Akinek eltörték az orrát, és aki mellbe rúgta az ellenfelét

Akinek eltörték az orrát, és aki mellbe rúgta az ellenfelét

, kl

Boldog születésnapot

Köszöntjük születésnapján az UEFA-elnökét, a BL-döntő tragikus hősét, az írek fenegyerekét, és néhány művészt. Kellemes kikapcsolódást kívánunk!



Írtunk Platiniról jegyzetet, közöltünk vele készült interjút, megemlékeztünk a '84-es Eb-ről, amelyen ő lett a gólkirály 9 találattal. Most viszont azért írunk róla, mert tegnap ünnepelte 53. születésnapját. Gratulálunk.

Michel Platini


Frank Lampard nem emlékszik majd vissza boldogan 2008 tavaszára-nyarára. Édesanyja elhunyt, bajnokságot és BL-döntőt bukott a Manchesterrel szemben, ráadásul az angol válogatott tagjaként is csak a tévén keresztül nézte az Eb-t. Boldogabb évet kívánunk neki jövőre, és üdvözöljük 30. születésnapján, melyet pénteken ünnepelt.

Lampard-gólok


94 góljával az AS Roma történetének ötödik legeredményesebb futballistája. Amikor Batistuta 2000-ben a Romába igazolt, miatta mondott le a 9-es mezről. Később kiszorult a Roma kezdőcsapatából, és kölcsönbe került a Fulhamhez. Ott első két meccsén három gólt szerzett, aztán véget is ért a szárnyalás. Azóta sérülések, süllyedés, Sampdoria. Vincenzo Montella sem lesz fiatalabb. A Kisrepülőnek becézett futballista szerdán múlt 34 éves.

Montella-gólok


Jason McAteernek egyszer Roy Keane eltörte az orrát. Könyökkel, csúnyán. Mindezt azért, mert McAteer kiállt a szövetségi kapitány Mick McCarthy mellett. A 2002-es vébéről egyébként Keane-t haza is küldték "rossz magaviselete" miatt. De McAteer nemcsak áldozat volt a futballpályán, hanem elkövető is. Az alábbi videó egy Macedónia-Írország világbajnoki selejtezőn történt még 1997-ben (a szenvedő alany: Sztojkovszki). Reméljük, hogy az ír játékos nyugodtabb körülmények között ünnepelte szerdán 37. születésnapját.

McAteer gólja a hollandok ellen


Vasárnapi zenerovatunkat kezdjük egy kis punkkal. Jello Biafra (Dead Kennedys) feltalálta a politikus punkot, alapított egy független lemezkiadót (amely például a VHK lemezeit is kiadta a nyolcvanas években). Mostanában amerikai elnökjelöltként indulna. Főbb programpontjai: egy bizonyos összeg felett minden celebritás pénzét elvenné, és beadná a közösbe; a benzinzabáló terepjárók tulajdonosait pedig elküldené harcolni a Közel-Keletre, szerezzék meg maguknak ők az olajat. Biafra (azaz Erich Reed Boucher) ezen a héten ünnepelte az 50. szülinapját, gratula.

Dead Kennedys - A growing boy needs his a lunch


Párizsban született spanyol szülők gyermekeként. Angolul, spanyolul és franciául énekel. 2002-ben fellépett a Petőfi-csarnokban. Akkor az ő kérésére adták olcsóbban (4000 forintért) a belépőket, hogy minél többen menjenek el a koncertjére. Manu Chao július 4-én a Volt fesztiválon lép fel. A spanyol-francia énekes már 47 éves.

Manu Chao - Welcome to Tijuana, El Viento


A kilencvenes évek elején terjedt el az "alternatív zene" elnevezés. Jelentsen ez bármit, akkor nagyon jól hangzott. Az egyik képviselője a Kispál és a Borz zenekar volt, Lovasi András vezetésével. Az együttes idén 20 éves, Lovasi pedig majd' kétszer annyi: 39 esztendős múlt pénteken.

Kispál és a Borz - Földtörténet


Heti filmajánlónk apropóját egy színész Ulrich Mühe adja. A mások élete című film megrázta Németországot, mint ahogy Mühe közelmúltbeli halála is: gyomorrákban hunyt el 2007. július 22-én. Pénteken lett volna 55 éves.

A mások élete


A mai napon megemlékezünk még két alkotóról. M. C. Escher általában lehetetlen építményeket, vagy olyan geometriai formákat ábrázolt, melyek fokozatosan teljesen más alakot öltenek. Kedden volt a holland művész születésének 110. évfordulója.


Weöres Sándorról nemcsak a Bóbita, hanem A teljesség felé című könyv is az eszünkbe jut. Búcsúzzunk a héttől egy Weöres-idézettel (az író éppen ma lenne 95 éves):


Útravaló

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.


A hét eseményei

- Megalakul az Újpesti Torna Egylet 78 taggal (1885. június 16.)
- Nagy Imre kivégzése (1958. június 16.)
- Valentyina Tyereskova - az első női űrhajós - megkezdi Föld körüli pályáját az űrben (1963. június 16.)
- Megérkezik Párizsból New Yorkba az amerikai szabadságszobor (1885. június 17.)
- Izland kikiáltja függetlenségét Dániától (1944. június 17.)
- A waterlooi csata, Napóleon végleges veresége (1815. június 18.)
- Eb-döntő: NSZK-Szovjetunió 3-0. (1972. június 18.)
- A catalaunumi csata: a hunok (Attila) és a rómaiak (Aetius) között (451. június 20.)
- Eb-döntő: Csehszlovákia-NSZK 2-2, büntetőkkel 5-3. (1976. június 20.)
- Eb-döntő: Spanyolország-Szovjetunió 2-1. (1964. június 21.)
- Galileo Galilei az inkvizíció kényszerítésére visszavonja nézeteit arról, hogy a Föld kering a Nap körül. (1633. június 22.)
- Németország megtámadja a Szovjetuniót (1941. június 22.)
- Eb-döntő: NSZK-Belgium 3-2. (1980. június 22.)

A hét szülöttei

- Cobi Jones, amerikai futballista (1970. június 16.)
- Nikosz Mahlasz, görög futballista (1973. június 16.)
- M. C. Escher, holland festőművész (1898. június 17.)
- Jello Biafra, amerikai zenész (1958. június 17.)
- Jürgen Habermas, német szociológus (1929. június 18.)
- Sir Paul McCartney, angol zenész (1942. június 18.)
- Jason McAteer, ír futballista (1971. június 18.)
- Vincenzo Montella, olasz futballista (1974. június 18.)
- Lovasi András, a Kispál és a Borz énekese (1967. június 20.)
- Ulrich Mühe, német színész (1953. június 20.)
- Frank Lampard, angol futballista (1978. június 20.)
- Michel Platini, francia futballista, az UEFA elnöke (1955. június 21.)
- Manu Chao, spanyol zenész (1961. június 21.)
- Weöres Sándor, magyar író (1913. június 22.)

(kl)


*****

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább