Spanyolok a trónon – 44 év után!

Spanyolok a trónon – 44 év után!

, Kiss Tibor Noé

Akkoriban még nem nevezték tikitakának a spanyolok labdatartó taktikáját, amely 2008-ban Eb-győzelmet hozott a válogatottnak.



 
 
Az 1964-es Európa-bajnokság után a spanyol válogatott minden világversenyre titkos esélyesként utazott ki, aztán rendszerint a legjobb nyolc között búcsút intett az aktuális tornának. Ez a sorozat 44 év múlva, 2008-ban megszakadt. Ekkor még nem volt "hivatalos" a tikitaka elnevezés, de Xavi és Iniesta már zseniálisan rejtegette a labdát az ellenfelek elől. 
 
Ráadásul akkor még volt két igazi sztárcsatár is a spanyol keretben: a gólkirály David Villa a sorozat történetében hetedik játékosként szerzett mesterhármast (az oroszok elleni csoportmeccsen), s csúcsformában volt a németek elleni döntőben győztes gólt szerző Fernando Torres is. A torna álomcsapatába hat spanyol focista került be, de a siker kulcsa az edző volt: Luis Aragones vezetésével a spanyol válogatottnál ekkoriban kezdett minden más szempontnál fontosabbá válni a labdabirtoklási mutató.
 
Az Eb emlékezetes maradt arról is, hogy egyik rendező ország (Ausztria, Svájc) válogatottja sem élte túla csoportkört. A közönségdíj a törököknek járt, akik a csoportkör utolsó fordulójában 0:2-ről győztek le Csehországot, a legjobb nyolc között pedig egy 119. percben kapott gólra tudtak válaszolni a 122. (!) percben Horvátország ellen, majd a büntetőket is jobban lőtték. Az elődöntőben aztán: Németország–Törökország 3–2 (a meccs harmadik és negyedik góljáról szinte minden tévénéző lemaradt egy vihar okozta adáshiba miatt).
 
A németek voltak az Európa-bajnokság nagy visszatérői. A válogatott az 1996-os világbajnoki döntőt követően két Eb-n vett részt, de nehogy a csoportkörből nem jutott továb, még csak győzelmet sem szerzett. 2000-ben döntetlen Románia ellen, majd vereség Angliától és Portugáliától; 2004-ben döntetlen Hollandia és Lettország ellen, vereség Csehországtól. A 2008-as torna volt az első, amelyen Joachim Löw vezette a német válogatottal, és a németek azóta minden világversenyen dobogósak voltak vele (2008: Eb-ezüst, 2010: vb-bronz, 2012: eb-bronz, 2014: vb-arany).
 
Mindenkit megleptek a Guus Hiddink vezette oroszok, akik az elődöntőig meneteltek, a hollandok elleni negyeddöntős győzelmük ugyancsak Eb-klasszikusnak számít. Akikben pedig csalódniuk kellett a nézőknek, azok az előző nagy tornák hősei voltak. A címvédő görögök – egyedüliként a résztvevők közül – nulla ponttal utaztak haza,miutánminden meccsüket elveszítették. Nem remekeltek a világbajnokság döntősei sem: Franciaország már a csoportkört sem élte túl, az olaszok pedig a negyeddöntőben kikaptak a spanyoloktól (0–0 után tizenegyesekkel). 
 
„Ha elveszítjük az olaszok elleni tizenegyespárbajt, most senki nem beszélne az egyérintős játékunk diadaláról” – filozofált később az Eb hőse, Xavi. Milyen érdekes, azóta, tíz éve szinte csak erről,a tikitakáról beszélünk.
 
Tudta-e, hogy
ezen az Eb-n Michael Ballack követte el a legtöbb szabálytalanságot (22), és vele szemben szabálytalankodtak a legtöbbször (16)?
 
Az álomcsapat
Casillas, Puyol, Marchena (spanyolok), Lahm (német), Zsirkov (orosz), Senna (spanyol), Modric (horvát), Xavi (spanyol), Hamit Altintop (török), Arsavin (orosz), Villa (spanyol)
 
 
2008-ban
- a BL-döntőben: Manchester United–Chelsea 1–1, tizenegyesekkel 6–5;
- aranylabdás: Cristiano Ronaldo (portugál, ManUtd);
- Usain Bolt 9,69-cel nyeri a pekingi olimpián a 100 méteres síkfutás döntőjét,
- Fidel Castro lemond az elnöki posztról Kubában;
- az Egyesült államok 44. elnökének megválasztják Barack Obamát;
- 2008 volt a Krumpli Nemzetközi Éve;
elhunyt: Bobby Fischer (amerikai-izlandi sakknagymester); Alain Robbe-Grillet (francia író, a Tavaly Marienbadban című film forgatókönyvírója); Kolonics György (magyar olimpiai bajnok kenus); Paul Newman és Horst Tappert színészek

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább