Puskás Ferenc és a brazil puma

Puskás Ferenc és a brazil puma

, kl

Boldog születésnapot

Puskás Ferenc, Fernando Morientes mellett híres írók és színészek ünnepeltek születésnapot a héten. De vajon kire kellett ráordítani ahhoz, hogy gólt szerezzen?



Madridban valamiért nem kapott sok lehetőséget, többnyire csak csere volt, a gólokat mégis futószalagon szállította. Aztán kölcsönadták Monacóba, és Fernando Morientes 2004 tavaszán a BL-ben nemes bosszút állt a madridiakon: két góllal járult hozzá a franciák továbbjutásához. A csatár tegnap múlt 32 éves.

Morientes gólja a Real ellen


Oliver Kahn vagy Jens Lehmann? A német válogatottban az utóbbi években csak ők jöhettek számításba kapusposzton. Csakhogy őket már csak pár lépés választja el az öregek otthonától. No, ne legyünk gonoszak: még csak 38 évesek. Timo Hildebrand négy éve 25 évesen debütálhatott a Nationalelfben, de azóta is csak hét mérkőzésen védett. Tegnap 29 éves múlt. Eljött az ő ideje.

Hildebrand-bravúrok


"Kifelé futottam, amikor Cannavaro üvölteni kezdett, hogy Puma, Puma. Ha ő nincs, én sem veszem észre a labdát." - így emlékezett vissza Emerson arra, amikor a Juventus az ő góljával győzte le a Werder Brement 2-1-re a BL nyolcaddöntőjében 2006-ban. A brazil azóta megjárta a Real Madridot, mostanában pedig a Milan kispadján ücsörög. Pedig nincs már sok ideje: pénteken múlt 32 éves.

Emerson gólja a Werder ellen


Teddy. Erről a tipikus angol névről eszünkbe jut egy mackó. De eszünkbe jut Teddy Meldrum is a Csengetett Mylord? című sorozatból. Persze futballista is van a tarsolyunkban: Teddy Sheringham. Róla pedig nyilván a '99-es BL-döntő ugrik be, amit most azért elevenítünk fel, mert szerdán múlt 42 éves. És azt tudják, hogy még ma is futballozik? Balogh Béla mellett: Colchester Utd., másodosztály, kiesőzóna.

A ManU góljai a Bayern ellen


Puskás Ferencről négy mondatban mondjunk olyat, amit még nem tudnak? Talán azt, hogy a futballtörténelem egyetlen játékosa volt, aki egy BEK-döntőben négy gólt (és milyeneket!) szerzett. A Száguldó Őrnagy kedden lett volna 82 éves.

Real Madrid-Eintracht Frankfurt 7-3


Nézzük a hét egyéb évfordulóit. Milan Kundera (a képen fenn) 79 éves múlt a héten, ajánljuk figyelmükbe Az élet máshol van című könyvét, de ha mást olvasnak tőle, akkor sem járnak rosszul. Heath Ledger főszerepet játszott a Brokeback Mountain című filmben, ami miatt a világon sok ezer tinilány leszedte a poszterét a szobája faláról. A közelmúltban elhunyt színész még csak 29 éves lett volna pénteken.

Brokeback Mountain


Szomorú évforduló van a mai napon. 14 évvel ezelőtt lelőttek egy repülőgépet, amin a ruandai elnök utazott, ezzel kezdetét vette a három hónapig tartó népirtás: ez idő alatt egymillió (!) tuszit gyilkoltak le a hutuk. Az áldozatoknak állít emléket a Hotel Ruanda című film.

Hotel Ruanda


A hét eseményei

- A Daimler Motor bemutatja új autómodelljét Nizzában, melyet a megrendelő lányáról Mercedesnek neveztek el. (1901. március 31.)
- Átadják az Eiffel-tornyot (1899. 1889. március 31.)
- Megszűnik a Varsói Szerződés (1991. április 1.)
- Kossuth Lajos temetése Budapesten (1894. április 2.)
- Budapesten felavatják a kelet-nyugati metró első szakaszát a Deák tér és a Fehér út között. (1970. április 2.)
- Washingtonban megalakul a NATO (1949. április 4.)
- Martin Luther King, amerikai emberi jogi aktivista merénylet áldozata lesz. (1968. április 4.)
- Átadják New Yorkban a World Trade Centert. (1973. április 4.)
- Létrejön a "forródrót" a Fehér Ház és a Kreml között. (1963. április 5.)
- Az USA belép az első világháborúba (1917. április 6.)
- A ruandai (Juvénal Habyarimana) és a burundi (Cyprien Ntaryamira) elnököket szállító repülőgépet a szélsőségesek lelövik, megkezdődik a ruandai vérontás. (1994. április 6.)

A hét szülöttei

- Nyikolaj Vasziljevics Gogol, orosz író (1809. március 31.)
- Jérome Rothen, francia futballista (1978. március 31.)
- Philippe Mexés, francia futballista (1982. március 31.)
- Puskás Ferenc, a leghíresebb magyar labdarúgó (1927. április 1.)
- Milan Kundera, cseh író (1929. április 1.)
- Teddy Sheringham, angol futballista (1966. április 2.)
- Marlon Brando, amerikai színész (1924. április 3.)
- Andrej Tarkovszkij, orosz filmrendező (1932. április 4.)
- Spiró György, író, költő, irodalomtörténész (1946. április 4.)
- Aki Kaurismäki, finn filmrendező (1957. április 4.)
- Branco, brazil futballista (1964. április 4.)
- Marius Lacatus, román futballista (1964. április 4.)
- Emerson, brazil futballista (1976. április 4.)
- Heath Ledger, amerikai színész (1979. április 4.)
- Örkény István, író (1912. április 5.)
- Tar Sándor, magyar író (1941. április 5.)
- Simone Inzaghi, olasz futballista (1976. április 5.)
- Fernando Morientes, spanyol futballista (1976. április 5.)
- Timo Hildebrand, német kapus (1979. április 5.)
- Bródy János, énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró (1946. április 5.)
- Agnetha Fältskog, a svéd ABBA együttes énekese (1950. április 5.)

(kl)


*****

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább