Botrányos játékvezetés, lángoló szurkoló

Botrányos játékvezetés, lángoló szurkoló

, focitipp.hu

2002, Japán és Dél-Korea

Először rendeztek világbajnokságot Ázsiában. A pálya azonban - főleg a koreaiak esetében - feltűnően lejtett. A címvédő franciák rúgott gól nélkül estek ki, a török szövetségi kapitánynak pedig szobrot emeltek hazájában.



Mit kapott Moreno?

A választ talán sohasem tudjuk meg, az azonban bizonyos, hogy az ecuadori bíró - fogalmazzunk finoman - részrehajlóan vezette a Dél-Korea-Olaszország nyolcaddöntőt. 1966-ban Észak-Korea a csoportmeccsek során éppen Olaszország legyőzésével jutott a legjobb nyolc közé, s ez a barvúr azóta sem sikerült ázsiai csapatnak. Nem sikerült volna 2002-ben sem, ha nincs az ecuadori Byron Moreno: a játékvezető előbb büntetőt ítélt a hazaiak javára (kihagyták), „elfelejtette" kiállítani a Del Pirót arcon könyökölő koreai védőt, az 1:1-es rendes játékidő utáni hosszabbításban pedig érvénytelenítette Tommasi szabályos gólját, majd a végére hagyta a bónuszt: nem ítélt tizenegyest a Tottival szembeni szabálytalanság után, viszont kiállította az olaszt! Korea végül 2:1-re nyert, továbbjutott, Giovanni Trapattoni pedig zokogott az öltözőben a meccs után. Az olaszokat az sem vigasztalta, hogy Sepp Blatter FIFA-elnök is elismerte: „Moreno játékvezető ítéleteivel az egyik csapatot sújtotta." A Rai olasz tévétársaság pedig hétmillió eurós kártérítést követelt a FIFÁ-tól, a nemzetközi szövetséget okolva az olaszok korai búcsúja (s így a jelentős bevételkiesés) miatt.

Luxusnyaralót kapott az edző

A koreaiak szégyenkezés nélkül örültek a sikernek, Szöül utcáin patakokban folyt a pezsgő, szóltak a hagyományos óriásdobok, egy szurkoló pedig felgyújtotta magát, ezzel az áldozattal akarván hozzájárulni a csapat további győzelmeihez. Azokhoz viszont nem ő, hanem egy másik bíró, az egyiptomi Gundar járult hozzá: a negyeddöntőben a Korea-Spanyolország meccsen két szabályos gólt nem adott meg a spanyoloknak, a tizenegyespárbajt pedig a házigazdák nyerték. S bár a végén kénytelenek voltak beérni a 4. hellyel (a bronzmeccsen kikaptak a törököktől), Guus Hiddink, a koreaiak holland szövetségi kapitánya így is a mennybe ment: tiszteletbeli koreai állampolgár lett, évi egymillió dolláros fizetése mellé luxusnyaralót kapott, a nemzeti légitársaság pedig négy évre szóló ingyenes utazási lehetőséget ajánlott neki. A 3. helyezett törökök edzője, Senol Günes csalódottabb lehetett: neki „csak" szobrot emeltek Trabzon városában.

Meglepetések

A csoportmeccsek után két nagyágyú is búcsúzott: a címvédő franciák rúgott gól nélkül estek ki, és hazautaztak az argentinok is, akik 1986 és 1998 után ezúttal kikaptak Angliától, Beckham büntetőjével. Az afrikai országok közül ezúttal a nyitómeccsen sokkoló Szenegál ámokfutását figyelhettük: végül úgy búcsúztak a negyeddöntőben, hogy a rendes játékidőben egyetlen meccsen sem kaptak ki.

Brazília ötödször

Gondolták volna, hogy a világbajnokságok története során először került sor Brazília-Németország meccsre? A párharc esélyesei a tornán brillírozó, Costa Ricának öt, Kínának négy gólt rúgó brazilok voltak, akik a negyeddöntőben kiejtették az angolokat is - Ronaldinho pimasz góljával (35 méterről emelte át Seamant). A németek a szerencsés sorsolásnak köszönhették a finálét. Kamerun, Írország, Szaúd Arábia, Paraguay, USA és Dél-Korea - nem túl félelmetes névsor. A döntőben majdnem ráijesztettek a brazilokra, hogy aztán éppen az addigi húzóember, a kapus Oliver Kahn bakija döntse el az arany sorsát: Rivaldo gyenge lövése után Kahn kiejtette a labdát, Ronaldo pedig büntetett. Brazília ötödik aranyát szerezte, ráadásul százszázalékos teljesítményt nyújtva (1938-ban Olaszország, 1970-ben a Pelé-féle selecao nyert hasonló magabiztossággal). A csapatkapitány Cafú rekordot állított be azzal, hogy harmadik vb-döntőjét játszotta, a bronzmeccs pedig a világbajnokságok történetének leggyorsabb gólját hozta: Hakan Sükür 11 másodperc után betalált Koreának.

(gj.focitipp)


All star-csapat

  • Kapusok: Kahn (német), Rüstü Recber (török).
  • Védők: Roberto Carlos (brazil), Campbell (angol), Hierro (spanyol), Hong Mjung Bo (koreai), Alpay (török).
  • Középpályások: Ballack (német), Reyna (amerikai), Rivaldo (brazil), Ronaldinho (brazil), Ju Szang Csul (koreai).
  • Csatárok: Ronaldo (brazil), Diouf (szenegáli), Hasan Sas (török), Klose (német).


*****

További cikkek a rovatban

Színház az egész (futball)világ!

, Kiss László

Színház az egész (futball)világ!

Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.

Tovább

Ki lesz a Focitipp szakértője?

, Focitipp Official

Ki lesz a Focitipp szakértője?

Tippjátékot indítunk a Focitippen, amely miatt egész évben lesz miért izgulni: az alábbi kérdésekre ugyanis a válaszokat csak jövő tavasszal kapjuk majd meg.

Tovább

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

, kl

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

Sokszor mondják, felejtsük el az Aranycsapatot és ez igaz, de emlékezni mindig kell valamire. Az elmúlt időszak legnagyobb futballsikere továbbra is egyértelműen a Fradi BL-szereplése volt az 1995/96-os idényben. 1995. augusztus 9-én, a Fradi megtette az első lépést. Húsz évvel ezelőtt. Emlékezünk.…

Tovább

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

, kl

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

A Videoton megszerezte első győzelmét a 2015/16-os idényben, de a diósgyőri mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes.

Tovább

Bepalizva

, hb

Bepalizva

Dárdai ment, de az erkölcsi győzelem a miénk. Legalábbis papíron.

Tovább

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

, ktn

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

A finnekkel szemben hagyományosan szerencsések vagyunk, de most nem csak ebben bízhatunk. A "tavaszi idény" utolsó selejtezője következik a magyar válogatott számára, Helsinkiben. Hatalmasat léphetünk a továbbjutás felé.

Tovább

Focira várva

, ktn

Focira várva

Az idei Afrikai Nemzetek Kupájáról hiányzik az afrikai futball két legnagyobb csillaga: Samuel Eto' és Didier Drogba. Érdemes lesz nézni a meccseket?

Tovább

Egy elpocsékolt évről

, ktn

Egy elpocsékolt évről

Eltelt egy év, és ismét a bukaresti román-magyar meccset várjuk.

Tovább

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

, hb

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

Ma este elrajtol az Eb-selejtezők második (és aztán a harmadik) köre, avagy jön a "Futball Hete". De kell ez nekünk?

Tovább

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

, ktn

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

Ne szépítsük, borzasztó szomorú volt nézni ezt a riportnak álcázott vergődést. - Jegyzet a Sport TV felejthetetlen José Mourinho-interjúja ürügyén.

Tovább