Horváth Béla  Horváth Béla

Már egy jó ideje úgy érzem, hogy a spanyol bajnokság három csapat miatt nézhető: az Atlético Madrid, a Sevilla és a Valencia miatt. Az Atlético talán tiszta sor, a matracosok idén másodszor énekelhetik ki a sajtot a Real Madrid-Barcelona páros szájából. Jelenleg vezetik a bajnokságot, ami nagyban köszönhető annak, hogy a fent említett másik két együttes idén is tette a dolgát. A Sevilla a szezon folyamán legyőzte mind a Barcát, mind a Realt, a Valencia pedig egy hónapon belül leikszelt mindkét óriással: december 5-én a katalánokat tréfálta meg, tegnap este pedig a blancóktól lopott két pontot. De ami talán ennél is fontosabb: mindkét csapat arra kényszerítette a négynullákban és tízkettőkben elkényelmesedett nagymenőket, hogy végre igazi, őszinte, csúszós-mászós futballt játszanak. Olyat, ami elfeledteti az emberrel, hogy a másik csatornán éppen a darts vébé döntője megy…

További posztok