Szász Kitti  Szász Kitti

FOCIZGATÁS ABIDALLAL!

 

 

Meghívtak egy egyhetes berlini fellépésre az IFA konferenciára, annak is a Beko-standjára, ahol a háztartási gépek mellett a focin, a Barcelonán és a trickshotokon volt a hangsúly. Az első nap sajtótájékoztató volt, ahol Éric Abidallal kellett részt vennünk egy "mosógépkihíváson". Itt két elöltöltős mosógépet építettek be egy álfalba, nekünk pedig bele kellett találnunk egy softlabdával.

 

Nem igazán szeretek a középpontban lenni, szóval az első pár lövésnél inkább csak néztem a fiúkat meg Abidalt. A francia első lövését mindenki nagy figyelemmel leste: nem hiába, majdnem betalált! Aztán gondoltam, ha már ott állok, megpróbálom én is, elvileg ezért is rendeltek freestylereket a helyszínre. Szóval fogtam a labdát, először csak dekázva megnéztem a súlyát, fogását, aztán csináltam vele egy trükköt és ellőttem. Mindenki meglepődött, hogy elsőre bement, még én is. Mosógépet az első polcról ugyan nem választhattam, de Abidal mélységes tiszteletét tette, majd a fotózkodás után elköszöntünk és kezdődtek a fellépések.

 

További posztok