Igazi, őszinte munkások

Igazi, őszinte munkások

, Kiss Tibor Noé

2008 tavasza óta másodszor fordult elő a Barcelonával, hogy a csapat nem jut be a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában.  2014-ben és 2016-ban is ugyanaz az együttes végzett a katalánokkal: az Atlético Madrid. Bejutott az elődöntőbe a Bayern München is.



Meglepetésnek tűnik az Atlético Madrid továbbjutása, pedig a párharc képe alapján nem volt az. Már a barcelonai odavágón is frissebben mozogtak, határozottabbnak tűntek a madridi focisták, csakhogy akkor az Atlético 1:0-s vezetésénél Fernando Torres ostoba módon kiállíttatta magát, és a Barcának a Camp Nouban végül sikerült bedarálni az Atlétit. Az első félidő megismétlődött a Vicente Calderónban is. Az Atlético pörgősen játszott, veszélyes ellencsapásai egyikéből pedig gólt is szerzett: Saul parádés beadását, a külsővel a kapu elé tekert labdát Antoine Griezmann bólintotta a kapuba. A szünetben elképesztő statisztikai adatok sokkolták a nézőket: a Barcelona 72 százalékban birtokolta a labdát, azonban a katalánok többszáz labdaérintése közül mindössze egy (azaz 1) történt az Atlético tizenhatosán belül. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kaput eltaláló lövések száma is 4:1 volt a madridi csapat számára. Ahogy mondani szokás: a Barcelona abszolút meddő mezőnyfölényben játszott.

 

A második félidőben aztán felbillent a pálya, a Barcelona az utolsó 35 percben teljes kontroll alatt tartotta a mérkőzést. A madridiak sokszor hosszú percekig csak üldözték a labdát, de mindig akadt valaki, aki időben közbe tudott lépni, a védők a leglehetetlenebb mozdulatokkal tisztáztak vagy éppen kilátástalannak tűnő helyzetből vetették bele magukat a labda útjába. Ezzel együtt is volt egy olyan érzése a nézőnek, hogy a Barcelonából hiányzik az ötlet és az erő, legfőképpen azonban mégis: a hit. A Barca a hajrában hiába kockáztatott (Piqué centert játszott), egy kontrából az Atléticónak sikerült elmennie. Az Iniesta kezezése miatt megítélt tizenegyest Griezmann berúgta, 2:0, kalap, kabát.

 

(Fontos kitérőt kell tennünk ehelyütt. A meccset a hajráig magabiztosan vezető Rizzoli bíró két óriási hibát vétett. Ki kellett volna állítania Iniestát a kezezésért. Ennél is nagyobb volt az a tévedése, amikor a 92. percben egy egyértelmű tizenhatoson belüli kezezésért nem büntetőt, hanem csak szabadrúgást ítélt a Barcelona javára.)

 

A mérkőzés után Luis Enrique százszázalékban magára vállalta a felelősséget a kiesésért. Ez nagyon sportszerű, másrészt tény: a Barcelona hetek óta formán kívül játszik, mintha mindenkiben egyszerre merült volna le az akkumulátor. Az utolsó négy mérkőzése közül hármat elveszített, ráadásul két év után fordult elő újra az a csapattal, hogy egymást követő két meccsén nem szerez gólt. És Messi? 452 perce nem volt eredményes, és a teljes mélypontot az mutatja a legpontosabban, hogy az argentin zsinórban öt mérkőzés óta maradt gól és gólpassz nélkül a Barcelona színeiben. Ilyen még sosem fordult elő vele.

 

„A játékosaim igazi, őszinte munkások” – mondta a lefújás után Diego Simeone, aki egészen elképesztő sikereket ér el ez Atlético Madriddal. Nagyságrendekkel kisebb összegből építkezik, mint az európai topklubok, mégis évek óta csúcsközelben tudja tartani csapatát a Bajnokok Ligájában. Az Atlético valóban melósok gyülekezete, amelyben még azok a játékosok is alárendelik magukat a közösségnek, akik különben képesek színezni a játékot, Godín személyében pedig karizmatikus vezére van az Atléticónak. Van miért szorítani nekik a legjobb négy között is.

 

A nap másik meccsén a Benfica csak ráijesztett a Bayern Münchenre, a 2:2-es döntetlen sima Bayern továbbjutást jelentett a müncheni 1:0 után. A Guttmann-átok tovább tart, Pep Guardiola viszont reménykedhet abban, hogy a Barca után a Bayernnek is BL-címet szerez.

 

A nap játékosa: Antoine Griezmann (Atlético Madrid)

A francia újhullám képviselője szintet lépett szerdán, két gólt szerzett a Barca ellen, igazolva, miért akar neki életre szóló szerződést kínálni Diego Simeone.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább