Koszovó Európa futballtérképén!

Koszovó Európa futballtérképén!

, Zelei Dávid

Koszovó Helsinkiben jelentkezett be az európai futball alsó középosztályába a története első nemzetközi tétmeccsén elért, finnek elleni 1-1-gyel, mely után – hatos holtversenyben – vezeti is a csoportot!



Az Európa-bajnokság után többek között azzal igyekeztem a 24 csapatos kontinenstorna jogossága mellett érvelni, hogy „a felbomló Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia, valamint az európai zónához csatlakozó Izrael drámaian megnövelte és összetömörítette az európai középmezőnyt, vagyis a versenyképes csapatok számát”. A folyamat tegnap este folytatódott: Koszovó Helsinkiben jelentkezett be az európai futball alsó középosztályába a története első nemzetközi tétmeccsén elért, finnek elleni 1-1-gyel, mely után – hatos holtversenyben – vezeti is a csoportot!

 

A kérdés most az, kinek jó, és kinek rossz ez, és van-e hatása ránk, magyarokra? Dióhéjban elmondható, hogy a dolog nyertesei elsősorban maguk a koszovóiak, vesztesei pedig az albánok. Az ügy másik főszereplőjének gondolt Svájcra, s így ránk ugyanakkor jóval csekélyebb a debüt hatása. Hiába reménykedett ugyanis Csányi Sándor abban, hogy Granit Xhaka, Xherdan Shakiri és Valon Behrami októberben Svájc helyett már Koszovót erősíti majd, az UEFA és a FIFA már az Eb előtt felvette tagjai közé az országot, így aztán aki május közepe után játszott valamely más válogatottban, kizárta magát a koszovói nemzeti tizenegyből. Az Eb így elég jól levédte a svájci és az albán válogatottat – más kérdés, hogy utóbbi utánpótlásának hamar jelentős érvágást okozhat a koszovói felhozatal elapadása.

 

De milyen is ez a jelenlegi koszovói válogatott? Hol helyezkedik el a jugoszláv utódállamok és az európai futball viszonylatában? A jelenlegi keret alapján egy nagyon fiatal, kiemelkedő sztárok nélküli, de szívós és kemény válogatottra számíthatunk, volt albán (Ujkani, Rrahmani, Shala, Rashica, Meha), és norvég (Berisha) válogatottakkal – többek, így a finn válogatott Hetemaj vagy a belga Januzaj ügye még függőben van. A csapat nagy része a német Bundesliga 2-ből (5 játékos), illetve a svájci (4) és holland (3) első osztályból verbuválódik. A kékek legismertebb játékosa a korábbi húszszoros norvég válogatott középpályás, a Red Bull Salzburg alapembere, Valon Berisha (ő szerezte a finnek elleni egyenlítő gólt 11-esből), csapatkapitánya a keret egyetlen olaszországi légiósa, a húszszoros albán válogatott Samir Ujkani, gólfelelőse pedig a 32 esztendős, hajdan hatszor a svájci válogatottban is megforduló Albert Bunjaku lehet. A kapuban, a védelemben és a csatársorban egyelőre szűkösebb a választék, a középpályán bőségesebb; a majd kéttucatnyi légiós mellett ugyanakkor csak mutatóba vannak hazai bajnokságban edződő játékosok, így leginkább egy Jovetic és Vucinic nélküli Montenegróhoz hasonlíthatjuk a koszovóiakat. Selejtezőcsoportjuk keményebb nem is lehetne: a horvátokkal, ukránokkal, törökökkel és Izlanddal szemben minden megszerzett pont bravúr lenne (de biztos vagyok benne, valamelyiküktől elcsípnek majd egy-két pontot), a finneket ugyanakkor akár meg is előzhetik – ehhez jó kiinduló alap a kezdésnek elért idegenbeli döntetlen. Mindent összevetve tehát újabb középcsapattal bővülhet az európai futball – külső szemlélőként pedig emiatt aligha szomorkodhatunk.   

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább