A szégyenpadon: Románia, Svédország, Oroszország

A szégyenpadon: Románia, Svédország, Oroszország

, Kiss Tibor Noé

A csoportkör végén nyolc csapat búcsúzott a tornától, a svédeken kívül csak közép- és délkelet európai csapatok. Szubjektív sorrendünkből kiderül: a legjobb tizenhat között egyedül az albánokat láttuk volna szívesen.



17. ALBÁNIA

Ha van kieső csapat, amelyikért fáj a szívünk, az Albánia. Ajeti, Memushaj és Lenjani személyében kifejezetten klassz focistákat ismertünk meg, Sadiku kapcsán viszont a szudokus poén sajnos már csak utánlövés. Nem tettek mást: tiszta szívvel, őszintén, megalkuvás nélkül zúzták végig a kilencven perceket ezek a mokány, balkáni emberek. Nekünk ez bőven elég, az egyenfocisták és unott klasszisok világában üdítő volt látni az albán játékosok mentalitását. Futballtörténelmet írtak, legközelebb is ott a helyük az Európa-bajnokságon.

 

18. UKRAJNA

A németek ellen volt harminc fantasztikus perce az ukrán válogatottnak, de ez annyira elaltatta a csapatot, hogy a másik két meccsükön elfelejtettek futballozni. Jarmolenko és Konopljanka nagyon keveset mutatott a tehetségéből, a réveteg tekintetű Szeleznyov és a lassított filmeket idéző Zozulja kapcsán szinte sértés felemlegetni Sevcsenkót. De még csak Rebrovot is.

 

19. TÖRÖKORSZÁG

Ha a teljesen demotivált olaszok nem kapnak gólt az utolsó percekben Írországtól, akkor a törökök most ott lennének a legjobb tizenhat között. Nem érdemelték volna meg. A spanyolok elleni 0:3 alkalmával a szurkolók kifütyülték Arda Turant, aki visszamutogatott nekik. A belharcokon Fatih Terim sem tudott úrrá lenni, a selyemöltönyös mágus tétlenül nézte a vergődést. Hiába a csehek elleni győzelem, ez nem a törökök Eb-je volt.

 

20. CSEHORSZÁG

Szeretjük a cseheket, sosem felejtjük el, amikor 1990-ben (az amúgy csehszlovák, vagyis szlovák) Moravcik cipője lerepült a lábáról, Skuhravy pedig mindenkit lefejelt. 1996, 2004 – micsoda Eb-szereplések! Ez a mostani? Ha nincs a horvát szurkolók bombatámadása saját csapatuk ellen, a csehek pont nélkül kullogtak volna haza az Európa-bajnokságról. Nagyon gyenge volt ez, a kulturált, unalmas fajtából, hangos „do toho” helyett csöndes köhécselés.

 

21. AUSZTRIA

„9-1-1 az orosz-svéd-montenegrói csoportban” – ezt zsolozsmáztuk, és féltünk Ausztriától. Aztán láttuk Oroszországot, Svédországot, majd Ausztriát is, láthattuk, milyen megtévesztő volt az a tombolás az Eb-selejtezők során. Alaba kevés, Arnautovic sok (vagyis: még kevesebb), Dragovic pedig jobban teszi, ha haza sem utazik (piros lap Magyarország, kihagyott tizenegyes Izland ellen). Igaz, Ausztria nem Kolumbia, lásd az Osztrák Államvasutak reklámjának öniróniáját. Nem baj, hamarosan itt a tél, jönnek az osztrák sportsikerek, lesiklás, síugrás satöbbi.

 

22. ROMÁNIA

A franciák ellen még egész jól kezdődött, aztán minden egyre rosszabb lett. „A román foci történetének legnagyobb szégyene” – értékelt megtörten a kommentátor az Albánia elleni mérkőzés után. Alighanem igaza volt, ilyen akarat és tudás nélkül pályára lépő román válogatottal még sosem találkoztunk, pedig láttunk már néhányat. Hagi-Mutu-Moldovan-Alibec – erőteljes a visszaesés.

 

23. SVÉDORSZÁG

Zlatan Ibrahimovicnak egyetlen kaput eltaláló lövése volt az egész Európa-bajnokságon, a teljes svéd csapatnak pedig négy. Beadások helyett lelátóra ívelt labdák, bántó technikai hibák tömkelege. Élvezhetetlen, unalmas meccsek. Elöl Berg vagy Guidetti – egyik rosszabb, mint a másik, nem mindegy? Hátul a rinocéroszléptű Granquist, szegény. Talán több bevándorló kellene a válogatottba.

 

24. OROSZORSZÁG

Egy orosz válogatottat nem lehet úgy megalázni, ahogy azt Wales tette az utolsó csoportmérkőzésen, a reális eredmény 6:0 lett volna a walesiek javára. Semleges szurkolóként nézve is felháborító volt az a szenvtelen nyugalom, amellyel az orosz focisták végignézték a saját meccseiket. Mindez különösen azért érthetetlen, mert Oroszország két év múlva vébét rendez. De kikkel? A Berezuckij-ikrekben, Ignasevicsben meg a többi levitézlett focistában ennyi volt. Óriási égés várható 2018-ban.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább