Szabó Róbert Csaba  Szabó Róbert Csaba

MOURINHO EDDIG MOYEST IDÉZI

 

 

A tavalyi bajnok Leicester City és az FA-kupa győztese, a Manchester United játszotta vasárnap a Szuperkupa-döntőt, és mi sem bizonyítja jobban az összecsapás komolyságát és tétjét, hogy a két csapat a lehető legjobb összeállításban lépett pályára a vasárnapi találkozón. A Leicester City bajnoki győzelme trófeája után a nagy kérdés az volt, hogy Rainieri egyben tudja-e tartani a keretet, a Unitednél pedig az, hogy az új edző, José Mourinho miképp fogja átalakítani a csapatot. A Leicester alapemberei közül csupán Ngolo Kanté távozott, és a drukkerek legnagyobb örömére Mahrezt sikerült megtartani, ráadásul az új szerzeményekre sem lehet panasz az eddig látottak alapján. Mourinho a kudarcos, szezon közepi Chelsea-távozása után bekönyörögte magát a Unitedhez, és rögtön három jónak tűnő igazolást hozott tető alá. A legnagyobb névnek számító Zlatan Ibrahimovic Amerika vagy az Emírség helyett Angliát választotta, a tavaly 50 meccsen 47 gólt rúgó svéd csatárról talán korai is azt állítani, hogy levezető éveit jött eltölteni Manchesterbe. Persze Ibra mellett Henrik Mhitarjan neve sem cseng rosszul, és a Valenciából érkező védőjátékosról, Eric Bailly-ról is csak jókat lehet mondani. Ha Mourinhónak annak idején a Unitedből kiebrudalt Pogba leszerződtetése is összejön, a drukkerek máris elmondhatják, megérte vásárra vinni a bőrüket a portugál edző-fenegyerekkel.

 

Az 1908-as alapítású Community Shield eddigi legtöbb győzelmét (20) bezsebelő Manchester United szerezte meg a vezetést a 32. percben a Van Gaal-éra egyik nagy felfedezettje, Jesse Lingard révén, aki hatalmasat szólózva vágta a kapuba a labdát. A Leicester a maga megszokott, kontrákra építő játékából az első félidőben láthatóan hiányzott Kanté zsenije, így a második félidőig kellett várni Vardy góljára, igaz, a United „kerékkötője” (Máté Gábor roppant találó jelzőjével élve), Marouane Fellaini „álompasszának” köszönhetően. Igazi rókaravasz Vardy-féle gól volt. A Leicester egyenlítő góljához az új szerzemények becserélése is kellett: a csapat láthatóan szárnyakat kapott Musa és Rubio pályára lépésekor. A United azonban így is be tudta húzni a meccset, a 83. percben a sérüléséből remek formában visszatérő Valencia beadásából Ibra fejelt védhetetlenül a hálóba.

 

Mourinho tehát rögtön az első tétmérkőzésén trófeát szerzett, ami talán jó jelnek számít az egy hét múlva rajtoló Premier League-ben bajnoki címre törő manchesteri csapat és drukkerei számára. Igaz, ez David Moyes-nak is sikerült 2013-ban, rögtön Sir Alex nyugdíjba vonulása után.

További posztok