1:6 után is örülhetett a Roma

1:6 után is örülhetett a Roma

, ktn

Bombaformában Európa két legjobb csapata, a Barcelona hat, a Bayern München négy gólt szerzett a keddi BL-játéknapon.



Szombaton 4:0 a Real Madrid, kedden 6:1 az AS Roma ellen - ez a Barcelona utóbbi pár napjának mérlege. A katalán kivégzőosztag (Messi, Neymar, Suárez) tagjai történelmi győzelmet szereztek a klubnak, ilyen különbséggel a nemzetközi kupaszíntéren spanyol csapat még sosem vert olaszt. Ezzel a Barcelona - mellesleg - biztos csoportelsőként jutott tovább, az pedig a sors furcsa fintora, hogy a kiütéses vereség ellenére a Roma közelebb lépett a nyolcaddöntőhöz. A szünet után talán Rudi Garcia is rájött, hogy jobban jár, ha a lestaktika helyett inkább élesíti a wifit, azaz a telefonját lesi, hátha legalább Belorussziában kedvező eredmény születik a csapata számára. Az született, a Leverkusen ugyanis csak a második félidő közepén egalizált a BATE Boriszov ellen (1:1), így a Roma számára leegyszerűsödött a továbbjutási kulcs. Ha Tottiék az Olimpicóban legyőzik a Boriszovot, mindenképpen bejutnak a legjobb tizenhat közé. Mindezt úgy, hogy a Roma az eddigi öt mérkőzésén 16 gólt kapott, vagyis meccsenként legalább hármat.

Az F csoportban nem történt semmi váratlan, a Bayern München elintézte az Olimpiakoszt (4:0), az Arsenal pedig a Dinamo Zágrábot (3:0). A bajor stadionban egyedül Holger Badstubernek volt peches estje. A bekk a hosszú sérülését követően 217 nap után tért vissza a Bayern kezdőcsapatába, de Erikssen játékvezető nem volt éppen ünnepélyes hangulatban, és leküldte a pályáról egy piros lappal. A londoni öröm sem volt felhőtlen, a Dinamo elleni 3:0 kevés, az utolsó fordulóban az ágyúsoknak győzniük kell Pireuszban. Ráadásul legalább két góllal (vagy csak eggyel, de akkor minimum három gólt szerezve). Itt még matekozni fogunk.


G csoport. Feje tetejére állt a világ. Bekavart a Dinamo Kijev, amely 2:0-ra nyert Portóban. Ez a meglepetésgyőzelem azt jelenti, hogy a Dinamo Kijev is a saját kezébe veheti a sorsát, akárcsak a Roma. Ha az utolsó körben az ukránok ismét három pontot szereznek (a nulla pontos Maccabi ellen ezt joggal várhatjuk tőlük), biztosan várhatják a tavaszi folytatást. Vagyis az Arsenal mellett egy másik angol csapat, a Chelsea is búcsúzhat a csoportkör után. A Chelsea ezúttal egyébként hengerelt, 4:0 az izraeliek ellen. Izgalmat csak az okozott, hogy a londoniak két egzaltált macsója, José Mourinho és Diego Costa a beszámolók szerint a pályán ordítozott egymással. Más: lassan egzotikus neveket kezdhetünk tanulni a Chelsea kapcsán, Abdul Rahman Baba gólpasszt adott, Kurt Zouma gólt szerzett.


Az sem mindennapi, ami a H csoportban zajlik. Lélegzetelállító a Zenit, a mezőny egyetlen százszázalékos tagja, amely ezúttal 2:0-ra nyert a Valencia ellen. A spanyolokat ráadásul az utolsó kör előtt beelőzte az outsidernek tartott belga Gent a Lyon leverésével. Hogy hangzott volna ez az elején: a Zenit és a Gent továbbjut, a Valencia és a Lyon búcsúzik?


A nap játékosa: Thomas Müller (Bayern)


A müncheniek 26 éves és 72 napos támadója a legfiatalabb futballista, aki elérte az 50 győzelmet a Bajnokok Ligájában.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább