2016.11.20., Purosz Leonidasz

Az Udinese–Napoli apropóján

Átalakulóban az Udinese, gödörben a center nélküli Napoli, mégsem lett rossz meccs kettejük csatája. Olasz bajnoki-elemzés.

Néhány évvel ezelőtt, amikor az Udinese sorozatban gyűjtötte be a nemzetközi kupaszereplést érő helyezéseket, a még formálódó Napoli pedig hozzájuk hasonló játékerőt képviselt, komoly felsőházi rangadóról beszélhettünk volna, bár a mostani sem ígérkezett rossz mérkőzésnek. A hazaiak mellett szólt az egymás elleni mérleg: pályaválasztóként eddigi 34 meccsükből csupán négyet vesztettek el a Napoli ellen – erre legutóbb 2007-ben volt példa; a Napoli pedig abban bízhatott, hogy végre megtöri a három meccses nyeretlenségi szériáját, hátha Sarri mester kifőz végre valamit.

 

Apropó Sarri: az Empolitól tavaly nyáron érkező tréner – az élvonalbeli klubok edzői közül az egyetlen, aki nem rendelkezik profi játékoskarrierrel – keze alatt a nápolyi csapat kifejezetten jó, szemre is tetszetős futballt játszik; a Benítez-éra 4-2-3-1-ét váltó 4-3-3 láthatóan jobban fekszik a csapatnak, a csapatkapitány Hamsik pedig valósággal lubickol az előretölt irányító középpályás szerepében – a legutóbbi két meccsen éppen az ő egy-egy góljával mentett pontot az október óta hullámvölgybe került Napoli. Sokak szerint tavaly a rövid kispad miatt fogyott el a csapat a bajnokság végére (Sarri szinte egyáltalán nem is rotált), idén azonban erre sem lehet panasz: az Albiol–Koulibaly–Tonelli–Chiriches–Maksimovic belsővédő-választék kifejezetten impozáns, a középpálya (Allan, Diawara, Jorginho, Zielinski, Hamsik, és az egyelőre lehetőséget nem kapó, a horvátok színeiben a vb-n is bemutatkozó Rog) talán a legjobb a Serie A-ban. Szélsők terén szintén kiválóan áll a Napoli: a Callejón–Insigne–Mertens–Giaccherini–El-Kaddouri ötöst sok csapat elfogadná. Egyedül szélsővédők terén vékony a csapat: Ghoulamban sokszor benne van a hiba, Hysaj pedig egyelőre nem az utóbbi években mutatott formáját hozza; Sarri viszont láthatólag nem szívesen játszatja alternatíváikat: Strinicet és a rangidős Maggiót. A nápolyiak gyenge pontja egyértelműen a középcsatár poszt: bár a Higuainért kapott pénzt okosan forgatták vissza, a helyére érkező Milik a biztató kezdés után komoly sérülést szenvedett, Gabbiadini pedig úgy néz ki, nem tud felnőni a lehetőséghez, sőt gyatra teljesítményének köszönhetően az utóbbi időben már inkább valamelyik szélső, Insigne vagy Mertens játszik a helyén.

 

A túloldalon a Delneri vezette udineiek a csodaszámba menő 4., 3. és 5. helyezések után három nagyon gyenge szezonon vannak túl, amelyekben sokkal közelebb kerültek a kieséshez, mint a nemzetközi kupaindulást jelentő helyezésekhez. Stramaccioni, Colantuono, Di Canio és Iachini egyaránt megbuktak a csapat menedzsereként, a ragyogó érzékkel beépített fiatal tehetségek mellett pedig nem tudott kialakulni egy rutinos, minőségi játékosokból álló mag. Domizzi, Pasquale és – főleg – Di Natale tavaszi búcsúmeccsével végleg lezárult egy korszak. A hét meccs után menesztett Ianchini helyére érkező Delneri az Udinese hagyományos háromvédős rendszerét 4-3-2-1-re cserélte, illetve érezhetően sokat javított a csapat mentalitásán, amely azóta jóval bátrabb, magabiztosabb futballt játszik – a kontrák mellett az eddig alig-alig előforduló labdatartás is jellemzővé vált. Fiatal tehetségekben most sincs hiány: bevetésre vár a horvát csodagyereknek kikiáltott Balic, epizódszerepet kap a brazil U-20-as válogatott alapembere, Lucas Evangelista és a 19 évesen már 23 La Liga-meccsel rendelkező Penaranda, valamivel többet a cseh Jankto és a horvát Perica, a Manchester Citytől vásárolt Fofana pedig Widmerhez és De Paulhoz hasonlóan máris kulcsjátékossá nőtte ki magát – ő az a labdarúgó, akit magyarországi előadása során a csapat ex-scoutja, Riccardo Guffanti pozitív példaként hozott fel Nagy Ádám számára. Az rutinosabbak között sok a megbízható játékos (Danilo, Felipe, Kums, Hallferdsson, Koné), de talán egyedül a már idősödő Théreau – és néha Zapata – az, aki képes különbséget jelenteni a hasonló erősségű ellenfelek ellen. Összességében így is az utóbbi három-négy év legerősebb Udinese-kerete a mostani.

 

A két csapat óvatos első félidővel nyitott, a magyar nyelvű tudósítások szerint borzasztóan unalmassal – nézőpont kérdése, taktikailag szempontból kifejezetten izgalmas csata zajlott a felek között. Labdabirtoklásban némi Napoli-fölény jelentkezett, a kapu előtt azonban valamivel veszélyesebbek voltak a hazaiak – Sarri azon húzása, hogy Mertenst a középcsatár pozíciójában játszatta, most sem bizonyult sikeresnek. Ezzel szemben a túloldalon az irdatlan fizikumú Zapata egy az egyben rendre megverte az Albiolt helyettesíthető Chirichest, igaz, Koulibalyval ő sem tudott mit kezdeni – a szenegáli védő az egész mérkőzésen tanárian játszott. A fordulás után aztán két perc sem telt el, Callejón beadására tökéletesen érkezett Insigne, és megszerezte szezonbeli első gólját – korábban 34 lövéséből egy sem akadt be, az öt európai topligában egyedül Christian Eriksen előzte meg 35 kísérlettel. A következő tíz percben Insigne lőtt még egy óriási kapufát – Karnezis bravúrja kellett hozzá – kihagyott egy kihagyhatatlan ziccert, majd végül csak megduplázta góljainak számát: az udinei jobbhátvéd, Widmer saját ötösén eladott labdáját vágta a kapuba. Újabb két perc elteltével a csereként beálló Perica gyönyörű fejessel szépített, kialakítva ezzel az 1:2-es végeredményt. Bár az Udinese próbált agresszíven letámadni a hajrában, a nápolyiak a félelmetesen labdabiztos Diawara vezetésével könnyedén tartották meg a labdát. Szoros meccsen, de gond nélkül, nagycsapathoz méltó módon nyert a Napoli.

 

A mérkőzés kiválóan rámutatott a két csapat előnyeire és hátrányaira: az Udinese nagyon gyors és jó fizikumú csapat, azonban a kapu előtt gyakran körülményes, pontatlan, a védekezésben pedig szervezett, de egyéni hibákra hajlamos; érezhetően hiányzik továbbá egy balhátvéd – ezúttal kényszerűségből Felipe játszott a poszton. Delneri irányításával felkapaszkodhatnak a tizedik hely környékéig, de a nagy áttörés valószínűleg nem ebben a szezonban jön el. A Napoli szintén gyors, szervezett és kulturált futballra képes, de a friuliakhoz képest jóval több olyan játékossal rendelkezik, aki kiemelkedő egyéni teljesítményre képes. Egy jó középcsatárral – az udinei kölcsönben lévő Zapata visszarendeléséről is pletykálnak – akár a bajnoki cím is lehetett volna az elvárás, Milik sérülése óta azonban a Napoli kilenc pont előnyt adott a Juventusnak, ami nagyon sok.