„Elviselhetetlenül rossz meccs”

„Elviselhetetlenül rossz meccs”

, Kiss Tibor Noé

Az OTP Bank Liga 15. fordulója szomorúan alakult: több helyen is esett az eső, kevés volt a szurkoló, kikapott a Fradi. Csak azt nem tudjuk, mekkora volt a nyomás a Fradi–Paks meccsen.



„Finoman szólva sem volt élvezhető az első félidő” – olvassuk a Nemzeti Sport honlapján az Újpest–Vasas rangadóról szóló beszámolóban. (Hogy a mérkőzést miért kellett Kecskeméten rendezni, az rejtély, mindenesetre a negatív nézőcsúcsot így sem sikerült megdönteni, a forduló hat mérkőzésére összesen 13 720 néző volt kíváncsi a helyszínen. Finoman szólva sem mondható komoly érdeklődésnek.) Az iksznek az újpestiek nem különösebben örültek, lévén így már kilenc forduló óta nyeretlenek az NB I-ben. Nagy baj nincs, ebben a mezőnyben ez még mindig elég a nyolcadik helyre, az UTE négy csapatot is megelőz a tabellán, a kiesés réme egyelőre nem fenyeget.

 

A pontveszés most talán a Vasasnak sem fájt annyira, mivel az eddig legfőbb üldözőnek számító Ferencváros óriási pofont kapott az Üllői úton, miután 2:1-re kikapott a forduló előtt még kiesőhelyen álló Pakstól. „A mai meccs tényleg elviselhetetlenül rossz volt” – ezt már egy szurkolói kommentben olvassuk, ugyancsak az NSO honlapján. Tény: a Ferencváros 2016-ban súlyos formahanyatláson ment keresztül, a bajnokcsapat már tavasszal is gyengélkedett (az még belefért), majd jött a Partizani elleni BL-kudarc, és a sorozatos bajnoki betlik. A csapatból nagyon hiányzik Nagy Ádám és Roland Lamah, a védelem pedig évek óta bizonytalansági faktor. Gondolták volna, hogy a Ferencvárosnál összesen két csapat kapott több gólt ebben a szezonban: az Újpest és a sereghajtó Diósgyőr?

 

A meccs után igazán pikáns nyilatkozatokat adtak az edzők. Thomas Doll így foglalta össze a véleményét a csapat játékával kapcsolatban: „az volt a legnagyobb probléma, hogy nem tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfélre”. Csertői Aurél alighanem egy másik mérkőzést nézett, mert neki a következőképpen sikerült reagálnia a kilencven percre: „nagy nyomás alatt tartottak minket, de ez természetes a Fradi otthonában”. Most akkor mi is van a nyomással? Bizonyos dolgokat nehéz kommentálni, az azonban biztos, látva a Fradi játékát, hogy a csapattal generális problémák vannak, a megoldáshoz pedig Thomas Doll egyáltalán nem közeledik.

 

A Videoton viszont nemcsak közeledik a Ferencvároshoz, hanem meg is előzte a csapatot. A fehérváriak ezúttal az egyre reménytelenebb helyzetbe sodródó Gyirmótnak gurítottak egy négyest (a Vidi augusztusban is 4:0-ra verte a Gyirmótot). Duplázott Feczesin és Scsepovics (előbbi elrontott egy tizenegyest is, miközben a vendégek két kapufáig jutottak), a székesfehérváriak immár a Vasas legnagyobb kihívói. Ha lehet ilyet mondani, Henning Berg az új Thomas Doll. A Videoton norvég edzőjéről mindenki pozitívan nyilatkozik, legutóbb a sportigazgató, Kovács Zoltán dicsérte őt az Indexnek adott nagyinterjúban.

 

A magyar futballszurkolók most már csak annak drukkolnak, hogy ha a Videoton esetleg megnyeri a bajnokságot, akkor a szezon végén a klubvezetés ne verje szét a saját csapatát, ahogy az legutóbb történt.

 

 

A forduló játékosa: Marko Scsepovics (Videoton)

Pályafutása mélypontja volt, amikor 2013 augusztusában a Ludogorec elleni BL-selejtezőn egy szurkoló bement a pályára, és levette róla a Partizan Belgrád csapatkapitányi karszalagját. (Bizarr, de az eset után következő bírósági tárgyaláson – a szakértők szerint megfélemlített – Scsepovics a barátjának nevezte a drukkert.) A Vidinél békésebb hangulatban játszhat, és megy is neki: két hónapja érkezett, és már nyolc gólnál jár!

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább