Máté Gábor  Máté Gábor

A Mallenco nevezetű bíró ugyan kiállított két madridit, mégis: bántóan nem fegyelmezte meg idejében a tébolyult fővárosiak henteseit. Jellemző, hogy F. Luis ötször lehetett brutális Messivel szemben. Talán ha az első után sárgát kap, a Madrid is 11 játékossal játszhatja végig a meccset. Illető brazil olyan eszét vesztve futballozott, hogy még Godint is lerúgta – „mentő” körülmény, hogy eredetileg Suarez bokáját akarta megtaposni. (Hozzáteszem Neymar pár percre rá már javában sántikált.) A spanyol bíráskodás évek óta nem üti meg a mérkőzések színvonalát. Talán példát kéne venniük az angol bírókról, akik már a mérkőzések elején megpróbálnak gátat szabni a durva játéknak, sokszor nem is sárga lapokkal, hanem erélyes kioktatással – ilyenkor áll a játék, ami arra is jó lehet, hogy a kedélyek lenyugodjanak. A spanyol bajnokság hívő sportriporter valahogy így búcsúzott: elismerés illeti az Atlético Madridot, hogy 8 mezőnyjátékossal így focizott. Azt azonban, hogy miért is maradtak ennyien – talán mégsem kellene ünnepelni. Egyébiránt csatlakoznék Szegő „kolléga” múlt heti bejegyzéséhez, a Barcelona és az Atlético játékosai közel azonos mezben léptek pályára, esetenként csak a sportszáruk mintázatáról lehetett megkülönböztetni, melyik láb, melyik csapathoz tartozik.

További posztok