészen pazar volt: nagyjából negyven méterről bombázott a Roma kapujának jobb sarkába, észrevéve, hogy Szczesny kapusbeadásra számít.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább