Közeledik a Wenger-éra vége?

Közeledik a Wenger-éra vége?

, Kiss Tibor Noé

BL-nyolcaddöntő

Sokak szerint a Wenger-éra mélypontjára zuhant le az Arsenal a müncheni 1:5 után, és kis híján a Napoli is nagy zakót kapott Madridban a Realtól.



„Sohasem láttam még csapatot ilyen rosszul játszani” – kezdte az elemzést a Bayern München–Arsenal (5:1) BL-meccs után Oliver Kahn, a bajorok legendás kapusa. Pedig nem ez volt az első eset, hogy az Arsenal belesétál egy pofonba a németek ellen: 2015 őszén, a csoportkörben ugyanez az eredmény született az Allianz Arenában, vagyis a londoniak az utolsó két müncheni meccsükön összesen tíz gólt kaptak. Ezúttal még a múltkorinál is rosszabb volt a helyzet: ha Ospina nem véd fantasztikusan, az Arsenalt még ennél is jobban kiüthették volna, a Bayern utolsó gólja előtti könnyed játszadozás szinte már cicázásnak tűnt.

 

Az 1:5 azt jelenti az Arsenal számára, hogy a klub alighanem sorozatban hetedszer is a legjobb tizenhat között kénytelen búcsút inteni a Bajnokok Ligájának. Hogy ezekben az években mely csapatoknak sikerült az a bravúr legalább egyszer, hogy a legjobb nyolc közé bejussanak? A sztárcsapatokon kívül is hosszú a lista: Wolfsburg, Monaco, Málaga, Galatasaray, APOEL, Tottenham, Benfica, Marseille, Sahtar, Schalke. A mérkőzés után az angol sajtó és az angol futball egykori jeles képviselői szinte kész tényként kezelték, hogy ez olyan sokk volt az Arsenal számára, amelyet követően világos, nyártól új időszámítás kezdődik a klubnál. Arsene Wenger nélkül. Aki mellett – úgy fest – elszaladt az idő.

 

Könnyen az Arsenal sorsára juthatott volna a Napoli, amely „csak” 3:1-es vereséget szenvedett a Bernabéuban a Real Madridtól. Pedig ígéretesen indult a meccs az olaszok számára, Insigne szemfüles, harminc méterről a kapuba csavart gólja akár önbizalmat is adhatott volna a Napolinak. Csakhogy az olaszokat teljesen megbénította a Real Madrid agresszív letámadása, Hamsíkék – különösen az első félidőben – csak nagy kínok közepette tudták eljuttatni a labdát a félpályáig. Ha a madridiak egy kicsit jobban koncentrálnak (vagy C. Ronaldo formában lenne), a továbbjutás már az első meccsen eldőlt volna.

 

„A San Paolo maga a pokol lesz a Madrid számára” – mondta a meccs után Maurizio Sarri, az olaszok edzője, és egyelőre, úgy tűnik, ez a legnagyobb esélye a Napolinak: a félelmetes szurkolótábor, a petárdák és a füstbombák. Tegyük hozzá: abban mindkét edző egyetértett, hogy a Real Madrid hosszú hónapok után a legjobb teljesítményével rukkolt elő, az olaszok viszont ennél tudnak többet is, a sztárjaik közül Hamsík és Mertens kimondottan gyenge teljesítményt nyújtott. Miközben a hajszálpontos Kroos  és a hatékony (bár kissé alattomos) Casemiro hasított a középpályán, addig az olaszokból pont az hiányzott, amire ezen a meccsen a legnagyobb szükség lett volna: a bátorság és a vagányság. Talán majd otthon – s ezzel ugyanoda jutunk, a San Paolóhoz, a Napoli egyetlen esélyéhez. (Statisztikai remény az olaszoknak: a Real hatszor nyert odahaza 3:1-re a nemzetközi kupák kieséses szakaszának odavágóján, de csak kétszer jutott tovább.)

 

A nap játékosa: Thiago Alcántara (Bayern München)
A spanyol játékos két gólt lőtt az Arsenalnak, emellett a támadó harmadban volt 36 sikeres átadása (az Arsenal játékosainak összesen 37 sikerült). Ennyi.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább