Böde Dani százas!

Böde Dani százas!

, Kiss Tibor Noé

Lipcsei Péter után Böde Dániel a következő Fradi-játékos, aki elérte a százgólos határt a Ferencváros színeiben. Böde most a 101 gólos (s a lista 24. helyén álló) Ebedli Zoltánt "támadhatja".



Böde „százados” lett, írják a hadi hasonlatokra érzékeny tollforgatók, de mi csak maradjunk a száraz tényeknél: Böde Dániel megszerezte a századik gólját tétmeccsen a Ferencvárosban. A „madocsai Messi” 2012-ben igazolt  Ferencvároshoz, és rögtön az első szezonjában 17 góllal második lett a göllővőlistán (emellett 10 asszisztot is jegyzett).

 

 Az első csúcsot 2016-ban érte el, amikor a bajnoki cím mellett gólkirály is lett (ugyancsak 17 találattal), és Lipcsei Péter után ő a következő játékos, aki eljutott a százas gólhatárig a Fradiban. Böde gólja a FTC–Haladás meccs 44. percében esett (nagy lövés volt!), ezzel a Fradi 3:0-ra elhúzott, s végül 3:1-re nyert. „Újra harcban vagyunk a bajnoki címért” – értékelt a lefújás után Thomas Doll, aki egymás után kétszer örülhetett győzelemnek a bajnokságban (erre ezt megelőzően októberben volt példa, amikor a Fradi egy héten belül legyőzte a Honvédot, majd a DVTK-t is). Az öröm talán korai, a Ferencváros még mindig csak negyedik a tabellán.

 

Egyre nagyobb bajban a Diósgyőr és a Debrecen. A két keleti nagycsapat közül valamelyik alighanem csatlakozik a reménytelen helyzetben lévő (és reménytelen játékot mutató) Gyirmóthoz. A Diósgyőr a negyedik tavaszi meccsén sem szerzett pontot, és ezúttal a Videotontól kapott ki. Kínos a Debrecen helyzete is, Leonel Pontes kénytelen volt elismerni, hogy csapata megérdemelten szenvedett vereséget odahaza a Pakstól (1:3).

 

Az egyetlen szerencse a trénerek pozitív hozzáállása. Ha csak a nyilatkozataikat olvassuk, világos, hogy a csapatok (miközben a másodosztály felé zuhannak) valójában fejlődnek. „Jó volt látni, hogy mennyit léptünk előre az előző bajnoki mérkőzés óta. Taktikailag érettek voltunk, fegyelmezetten futballoztunk, az első gólig nagyon jól működött a védekezésünk” – örvendezett Vitelki Zoltán, a DVTK megbízott trénere. „Most jobb az együttesünk, mint az őszi szezon végén volt, de ez nem azt jelenti, hogy kimegyünk a pályára, és automatikusan nyerünk” – ez pedig már Pontes mester bölcs összegzése Hajdú-Biharból. A helyzet tehát szinte szuper!

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább