Fradi–Újpest: mennyi érdekesség!

Fradi–Újpest: mennyi érdekesség!

, Kiss Tibor Noé

Hat gólt hozott a Ferencváros–Újpest mérkőzés, de a nézőszám lehetett volna magasabb, és a védők is teljesíthettek volna jobban.



Érdekesen alakult a 10. forduló nagy derbije: a Ferencváros és az Újpest mérkőzése. A 3:3-as döntetlent hozó rangadón látszott, hogy nem világverő csapatok találkoznak egymással, de az NB I-hez szokott szem számára abszolút elfogadható volt a tempó és a játék színvonala. Csak a nézőtérről hiányzott kábé tízezer ember: a meccset 11 760 drukker látta a Groupamában (ez így is szezonrekord). Ha azt vesszük, hogy az új Fradi-stadionban a két csapat első rangadójára 21 217 néző volt kíváncsi 2014 őszén, akkor nagy a visszaesés.

 

A derbi érdekességének számít az is, hogy itt született meg a magyar labdarúgó élvonal hetvenezredik gólja. Korábban ezt a statisztikai adatot jobban számon tartották, 1986-ban a magyar élvonal ötvenezredik gólját megszerző játékost (Zsupos Attila, Debrecen) a Népsport szerkesztősége trófeával jutalmazta – emlékeztet rá Vitos György, szegedi sporttörténész. A jubileumi hetvenezredik gól egyébként Pávkovics Bence öngólja volt: a fiatal védő Marco Djuricin lövésébe tette bele a lábát szerencsétlenül.

 

A hatvanezredik NB I-es gól egyébként Kenesei (Krisztián) nevéhez fűződik. Jut eszünkbe, mennyi érdekességet láttunk a meccsen! Rögtön az első gólnál feltűnő volt, hogy a teljes újpesti védelem milyen szép díszkíséretet ad Djuricin szólójához (1:0), majd Dibusz Dénes vetődött el komoly fáziskéséssel Diarra lövésére (1:1). A másik oldalon is akadt kirívóan gyenge kapusmozdulat: Leandro szabadrúgásánál Balajcza Szabolcs vetődött el úgy, mintha soha nem akarna földet érni (ezzel lett 2:3). A labdába azért belepaskolt, de „csak a kapuba tudta segíteni a játékszert”. Ehh. S a végén Pávkovics öngólja (3:3). Felrémlettek a hatvanas évek gólgazdag rangadói, illetve az ezeket a mérkőzéseket harminc-negyven évvel később kísérő kommentárok az egykori szereplők részéről. „De a közönség legalább szórakozott”, ugye?

 

Egy bekezdés pedig a derbi sportszakmai részét illetően. Ez Djuricin nagy meccse volt, az osztrák csatár kifejezetten jól futballozott, s ami még ennél is fontosabb: sütött róla, hogy átérezte a derbi fontosságát. Mintha az őt ért jogos kritikákat az Újpest elleni teljesítményével szerette volna megcáfolni – ez a mentalitás nagyon hiányzik a magyar pályákról. Kiváló, technikás focit láttunk a 21 éves Souleymane Diarrától, a mali származású, higanymozgású légiós többször is megkavarta a fradisták védelmi vonalait. Igaz, ezek a védelmi vonalak igencsak meggyengültek az elmúlt években, ma már a Pavlovic-Mateos kettőst sírja vissza mindenki, noha őket sem emlegetik majd ősfradistaként a klub fanatikusai. De legalább jó védők voltak.

 

 

A forduló játékosa: Marco Djuricin (FTC)

Természetesen Djuricin volt a forduló legjobbja, hiszen ő volt a rangadó legjobbja is. Az első gólt ő lőtte, a harmadiknál pedig az ő centerezése után vágódott az újpesti kapuba a labda. Kezd beindulni, talán nem volt véletlen, hogy két évvel ezelőtt 17 góllal zárta grazi szezonját a Sturmnál.

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább