„Szóval nehéz ügy”

„Szóval nehéz ügy”

, Focitipp Official

EGRESSY ZOLTÁN író szeretné, ha idén Portugália nyerné meg az Európa-bajnokságot, de abban is bízik, hogy Magyarország továbbjut a csoportból, miközben Izland várható meglepetéscsapatnak. Melyik ujjamat harapjam? Eb-körkérdések.



Kik jutnak a döntőbe, és ki nyeri az Európa-bajnokságot?

Remélem, Portugália nyeri végre most már egyszer, és teljesen mindegy nekem, kit ver meg a döntőben. Bár a napokban láttam az angolok elleni meccsüket, annyira nem győztek meg. Régebben erősebbek voltak, mégse nyertek meg semmit. Szóval nehéz ügy.

 

Melyik lesz a torna meglepetéscsapata?

Én év közben szinte csak a spanyol bajnokság meccseit követem nyomon, azon belül is főleg a Barcelonát figyelem, nem divatból, ez régen is így volt, amikor még nemigen voltak láthatók külföldi meccsek. Nem vagyok tehát kellőképpen felkészült, nincs rálátásom a mezőnyre. Ha 1982-ben járnánk, minden csapatról mindent tudnék. De akkor 15 éves voltam. Biztos lesz csapat, amelyik meglepően jól megy majd, talán Izlandot mondanám, velük kapcsolatban már érik valami egy ideje, miközben az nekünk persze nem lenne annyira jó.

 

Mit vársz a magyar válogatottól?

Papírforma szerint Ausztria ellen 1–1-et, Izlanddal 0–0-t, Portugáliával

0-3-at tartok valószínűnek. Persze azt kívánom, ne így legyen, várni tehát többet várok. Minimum továbbjutást a csoportból. Nem gondolom ezt irreálisnak, jó az edzőnk, viszonylag erős a védelmünk, és kreatív játékosok is akadnak a csapatban. Nem mellékesen kerülhettünk volna reménytelenebb csoportba. Ja, de akkor Izlandot inkább visszavonom. Legyen más a meglepetéscsapat. Ne Ausztria.

 

Kitől várod a kiugrást a magyar játékosok közül?

Nagy Ádámra és Langra felfigyelhetnek komolyabb csapatok. Szerintem jó lesz Klenheisler is, mert bátor. Dibuszt nagyon tehetséges kapusnak tartom, csak hát nem gondolom, hogy védeni fog. Anélkül rendkívül nehéz kiugrani.

 

Kik lehetnek az Eb legnagyobb sztárjai?

Mondjuk Renato Sanches lehet egy nagy erővel berobbanó fiatal, nincs

még 19 éves, és úgy látom, fel sem fogja, mekkora tehetség. Ez nagy erény. Hogy fogalma nincs. Se nyomasztó felelősségről, se a saját különleges képességeiről. Nincs rajta teher, ez is jó, játszhat, élvezheti a focit. Laza, ügyes, ráadásul véletlenül portugál. Úgyhogy neki külön szurkolok. Csak Ronaldo passzoljon neki, ha úgy alakul.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább