Mikor Bergkamp triplája is kevés volt a Leicester ellen

Mikor Bergkamp triplája is kevés volt a Leicester ellen

, Horváth Béla

Vasárnap Leicester City-Arsenal, a párosítás kapcsán nosztalgiáztunk egy kicsit.



Az 1997/98-as szezonban a Leicester City két fronton harcolt. A rókák az előző idényben – újoncként – megnyerték a Ligakupát, így elindulhattak az UEFA-kupában. Az európai porondon azonban csupán két mérkőzés jutott nekik, már az első körben oda-vissza kikaptak az Atlético Madridtól. A bajnokságot viszont pazarul kezdték, az első kilenc mérkőzésükön mindössze egy vereséget szenvedtek. A nagy menetelés egyik legemlékezetesebb pillanata az Arsenal elleni hazai meccsük volt, amelyen 2-0-s, és 3-2-es hátrányból is sikerült felállniuk.

 

A mérkőzés hosszabbításában összesen három gól esett (az utolsó hat percben négy), kettőt a Leicester, egyet az Arsenal jegyezhetett fel. A Leicester hatalmas feltámadása ellenére a meccs hőse egy Arsenal-játékos, Dennis Bergkamp volt, aki három csodálatos góllal örvendeztette meg a londoni szurkolókat. A tripla kiváló bizonyítéka annak, hogy Bergkamp mindent tudott a fociról. A holland betalált távolról, kiugratásból és egy pimasz egyéni akciót követően is.

 

A szezon végén egyébként az Arsenal behúzta története 11. angol bajnoki címét, a Leicester pedig a 10. helyen zárta a bajnokságot.

 

 

Premier League, 1997. augusztus 27.

Leicester, 21089 néző

Vezette: Graham Barber

Leicester City-Arsenal 3-3

Gól: 84. Heskey, 90. Elliott, 92. Walsh, ill. 9. 61. és 90. Bergkamp

Leicester: K. Keller, M. Elliott, P. Kaamark, S. Prior, S. Walsh, S. Guppy, M. Izzet (73. T. Cottee), N.Lennon, R. Savage (73. G. Parker), S. Claridge (62. G. Fenton), E. Heskey

Arsenal: D. Seeman, L. Dixon, S. Bould, G. Grimandi, N. Winterburn, M. Overmars (82. D. Platt), R. Parlour (82. S. Hughes), E. Petit, P. Vieira, D. Bergkamp, I. Wright (78. N. Anelka)

További cikkek a rovatban

A fair play díjas török és ramadán az Európa-bajnokságon

, Kiss László

A fair play díjas török és ramadán az Európa-bajnokságon

Ma délután Törökország–Horvátország mérkőzéssel folytatódik az Európa-bajnokság. Csaknem napra pontosan húsz évvel ezelőtt (1996. június 11-én) szintén ez a két csapat mérkőzött a kontinenstornán. Akkor mindkét csapat Eb-újoncnak számított. De, hogy jön ide a ramadán?

Tovább

A Real Madrid 29 éve tartó italofóbiája

, Kiss Tibor Noé

A Real Madrid 29 éve tartó italofóbiája

29 éve nem ütött ki olasz csapatot a nemzetközi kupából a Real Madrid.

Tovább

20 év – new wave?

, Sziva Csaba

20 év – new wave?

Szombaton Tottenham–Arsenal derbit rendeznek. Elevenítsük fel most az utolsó olyan meccset, amikor nem Arsene Wenger ült az Arsenal kispadján, de már játszott Dennis Bergkamp.

Tovább

Mikor a Fradi bevette Torinót

, Horváth Béla

Mikor a Fradi bevette Torinót

Ma lenne 77 éves Novák Dezső. A kiváló bekkre élete egyik legnagyobb sikerének felidézésével emlékezünk.

Tovább

Amikor Zico bohócot csinált Európa legjobbjaiból

, Horváth Béla

Amikor Zico bohócot csinált Európa legjobbjaiból

Retróvideók című rovatunk második részében az 1981-es Interkontinentális Kupa fináléját idézzük fel. Liverpool-szurkolók csak saját felelősségre nézzék meg a videót.

Tovább

Több Seedorfot a futballba!

, Horváth Béla

Több Seedorfot a futballba!

Beleszaladtunk egy régi Seedorf-videóba, amit mindenkinek látnia kell.

Tovább