Juventus–Sevilla 24:1

Juventus–Sevilla 24:1

, ktn

Cristiano Ronaldo beérte a Real-örökranglistán Raúlt, összeszedték magukat a manchesteri klubok, a BL-döntős az EL-győztest oktatta. BL-szerda.



Számos érdekessége volt statisztikai szempontból a szerdai BL-játéknapnak. Cristiano Ronaldo megszerezte pályafutása 500. (és 501.) hivatalos gólját, a Real Madridban pedig a 323-kat, amivel beérte az örökranglistán Raúlt, a listán Puskás az ötödik (Malmö-Real Madrid 0:2). Álvaro Morata az első spanyol, Alessandro Del Piero mellett pedig a második Juventus-futballista, aki sorozatban öt BL-mérkőzésen eredményes volt (Juventus-Sevilla 2:0). Diego Simeone irányítása alatt az Atlético Madrid először kapott ki BL-találkozón a Vicente Calderón stadionban (Atlético-Benfica 1:2). Megszerezte első pontjait a BL-ben a kazah Asztana, ráadásul a Galatasaray elleni mérkőzésen BL-rekordbeállításra is sor került: összesen három öngól esett (Asztana-Galatasaray 2:2).

Ezek azonban csak számok, lássuk, mi is történt. Feltámadtak például az angol csapatok. A két manchesteri gigász annak ellenére nyerte meg szerdai mérkőzését, hogy mindkét együttes hátrányba került. A Manchester United a Wolfsburg ellen győzött 2:1-re. A találkozó hőse Juan Mata volt, aki előbb értékesített egy tizenegyest, majd parádés gólpasszt adott sarokkal Chris Smallingnak. Harmadszor fordult elő a támadóval, hogy BL-mérkőzést gól + assziszttal zár (korábban ez a Valencia és a Chelsea játékosaként is összejött neki). A rapszodikus Unitednek nagyon kellett ez a győzelem, hiszen a CSZKA-PSV (3:2) mérkőzés nyomán a csoport összes szereplője 3-3 ponttal várja a harmadik fordulót.

A sírból hozta vissza reményeit a Manchester City is. Az angolok Mönchengladbachban kerültek hátrányba, s a csoport - előzetesen leggyengébbnek ítélt - csapata ellen a pontvesztés különösen fájdalmas lett volna számukra. Csakhogy jött a megmentő, Kun Agüero, aki a 90. percben gólra váltott egy tizenegyest. Az argentin játékos az utolsó 15 Bajnokok Ligája-mérkőzésén, amelyen kezdőként lépett pályára a City játékosaként, 15 gólt szerzett. A Citynek azonban egyszerűen nem megy a BL-ben. Az első félidőben a Gladbach felülmúlta a Manchestert, és a vendégek csak annak köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba, hogy Raffael büntetőt hibázott (egy másikat ráadásul a bíró nem adott meg a németeknek). A gyengécske teljesítményre gyengécske magyarázat, hogy a keretből sérülés miatt többek között Clichy, Nasri és Kompany is hiányzott.


A halálcsoport másik mérkőzése döbbenetesen egyoldalú játékot hozott. A Juventus-Sevilla találkozóról mindent elmond a kapura lövési kísérletek számának aránya: 24:1 az olaszok javára. Nyomasztó fölényben ugyan nem játszott a Juventus, de az Európa-liga címvédője gyakorlatilag nem tudott eljutni a zebrák kapujáig. A hatalmas különbség azonban nemcsak abból adódik, hogy a Sevilla nyáron meggyengült, hanem abból is, hogy (a nagynevű távozók és a gyengébb bajnoki eredmények ellenére) ez a Juventus potenciálisan erősebb csapat lehet, mint amelyik tavaly bejutott a BL döntőjébe. Az új igazolások közül Sami Khedira meggyőzően mutatkozott be, s kiválóan megértette magát az ugyancsak jól játszó Pablo Dybalával. Juan Cuadradóval pedig aranyhalat fogott a torinói csapat, a kolumbiai kezdősebessége és cselezőkészsége páratlan. A "Pirlo-időszakban" a Juve eredményessége szinte teljes egészében Pirlo játékától függött, s ha a meghatározó játékosok közül Vidal vagy Tévez rossz napot fogott ki, akkor a csapat látványosan szenvedett. Allegri jelenlegi keretének fő erénye a kiegyensúlyozottság lehet.


A nap játékosa: Joe Hart (Manchester City)


Kulcsfontosságú volt, hogy a City kapusa a Mönchengladbach elleni mérkőzés 20. percében kivédte Raffael tizenegyesét. Hart igazi tizenegyesölő: az utóbbi kilenc büntetőből, amit ellene lőttek, ötöt megfogott.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább