Kiss L. László  Kiss L. László

Kurva szép halál

(Arsenal–Bayern München; ugyanannyi, mint a múltkor)

 

 

Befejezetlen teniszmeccs eredményét hoztuk a München elleni oda-, majd visszavágón.

 

5:1, 5:1.

 

Akárhogyan nézem, van ebben a szerkezetben valami kellem, valami jól sikerültség. Keretes, akár egy jobb Ady-vers, amit Tandori Dezső is írhatott volna. Az Arsenal istállójából egy kis jószág kinéz. Értsd: hánytam. Mi lehet gyomorforgatóbb, mint Robbent gólt szerezni és magát ünnepelni látni? Tíz ember ellen. Minden oka megvan az örömre. Gratulálunk!

 

Jobb csapat a müncheni, ki vitatná, de ennyivel nem. Az első félidőben jól meg is lett nekik mutatva, milyen egy igazi angol team. Erő, lendület, faltörő Walcott. Szóval itt valami megmagyarázhatatlan történt. Vagy az, hogy az eleinte még józan játékvezető alsógatyáját súlyos eurókkal tömte tele a Bayern-vezérkar szünetben, amitől a görög spori eszét vesztette a második játékrészre, vagy nekünk esett meg a szívünk a bajorokon, nesztek, csicskák, vigyétek haza a jó hírünket. Az előbbi a gyanús, a kameraman ki is nézi magának a legjobb középhátvédünket kiállíttató alapvonali bírót, de hiányolom a célkeresztet a képernyőről. Persze semmi sincs rendben, a közvetítés rendezője sem következetes: a pályára berohanó performert nem mutatják, bezzeg a Bayern tökéletesen felesleges góljait igen. Kit érdekel, énekelte a Tankcsapda a szép emlékű kilencvenes években.

 

Munka elvégezve, hátradőlhetünk. Ennyi, és kész, ahogy a Tankcsapda énekelte a szép emlékű kilencvenes években. De akkor még henteslegények aprították a védőfalban az Arsenal otthonába tévedő ellenséges erőket, mielőtt félhülyére itták magukat valami stadionközeli bárban.

 

Házi feladat: nézz utána, jár-e meccsre mostanában Hornby! (Internetes segítség nem használható, egyedüli segédeszköz: a képzelet.)

További posztok