Aki nemet mondott a Milannak

Aki nemet mondott a Milannak

, focitipp.hu

Jan Ceulemans

Guy Thys a kispadon, Jan Ceulemans a pályán: ez volt a belga futball aranykorának titka. Az 1980-as Európa-bajnokságon az olaszokat, az angolokat és a spanyolokat megelőzve veretlenül jutottak tovább a csoportjukból, s csak a döntőben kaptak ki az NSZK-tól.



Két évvel később, az 1982-es világbajnokság nyitómeccsén 1:0-ra verték a címvédő argentinokat, 1986-ban pedig a legjobb négy közé jutottak.

Ceulemans csatárt és középpályást egyaránt játszott. Tizenhárom éven át szerepelt az FC Bruges együttesében, három belga bajnoki címet nyert, és háromszor választották az Év legjobbjává Belgiumban. Több klub is csábította, ő azonban nemet mondott még az AC Milan ajánlatára is.

A 191 centiméter magas Ceulemans nem csupán fejjel volt veszélyes, hanem remekül cselezett, s emellett rendkívül gyors játékos volt. Ráadásul elnyűhetetlennek tűnt: kora egyik legnagyobb munkabírású futballistájának tartották.
Pályafutása legemlékezetesebb momentumai az 1986-os világbajnokságon jöttek el, amikor csapatkapitányként - három gólt lőve a tornán - a legjobb négy közé juttatta Belgium válogatottját (csak a későbbi győztes argentinoktól kaptak ki). Hazájában csúcstartónak számít 96 válogatottságával.

Edzőként UEFA-kupa indulást harcolt ki az Aalst és a Westerlo csapatával is, az FC Brugesnél azonban nem jöttek be a számításai, és 2006 áprilisában szerződést bontott vele a klub.

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Jan Ceulemans
Poszt: középpályás, csatár
Állampolgárság: belga
Születési hely: Lierse
Születési dátum: 1957. február 28.

Pályafutás

(meccs/gól): 1974-1978 Lierse SK (110/39), 1978-1992 FC Bruges (407/191)
Válogatottság/gól: 96/23


A múlt csillagai sorozat
10. Jan Ceulemans >>>
9. Preben Elkjaer Larsen >>>
8. Marco Van Basten >>>
7. Jean Tigana >>>
6. Rabah Madjer >>>
5. Pierre Littbarski >>>
4. Gaetano Scirea >>>
3. Gary Lineker >>>
2. Enzo Francescoli >>>
1. Alessandro Altobelli >>>


*****

További cikkek a rovatban

Az utolsó jedi

, Baumstark Tibor

Az utolsó jedi

Zdenek Zeman két periódusban is volt a Roma trénere. Most visszatér az Olimpicóba, s könnyen lehet, hogy csapata, a Pescara ott fog kiesni idén a Serie A-ból.

Tovább

Mondok egy nevet: Juhász István

, Máté Gábor

Mondok egy nevet: Juhász István

A feladat az, hogy írjunk egy nekünk kedves játékosról. Ráadásul úgy, hogy ha évek múlva olvassa valaki, akkor is érvényes legyen a szöveg. Akkor én visszanyúlok a múltba, hátha érvényes lesz ez most ebben a jelenben, pedig az egész olyan régen volt, hogy én is alig emlékszem rá.

Tovább

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

, Horváth Béla

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

Az első profi színes bőrű futballista, Arthur Wharton neve egyszer már feledésbe merült, a rasszizmusellenes kampányok azonban nemrég újra felfedezték maguknak a zseniális atlétát.

Tovább

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

, hb

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

Angliában zseninek tartották, Nigériában még aktív korában stadiont neveztek el róla, és Ronaldinho tőle lopta a trükkjeit. A focista, aki annyira jó volt, hogy nagyon-nagyon: Augustine "Jay-Jay" Okocha.

Tovább

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

, hb

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

1984-ben üstökösként robbant be a spanyol fociba, négy évvel később már számítógépes játékot neveztek el róla. Ő Emilio Butragueno, minden idők egyik legjobb és legintelligensebb spanyol csatára.

Tovább

A legjobb magyar futballista

, gj

A legjobb magyar futballista

Akik látták játszani, állítják: minden idők legnagyobb magyar futballistája volt Orth György, pedig 24 évesen egy súlyos sérülés miatt kettétört a pályafutása.

Tovább

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

, gj

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

Szombaton játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Angliában a kilencvenes évek egyik legszorgalmasabb középpályása: Darren Anderton.

Tovább

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

, gj

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

Voltak tragikus sorsú futballistái az AS Romának. Például Signorini, akit a Lou Gehrig-kór vitt el, vagy Di Bartolomei, aki 1994 májusában szíven lőtte magát.

Tovább

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

, focitipp.hu

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

"A barátom volt. A legjobb hátvéd, akit valaha is láttam a pályán" - mondta róla Pelé. Bobby Moore április 12-én lett volna 67 éves.

Tovább

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

, anfield

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

A telefonközpontos, akiből aranylabdás futballista lett. A futballista, akiből majdnem államelnök lett. A doktor, akinek két diplomája van, s akit a 20. század legjobb afrikai futballistájává választottak. George Weah.

Tovább