A Madridom Modriccal

Nagygéci Kovács Józsefnek annyira jó éve volt a Real Madriddal, hogy a BL-döntő végén már a Real ellen drukkolt. Ezen kívül: ifista lányok és egy diák vágyai. Év végi körkérdés, 8. rész



Válaszok a körkérdésre >>>

 

Mi volt a 2017-es év legszebb, futballal kapcsolatos élménye? Ez lehet meccs, gól, hír, könyv vagy csak egy jelenet, egy érzés, bármi.

Sok volt, persze. Kettő kiemelkedik: az én drága Madridom, amikor és ahogy behúzta a BL-t és a magyar–orosz válogatott meccs júniusban. Utóbbi magyarázatra szorul, de előbbihez is néhány szó. A Real kipattintva, erőtől duzzadva, masszív cserepaddal és mindenre éhesen érkezett a BL-döntőre. Ráadásul kis túlzással az is a Juvénak szurkolt, aki amúgy nem, mert Buffon megérdemli, ami, amellett, hogy tényleg megérdemli, valljuk be, nagy butaság. Szerintem még pár Torino-drukker is neki szurkolt. (Erre azért nem esküdnék.) Az olaszok tették, amit lehetett, megpróbáltak az első félidőben nyerni. Nem sikerült. És akkor jött a Real-henger. Nagyon szép foci-pillanatom volt, amikor a végén azért szurkoltam, hogy ne rúgjunk több gólt, mert elmegy a mixem. Rúgtunk, elment, nem bántam. Mindenidők csapat. Madridom

 

A magyar-orosz meccs borzalmas volt, pedig akkor még nem sejtettük az andorrai (nincsenek szavak). De én arra a meccsre az akkori iskolám kisfocistáival mehettem. (Innen is köszönet: Szombathy Pál!) Volt a suliban egy kissrác, aki egyszer azt mondta, hogy „de jó lenne elmenni egy válogatott-meccsre”. Ennyi volt az egész, megtudtam ezt, és azt mondtam, azt mondtuk: az nem lehet, hogy ne jusson el. Eljutott, kikaptunk, de ki bánta! Az élet szép

 

Melyik volt számodra az év csapata és ki volt az év játékosa?

A Csurgói TK U15-ös leány labdarúgócsapata, mert őket én edzhettem és náluk lelkesebb, összetartóbb, aranyosabb, sikeréhesebb csapatot nem ismertem. Rajtuk kívül (a Madridot nem számítva) a perui válogatott. Vb-n vannak, először Chumpitaz óta!

 

Az év játékosa, nem kérdés, Luka Modric. Még leírni is jó: Modric, Modric, Modric. Hozzá kerül a labda (vagy labdaszerez), és a következő pillanatban közel s távol nincs ellenfél. Szerintem varázsol. Mintha hasonlítana valamelyik Harry Potter-karakterre.

 

Szerinted ki lenne az ideális szövetségi kapitány a magyar válogatott számára?

Orbán Viktor.

 

Mit vársz a kedvenc csapatodtól, játékosodtól jövőre?

A Real bajnok és kupagyőztes lesz, utóbbiból lehet BL és lehet Király-kupa is. A Fradiról jót vagy semmit, ez esetben semmit. Modricéknak összejöhetne valami szép a vb-n. Tényleg, vb lesz! De jó! VB! Már csak 176 nap!

További cikkek a rovatban

Szenvedély, szív, hivatás, haza

, Kukorelly Endre

Szenvedély, szív, hivatás, haza

Kukorelly Endre emlegeti a Fradit, Varga Zoltán és a horvátokat – meg az unalmat. Év végi körkérdés, 18. rész

Tovább

X Professzor a mutánsok élén

, Horváth Béla

X Professzor a mutánsok élén

Horváth Béla szerint X Professzor lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Év végi körkérdés, 18. rész.

Tovább

A foci ereje

, László Ágnes

A foci ereje

László Ágnes (a "Kislány, nagy foci" blog szerkesztője) a barcelonai élményekről, az egyiptomi és angol hősökről és a manchesteri buszozásokról. Személyes válaszok. Év végi körkérdés, 17. rész.

Tovább

Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!

, Zelei Dávid

Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!

Zelei Dávidnak a Vidiről vannak jó emlékei 2017-ből: a Bordeaux elleni siker tényleg óriási volt. A folytatást hagyjuk, inkább hajrá, Tatabánya! Év végi körkérdés, 16. rész.

Tovább

Andrés Iniestától Ferenc pápáig

, Sánta Szilárd

Andrés Iniestától Ferenc pápáig

Sánta Szilárd számára Andrés Iniesta „a futballista”. Ferenc pápa pedig az ideális szövetségi kapitány. Év végi körkérdés, 15. rész.

Tovább

Coutinho maradjon, kösz!

, Gazdag József

Coutinho maradjon, kösz!

Gazdag József szerint Vinnie Jones lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Különben pedig: Liverpool forever! Év végi körkérdés, 14. rész.

Tovább

Mikor él át egy Real-drukker ilyet?

, Purosz Leonidasz

Mikor él át egy Real-drukker ilyet?

Purosz Leonidasz az Udinese feltámadásának örül a legjobban, de a szövetségi kapitány kérdésében bizonytalan. Éljen az olaszos tiki-taka! Év végi körkérdés, 13. rész.

Tovább

Hátha majd most! Hahaha!

, Kiss László

Hátha majd most! Hahaha!

Kiss Lászlónak nem sok öröme volt idén a futballban (Juve-kudarc a BL-döntőben, Olaszország lemaradása a vb-ről), de az év csapata kárpótolta mindenért. Év végi körkérdés, 12. rész

Tovább

Szeretném tovább csodálni a játékukat

, Focitipp Official

Szeretném tovább csodálni a játékukat

Egressy Zoltán a Barcelona fanatikusa, vagyis nem nagyon érdekli, hogy a Real Madrid hány trófeát nyert idén (sokat). Év végi körkérdés, 11. rész.

Tovább

Futballkapitány? Kemény Dénes!

, Máté Gábor

Futballkapitány? Kemény Dénes!

Máté Gábor nem sémákban gondolkodik, szerinte Kemény Dénest kellett volna kineveznia magyar fociválogatott élére. És még: az új Messire várva. Év végi körkérdés, 10. rész

Tovább