Monacói rapperek, szevasztok!

Monacói rapperek, szevasztok!

, Kiss Tibor Noé

BL-nyolcaddöntő

Nyolc között a Monaco és az Atlético Madrid is. Tudják hány gólt kapott a Manchester City az idei BL-szezon során? Nagyon sokat. Kialakult a legjobb nyolc mezőnye, mostantól csak topligásokat nézhetünk a Bajnokok Ligájában



Szerdán eldőlt, hogy a legjobb nyolc között a Leicester City maradt az egyetlen angol klub a Bajnokok Ligájában. A hazai 5:3-as győzelem kevés volt a Manchester Citynek, mivel a monacói visszavágón a francia csapat 3:1-es győzelmet szerzett, így az idegenben lőtt több góljának köszönhetően bejutott a negyeddöntőbe (a PSG kiesése után a Monaco a franciák becsületét mentette meg). A két meccs koreográfiája hasonlóan alakult. A visszavágó első félideje is abszolút a Monacóé volt, a hazaiak bevitték azt a két gólt, amellyel továbbjutásra álltak. A szünet után aztán teljesen érthetetlenül visszahúzódtak a saját térfelükre, feladták a letámadást, és csak idő kérdése volt, mikor szépít a City: a 71. percig kellett várni. Úgy tűnt, a hajrá ismét az angoloké lesz, azonban egy szabadrúgás után Tiemoué Bakayoko a kapuba fejelt. Az angolok ezúttal nem tudtak újítani, maradt a 3:1, a Monaco 2015 után ismét bejutott a legjobb nyolc közé a BL-ben.

 

A Manchester City kiesésével véget ért egy nagy korszak. Pep Guardiolának ez volt a nyolcadik BL-indulása a csapataival, és a korábbi hét alkalommal (Barcelona, Bayern München) mindig eljutott legalább az elődöntőig – a nyolcaddöntős búcsú ilyen értelemben most hatalmas kudarc. Talán nem elegáns, hogy Guardiola felelősségét éppen a Manchester United egykori játékosa, Phil Neville kezdte el firtatni a BBC-n, de hát ez a szakkommentátorok dolga, nem az öntetszelgés meg a lelkesedés: „A kínos vereség után fel kell tenni a kérdést, hogy milyen érdemi előrelépés történt Pep Guardiola irányítása alatt – ha történt egyáltalán”. Valódi kérdés. A Manchester City a két mérkőzés során nagyjából hetvenöt percig futballozott elfogadhatóan, a maradék időben – némi túlzással – a Monaco ifjoncai darabokra szedték a csapatot. A Monaco a két meccsen hat gólt szerzett, de eljuthatott volna akár tízig is, a City pedig az idei BL-sorozatban nyolc mérkőzésen 16 gólt kapott (a Juventus kettőt)! Ez egészen hihetetlen egy ilyen kaliberű csapattól. A középpályás védekezés Yaya Touré eltűnése óta meggyengült, a két szélsőhátvéd, Sagna és Clichy mintha már nem tudna ezen a szinten futballozni, az pedig, hogy Stones helyett ezúttal nem a használhatatlannak tűnő Otamendi játszott belső védőt, hanem a szerb Kolarov – nem sokat számított. Pep Guardiola mintha motiválni sem tudná az együttest: az, hogy egy csapat a meccsek harmadát-felét rendre átalussza, egyértelműen koncentrációs problémákról árulkodik.

 

A Monacót viszont nem lehet eléggé dicsérni, a Radamel Falcaót helyettesítő Valère Germain nagyon küzdött, a középpályáról Fabinho parádés gólt lőtt, ahogy Bakayoko is. Néha olyan érzése volt a nézőnek, mintha a Monaco csupa vagány utcagyerekből állna, akik hihetetlen lazasággal és elképesztő sebességgel dugják el a labdát a City ólomlábú és álmatag játékosai elől. A legnagyobbat megint Benjamin Mendy és Kylian Mbappé játszotta. Mendy elképesztő tempóban közlekedett a vonal mellett, mindezt precizitással, labdabiztosan tette. Mbappé pedig… A második gól előtt a Monaco térfeléről szólózott el a Manchester City tizenhatosáig, s addig tartogatta a labdát, amíg a második hullámban érkező társak (Mendy, Fabinho) góllal tudták befejezni az akciót. Ez a monacói rapper mindössze 18 éves és (akárcsak Mendy) még egyszer sem volt francia válogatott… Az egyetlen hibapont a Monacónál ugyanaz, mint a Citynél: a második félidő elejének visszaesése (hacsak nem erőtartalékos miatt történt) érthetetlen. S bár a továbbjutás jogosságához kétség sem férhet, kellett hozzá mázli is: a Manchester egyenlítő gólja után nem volt benne a levegőben az újabb fordulat, csak egy szabadrúgás utáni védelmi kihagyás segített a Monacón.

 

A másik ágon az Atlético Madrid és a Leverkusen 0:0-ra végzett, így a spanyolok 4:2-vel léptek tovább. A legjobb nyolc közé bejutott három spanyol (Atlético, Barcelona, Real Madrid), két német (Bayern München, Borussia Dortmund), továbbá egy-egy angol (Leicester), francia (Monaco) és olasz (Juventus) csapat. Vagyis 2014 után 2017-ben is csak az öt legerősebb európai bajnokság gárdái képviseltetik magukat ezen a szinten. A lassú átrendeződés megkezdődött, a „topligásokat” egyre nehezebb kiszorítani az elitből. Az alábbi táblázatból látható, hogy az elmúlt húsz évben az említett két szezont leszámítva mindig odaért legalább egy nem-topligás csapat a legjobb nyolc közé. Az utóbbi négy évben változni látszik a helyzet: ha a portugálokat is a legjobbakhoz számítjuk, akkor egyetlen más ország csapatai sem tudták magukat képviselni ezen a szinten. Nem szimpatikus tendencia.

 

Nem az öt legerősebb európai bajnoksághoz (angol, francia, német, olasz, spanyol) tartozó csapatok a BL negyeddöntőjében
2017: –
2016: Benfica
2015: Porto
2014: –
2013: Galatasaray
2012: APOEL, Benfica
2011: Sahtar Donyeck
2010: CSZKA Moszkva
2009: Porto
2008: Fenerbahce
2007: PSV Eindhoven
2006: Benfica
2005: PSV Eindhoven
2004: Porto
2003: Ajax
2002: Panathinaikosz
2001: Galatasaray
2000: Porto
1999: Dinamo Kijev, Olimpiakosz
1998: Dinamo Kijev

 

A nap játékosa: Kylian Mbappé (Monaco)
Egyszerűen hihetetlen a stílusa. Egy kültelki vagány (Monacóban??), aki az első két gólban, így a monacói továbbjutásban is hatalmas szerepet játszott.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább