Kiss Tibor Noé  Kiss Tibor Noé

GABBIADINI & NAINGGOLAN

(avagy Manolo & Radja)

 

 

Olasz csatár Angliában – Gianluca Vialli óta ez nem éppen egy sikersztori. Különösen féltettem Manolo Gabbiadinit ettől a kihívástól: a Southampton 15 millió fontot fizetett érte. Egy olyan csatárért, aki ősszel annyira gyengén futballozott a Napoliban, hogy néha már azért drukkoltunk neki a tévéképernyő előtt ülve, hogy találja el a labdát. Vagy hogy ne cseréljék be, mindenkinek az a legjobb. Milik sérülése után eleinte vele próbálkozott centerként Sarri mester, de a lengyel árnyéka is veszélyesebb lett volna nála a kapura.

 

Aztán jött ez a tizenötmillió fontos ajánlat, és Gabbiadini Angliában mintha megtanult volna futballozni. Három tétmeccsen öt gólt lőtt eddig, s tarthatna hatnál is, ha a vasárnapi Ligakupa-döntőben a játékvezetők nem vesznek el tőle egyet les címén (tévesen). Csupa fineszes gól a tizenhatoson belül, kalimpálás, kotnyeleskedés, olaszos finesz a darabos angol bekkek között. Drukkolok neki, nehogy úgy járjon, mint például Bernardo Corradi a Manchester Citynél. Egy új Vialli mindig jól jönne.

 

Egy másik focista, aki két gólt lőtt vasárnap, az Radja Nainggolan (mit két gólt? két bombagólt!). A félig indonéz származású robotgép lassan Európa egyik legkeményebb (és legjobb) középpályásainak egyikévé nőtte ki magát. Már a Cagliariban feltűnt az ereje és játékintelligenciája, Rómában egyenesen szárnyal. Nem, ez nem jó kifejezés, Nainggolan nem szárnyal, hanem darál, szaggat, tép, csontokat tör. (Néha igaziból, jaj.)

 

És gólokat lő, az Internek kettőt. Már az első is klassz volt, ahogy befelé húzott, és nem azzal az idegesítő pályaívű „robbeni nyeséssel” ívelt a hosszúba, hanem a védők között, erőből. Ezt kapjátok ki! A második gólnál meg aztán… Gagliardinit (a tehetséges, de zöldfülű Gagliardinit) eltüntette a saját térfele közepén, majd a kapu felé indult. Három a három ellen, most mi lesz? Lyukra futtatás? Háromszögezés? Cselsorozat? Semmi ilyesmi nem lett. Nainggolan sprintelt, megtolta párszor, aztán szétrúgta a kaput. (Szerencsére nem találta el az előtte, miért is [???], keresztbefutó Salah-t.) Még Handanovic sem tehetett mást, csak csóválta a fejét utána. Ez van, erre nincs válasz. 

További posztok