Lefagyott a Fradi a Böde-horrortól

Lefagyott a Fradi a Böde-horrortól

, ktn

Szerencsénk, volt az Eb-sorsoláskor, az Újpest nyert a Fradi-pályán, Böde horrorsérülést szenvedett. Vége az "őszi idénynek".



Miközben a fél ország azon izgult, hogy a magyar válogatott milyen ellenfeleket kap a jövő nyári Európa-bajnokságon, lejátszották a magyar élvonalbeli bajnokság 19. fordulóját. A sorsolással a válogatottnak alighanem szerencséje volt (Portugália, Ausztria és Izland jutott nekünk), és a forduló nézőszámai is az egeket verdesték: a Fradi-Újpest rangadóra közel 18 ezer szurkoló volt kíváncsi. De ne szaladjunk ennyire előre.

Székesfehérváron ünnepi-szomorkás volt a hangulat, a hazai szurkolók szép molinóval búcsúztak a Sóstói stadiontól a Videoton-Paks mérkőzésen. Ez volt az utolsó találkozó ebben a stadionban, a Videoton új létesítményét előreláthatóan 2017 nyarán adják majd át. S ha már a jövőbe tekintünk, örülhetünk annak, hogy a magyar futballban azért vannak tehetségek: a Paks elleni mérkőzést a hetek óta az NB I-es csapatnál szereplő, s minden alkalommal biztató játékot produkáló 21 éves Géresi Krisztián gólja döntötte el. A győzelemmel a Videoton feljött a tabella harmadik helyére - a játékoskerete alapján minimum ott lenne a helye.


Végre jól futballozott a Debrecen is, amely dr. Horváth Zsolt triplájával 3:1-re verte az MTK-t. Érdekesség, hogy a 27 éves focista korábban az MTK-ban szerepelt, nem is ünnepelte túl feltűnően a góljait. Nem is nagyon volt kinek: a vadiúj stadionban mindössze 1285 néző lézengett. Ez azért nagyon szomorú. Egy megyével odébb is örülhetett a maroknyi szurkolótábor. A Diósgyőr három hónap után nyert ismét hazai pályán bajnokit, 2661 néző előtt. Az ellenfél az idei évet sereghajtóként záró Békéscsaba volt.


Évek óta nem láttunk annyi nézőt élvonalbeli mérkőzésen, mint a Fradi-Újpest rangadón. A Kassai Viktor által vezetett mérkőzésre 17 489 szurkoló volt kíváncsi, ennek megfelelően a hangulat is óriási volt. A hazaiak azonban hamar lefagytak, a Litauszkival ütköző Böde Dánielt már az 5. percben le kellett cserélni. Az esetről készült fotó egészen horrorisztikus, csak felnőtt olvasóinknak ajánljuk, a Fradi csatárának bokája 90 fokban fordult ki a lábfejéhez képest, csoda, hogy nem tört el. A diagnózis: bokaszalag-szakadás: A legjobbakat kívánjuk Bödének, azaz épüljön fel az Európa-bajnokságra!


A találkozó lüktető játékot hozott, de a színvonal azért nem verdeste az egeket. A Ferencváros fölényben futballozott, de a mérkőzést Mbaye Diagne (ki más!) döntötte el, a csatár az 59. percben fejelt a kapuba. A szenegáli játékos az utolsó tíz bajnokiján pontosan tíz gólt szerzett - nem akármilyen érdemei vannak tehát abban, hogy az UTE már a második a tabellán. Ráadásul az Újpest az első csapat, amely nyerni tudott a Groupama Arenában, megszakítva az FTC 28 mérkőzés óta tartó hazai bajnoki veretlenségi szériáját.


A hétvége hőse: dr. Horváth Zsolt (DVSC)
Nem mondhatni, hogy a pécsi születésű csatár sok szerepet kapna Kondás Elemértől. A pályán töltött ideje alapján mindössze a hatodik helyen áll a Debreceni csatárok között, ehhez képest az MTK ellen mesterhármast lőtt. A hatékonysági mutatója parádés: 550 perc, 4 gól.


A hétvége meglepetése: Vasas-Honvéd 2:1
Szerencsére alig maradunk olyan forduló nélkül az NB I-ben, amikor egy csapatnak a szünet után FANTASZTIKUS JÁTÉKKAL, KÜZDENITUDÁSBÓL JELESRE VIZSGÁZVA sikerül megfordítania a meccs állását. Ezúttal a Vasas okozott meglepetést a második félidőben, az egyenlítő gólt Kenesei szerezte.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább