'Der beste Kölner Torschützer'

'Der beste Kölner Torschützer'

, anfield.focitipp.hu

Pierre Littbarski

1985-ben az Év csatára lett az NSZK-ban. Egyszer világbajnoki aranyat, kétszer pedig vb-ezüstöt nyert. Bemutatjuk a 168 centis Littbarskit.



Világbajnok és kétszeres világbajnoki ezüstérmes: ez Pierre Littbarski mérlege a német válogatottban. A Nationalelfben 1981 és 1990 között 73 mérkőzésen 18-szor volt eredményes.

A berlini születésű Littbarski klubszinten az 1. FC Kölnnel érte el legnagyobb sikereit, ahol 406 bajnoki mérkőzésen 116 gólt lőtt. A kölniekkel egyszer nyert Német Kupát (1983), háromszor végzett a Bundesliga második helyén (1982, 1989, 1990), 1986-ban pedig UEFA-kupa döntőt játszott a Real Madrid ellen (2:0, 1:5).

Az alacsony, mindössze 168 centiméteres Littbarski előbb csatárként szerepelt (1985-ben a német ARD tévécsatorna szavazásán ő lett az Év csatára az NSZK-ban), majd támadó középpályásként bűvölte a labdát.
Játékosként megfordult Franciaországban is, az 1986/87-es szezonban a Racing Club Paris-ban szerepelt, de a Ligue 1-ben elért 13. hely csalódásnak számított (hiszen olyan csapattársai voltak, mint Maxime Bossis, Luis Fernandez vagy az uruguayi Enzo Francescoli).

Edzőként 2005-ben ausztrál bajnok lett a Sydney FC-vel, és kijutott csapatával a klubvilágbajnokságra. Littbarski, akinek japán felesége van, jelenleg az Avispa Fukuoka trénereként dolgozik.

NÉVJEGY

Név: Pierre Littbarski
Becenév: Litti
Poszt: csatár/támadó középpályás
Állampolgárság: német
Születési dátum: 1960. április 16.

Pályafutás játékosként:
1. FC Köln (1978-1986)
Racing Paris (1986-1987)
1. FC Köln (1987-1993)
JEF United (japán, 1993-1995)
Brumell Sendai (japán, 1996-1997)

Válogatottság/gól: 73/18


(anfield.focitipp.hu)


A múlt csillagai sorozat
10. Jan Ceulemans >>>
9. Preben Elkjaer Larsen >>>
8. Marco Van Basten >>>
7. Jean Tigana >>>
6. Rabah Madjer >>>
5. Pierre Littbarski >>>
4. Gaetano Scirea >>>
3. Gary Lineker >>>
2. Enzo Francescoli >>>
1. Alessandro Altobelli >>>


*****

További cikkek a rovatban

Az utolsó jedi

, Baumstark Tibor

Az utolsó jedi

Zdenek Zeman két periódusban is volt a Roma trénere. Most visszatér az Olimpicóba, s könnyen lehet, hogy csapata, a Pescara ott fog kiesni idén a Serie A-ból.

Tovább

Mondok egy nevet: Juhász István

, Máté Gábor

Mondok egy nevet: Juhász István

A feladat az, hogy írjunk egy nekünk kedves játékosról. Ráadásul úgy, hogy ha évek múlva olvassa valaki, akkor is érvényes legyen a szöveg. Akkor én visszanyúlok a múltba, hátha érvényes lesz ez most ebben a jelenben, pedig az egész olyan régen volt, hogy én is alig emlékszem rá.

Tovább

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

, Horváth Béla

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

Az első profi színes bőrű futballista, Arthur Wharton neve egyszer már feledésbe merült, a rasszizmusellenes kampányok azonban nemrég újra felfedezték maguknak a zseniális atlétát.

Tovább

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

, hb

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

Angliában zseninek tartották, Nigériában még aktív korában stadiont neveztek el róla, és Ronaldinho tőle lopta a trükkjeit. A focista, aki annyira jó volt, hogy nagyon-nagyon: Augustine "Jay-Jay" Okocha.

Tovább

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

, hb

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

1984-ben üstökösként robbant be a spanyol fociba, négy évvel később már számítógépes játékot neveztek el róla. Ő Emilio Butragueno, minden idők egyik legjobb és legintelligensebb spanyol csatára.

Tovább

A legjobb magyar futballista

, gj

A legjobb magyar futballista

Akik látták játszani, állítják: minden idők legnagyobb magyar futballistája volt Orth György, pedig 24 évesen egy súlyos sérülés miatt kettétört a pályafutása.

Tovább

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

, gj

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

Szombaton játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Angliában a kilencvenes évek egyik legszorgalmasabb középpályása: Darren Anderton.

Tovább

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

, gj

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

Voltak tragikus sorsú futballistái az AS Romának. Például Signorini, akit a Lou Gehrig-kór vitt el, vagy Di Bartolomei, aki 1994 májusában szíven lőtte magát.

Tovább

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

, focitipp.hu

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

"A barátom volt. A legjobb hátvéd, akit valaha is láttam a pályán" - mondta róla Pelé. Bobby Moore április 12-én lett volna 67 éves.

Tovább

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

, anfield

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

A telefonközpontos, akiből aranylabdás futballista lett. A futballista, akiből majdnem államelnök lett. A doktor, akinek két diplomája van, s akit a 20. század legjobb afrikai futballistájává választottak. George Weah.

Tovább