„Van jegyem a nyolcaddöntőre”

„Van jegyem a nyolcaddöntőre”

, Focitipp Official

A Focitipp Eb-szakértői közül ezúttal a brazilok elleni emlékezetes barátságos mérkőzésen is gólt szerző Honvéd-legendát kérdeztük az esélyekről, KOVÁCS KÁLMÁN válaszolt. Tovább hangolunk a futball Európa-bajnokságra. Eb-körkérdések.



Kovács Kálmán (1965) tősgyökeres honvédos, a klub utánpótláscsapataiban kezdett focizni, majd 1983 és 1989 között 142 bajnokin 39 gólt (továbbá öt bajnoki címet és két kupagyőzelmet) szerzett a csapat színeiben. Tagja volt annak a legendás ifjúsági válogatottnak, amely 1984-ben Európa-bajnoki címet szerzett Moszkvában. Külföldön is megállta a helyét, az Auxerre játékosaként három idény során 36 gólt lőtt, 1991-ben bronzérmes lett a Ligue 1-ben. Szerepelt még a Valenciennes-nél, az Antwerpernnél, a ciprusi APOEL színeiben pedig bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett. A válogatottban 56 mérkőzés, 19 gól a mérlege, 1986-ban betalált a brazilok elleni barátságos mérkőzésen, majd ott volt a mexikói vébén. Rafinált, lesipuskás stílusa miatt vált a kedvencünkké, a tizenhatoson belül volt igazán elemében. Vagy mondhatjuk úgy is: Pippo Inzaghi volt az olasz Kovács Kálmán. Dolgozott a magyar strandfoci-válogatottnál, jelenleg Kistarcsán testnevelőtanár. Szerényen fogadta, amikor a szurkolók szavazatai alapján bekerült a Honvéd álomcsapatába.

 

Kik jutnak a döntőbe, és ki nyeri az Európa-bajnokságot?

A számításaim alapján francia–spanyol meccs már az elődöntőben összejöhet, a másik ágról a németeket tartom esélyesnek. Szívesen néznék egy francia–német döntőt, mert mindkét csapatban erős egyéniségek szerepelnek. S bár elvileg a németek a legesélyesebbek, végső győztesnek mégis a spanyolokat mondanám. A keretük nagyon erős, náluk lehet a legtöbb jó játékosból válogatni, még a B csapatuk is favorit lenne az Eb-n.

 

Melyik lesz a torna meglepetéscsapata?

Ha humorizálnék, azt mondanám, hogy Svájc, de hát ők most tényleg kint vannak az Eb-n. Komolyra fordítva a szót, a felkészülési meccsek eredményeiből nehéz következtetéseket levonni. Kíváncsi vagyok például arra, hogy a szlovákok a németek legyőzése után mire mennek az Európa-bajnokságon. Azért Franciaországban minden más lesz. Abban azonban biztos vagyok, hogy a legjobb négy közé bekerül egy meglepetéscsapat. S bár Anglia a futballban nem számít outsidernek, az elmúlt évtizedek válogatottbeli eredményei alapján meglepetés lenne egy elődöntős szereplés a csapattól. Én most jó eredményt várok Angliától.

 

Mit vársz a magyar válogatottól?

Van jegyem a nyolcaddöntőre. Úgy tervezem, hogy harmadikként továbbjutunk, és a spanyolokkal játszunk. Az osztrákok valamivel jobbak nálunk, szoros meccset fogunk játszani velük. Izlandot meg kell verni, és erre látok is esélyt. Egy biztos: ez a csapat arra jó, hogy nem fog nagyon kikapni. Hátul szervezettek vagyunk, egy-egy gólt pedig mindig képesek vagyunk találni. Őszintén szólva, ahhoz nem érzek elég erőt a csapatban, hogy bejussunk a legjobb tizenhat közé, de ebből a csoportból lelkesedéssel még így is elérhetünk valami. Ha Izlandot legyőzzük, akkor talán Ausztriától sem kell pontot szereznünk a továbbjutáshoz.

 

Kitől várod a kiugrást a magyar játékosok közül?

Nekem Elefántcsontpart elleni Kleinheisler tetszett, volt benne dinamika, képes meglepetéseket okozni. A védőink közül Guzmics vagy Lang is befuthat úgy, hogy elérjen egy jó szerződést. A hátvédeinken az Európa-bajnokságon elég nagy lesz a nyomás, ezért könnyebben felfigyelhetnek rájuk.

 

Kik lehetnek az Eb legnagyobb sztárjai?

Nagyon sokat várok Pogbától. Két évvel ezelőtt láttam élőben egy Roma–Juventus bajnokin, és nagyon jó benyomásokat szereztem róla. Olyan futballista, aki a klasszikusokat idézi, úgy ér a labdához, hogy az egy csoda. Az sem lenne meglepetés, ha őt választanák a torna legjobb játékosának. Az ilyen tornákon mindig találunk egy olyan csatárt vagy támadó középpályást, akinek nagyon kijön a lépés. Thomas Müller mindig nagyon jól teljesít a válogatottban, most is pötyögtetni fog. A fiatal angol focistageneráció tagjai közül (Alli, Kane, Rashford) is kikerülhet a meglepetésjátékos. A játéktudása alapján Modricot is szívesen mondanám, de hiába nagyon jók a horvátok, a kelet-európai csapatok valahogy nem képesek elviselni azt a felhajtást, azt a paparazzi-életet, ami egy ilyen eseménnyel együtt jár.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább