2017.04.20., Zelei Dávid

Padlón a Fradi, Thomas Doll pedig már nem bírózik, nem libalegelőzik, hanem beismeri: itt minőségi problémák vannak. Mi viszont azt is megmondjuk, miért.

27 forduló kellett hozzá, hogy Thomas Doll beismerje: ez a tavaszi Fradi úgy szar, ahogy van, az idei szezont már le lehet húzni a vécén. Mindeddig biztosak lehettünk benne, hogy a hiba csakis a ferencvárosiak ellen összeesküvő bírókban, a pocsék munkát végző pályámunkásokban, vagy a taktikát végre nem hajtó játékosokban rejtőzhet, ez a hét ugyanakkor újat hozott: Doll elismerte, ez a csapat ennyit tud. Hogy erről ki tehet, az nyilván jó kérdés: a német az egyik legrégebbi bútordarab ugyanannál a csapatnál az NB1-ben, hátrafelé így aligha mutogathat – marad a vezetőség, és ő maga. Nem teszek úgy, mintha mindez nem lenne a napnál is világosabb legalább húsz forduló óta, mert elemeztem eleget, mégis, talán érdemes szétszálazni a problémákat a kezdőcsapat tükrében.

 

Az első, ami feltűnik az elmúlt fordulók kezdőcsapatait végignézve, az állandóság hiánya. Nem volt mostanság két egymást követő meccs, amelyen a Fradi csak megközelítőleg ugyanúgy állt volna föl, és ami rosszabb, a rossz egyéni teljesítmények büntetése legfeljebb egy-egy kényszermegoldás lehetett. Nalepa gyengén teljesít centerhalfban? Sebaj, majd berakom a helyére az echte jobbhátvéd Dilavert. No de akkor kit rakok be Gera mellé védekező középpályásnak, ahova eddig a bosnyák jobbhátvédet kényszerítettem? Nincs is jobb az ütközőszerepre a 167 centi magas, üveglábú irányítónál, Hajnal Tamásnál! (eredmény: Paks-Ferencváros 3-1)

 

Mindez elsőre érthetetlen edzői húzások sorozatának tűnik, de én nem egyedül Dollon verném el a port. Arról van ugyanis szó, hogy az elmúlt években a Ferencváros átigazolási politikája oda vezetett, hogy egész posztok ürültek ki: legfeltűnőbb ezek közül a középhátvédé és a védekező középpályásé. Előbbi posztról sorra távozott Besic, Pavlovic és Mateos, utóbbiról pedig Somália, Nagy Ádám és az elutált Pintér Ádám, Gyömbér Gábor duó. Így a mostani felhozatal meglehetősen siralmas: középhátvédnek (4 db) ott van Nalepa (aki a szezon végén eligazol), Hüsing (aki ugyan a Premier League-ről álmodik, teljesítményét azonban inkább a Partizani és a Vasas elleni szarvashibái árazzák be), Leandro (aki, amellett, hogy 35 éves, alapvetően balszélső) és Batik (aki legutóbb a 2014/15-ös szezonban játszott tétmeccset); védekező középpályásnak (2 db) meg Gera (38 éves) és Julian Koch (eddig két meccsen 137 perc). Kényszerből mindkét poszton megfordult már az egyszer már visszavonult Csukics (idén 37 lesz), és Dilaver – utóbbi saját posztján idén még nem is igen játszott. Csak a vak nem látja, mennyire nem ugyanaz a kávéház egy Dilaver, Mateos, Pavlovic, Ramírez  hátvédnégyes (2015 március, FTC-Győr 3-0), mint egy  Lovrencsics, Nalepa, Hüsing, Sternberg kvartett (2017 árpilis, FTC-Vasas 1-2); ugyanígy nem mindegy, hogy négy középpályás mögött Nagy Ádám, Pintér vagy Dilaver biztosít.

 

Arról van tehát szó, hogy a Fradi tengelye teljesen kiüresedett: a két említett csapatrészt gyenge, Bundesliga 2 szintjét sem megütő (Hüsing), középszerű, távozófélben lévő (Nalepa), vagy veterán (Gera, Leandro, Hajnal, Csukics), nem ritkán sérülékeny játékosok alkotják: mostanára odáig jutottunk, hogy két középhátvéd és két védekező középpályás igazolása nélkül a Fradi jövőre beleolvad a középmezőnybe, ez prognosztizálható. Elég megnézni, hogy futhatott Zsótér Donát negyven métert nyílegyenesen a pálya centrumában, mielőtt Dibusz hálójába lőtt, hogy ezt a kiüresedést magunk előtt láthassuk (behátráló védők, középpályások sehol), s elég megnézni a Honvéd-Fradi első fél óráját, hogy lássuk, letámadással milyen könnyen zavarba hozható saját harmadában a ferencvárosi védelem. És akkor a rendre átaludt első félidőkről és a kapott gól okozta pánikról (Kispest, Vasas) még nem is beszéltünk.

 

Az, hogy Doll folyamatosan hülyét csinál magából, miközben a szereplésben társtettes vezetőség továbbra is csak bízik és bízik benne, akkor lesz különösen látványos, ha összevetjük az élvonal másik német edzőjével, Michel Oenninggel, és csapatával, a Vasassal. Már több, mint egy éve megfigyelhető, hogy Oenning mennyire rendszerben gondolkodik: a korosztályos csapatok illeszkednek a felnőttek játékrendjéhez, így bármikor eredményesen vethetők be a saját nevelésű fiatalok (a középpályára például a 18-19 éves Murka és Kleisz sallangmentesen épült be fél szezon alatt), ugyanennek köszönhetően pedig túlélhetők a sérülés- és eltiltáshullámok is: ha nincs Polekszics, Korcsmár vagy Vida, jön helyettük Nagy Gergely, Burmeister vagy James, igazolni pedig csak oda igazolnak, ahol tartós hiány mutatkozik: Gaál Bálint például tíz meccs alatt tökéletesen belehegedt a csatárposzton mutatkozó lyukba.

 

Mindez a tervszerűség oda vezet, hogy Oenning egy mentálisan erős keret felett diszponálhat: nem csoda, hogy a vereségek után sincsenek őrjöngő nyilatkozatok, porba sújtott játékosok, bírózás meg gonosz pályamunkások. Csapat van. Jó lenne, ha Ön is csinálna egy ilyet, Herr Doll.