Zelei Dávid  Zelei Dávid

MIRE MENNEK KUPACSAPATAINK  A NEMZETKÖZI KUPÁKBAN?

IV. Videoton

 

A nemzetközi kupák szempontjából kevés rosszabb dolog történhetett volna a magyar bajnoksággal, mint hogy a Honvéd nyeri azt. George F. Hemingway ugyanis már számtalan alkalommal bizonyította, hogy ha nem muszáj, egy vasat sem invesztál átigazolásokba, ami a nemzetközi porondon, egy nem kiemelt BL-csapat esetében (mint amilyen a Honvéd a BL-ben) öngyilkossággal egyenértékű. Hemingway igazi profira jellemző előrelátással elengedte a sikerkovács Marco Rossit, hagyta, hogy kiürüljön a középpálya közepe (Zsótér, Hidi és Vasziljevics pótlására egyedül Pölöskei Zsolt érkezett, védekező középpályásnak így csak a 33 éves, nem túl gyors Kamber maradt), a nemzetközi szinten sár lassúságú védelembe (el sem akarom képzelni, hogy futják majd le Lovricot az izraeli csatárok) a másodosztályból hozott embert, és ne legyen kétségünk, amint valaki felajánl egy fél szalontüdőt Eppel Mártonért, azonnal rábólint majd az ajánlatra. Mégis, nem elsősorban a keret sekély mélysége (zokogok, ha a cserepadon található Kabangura vagy Villámra gondolok), a nemzetközi szinten értelmezhető játékosok csekély száma (1 db: Lanzafame), vagy a sebezhetőnek tűnő védekező játék miatt aggódhatunk, hanem mert a Honvéd sikereinek kulcsát adó, készségszintre emelt 3-5-2-es játékrendszert az új edző nem tartotta meg, miközben a van der Meer által alkalmazott 4-4-2 az edzőmeccsek tanúsága szerint még nem igazán megy.

Apropó, edzőmeccsek: nem tudtam eldönteni, sírjak-e vagy nevessek, mikor megnéztem a csapat felkészülési tervét – mintha csak a bázarekettyei falunapokra készülnének a kispestiek. Hogy példának okáért a Hapoel elleni meccs főpróbájára hogy sikerült a Békéscsabát elcsábítani, abba inkább nem is akarok belegondolni. Remény így csak abban rejtőzhet, hogy a csapat előtt nincsenek elvárások – ha ez felszabadítja, és fegyelmezett játékra sarkallja a csapatot, szoros meccsek is kitelhetnek a Kispesttől.

 

Esély  a győzelemre a szerdai meccsen: 10%
Esély a továbbjutásra: 15%
Meddig juthat a csapat? A holland mester csapata gyorsan, két szoros vereséggel búcsúzik, majd a bajnokságban kemény harcot vív az 5-8. helyért. 

További posztok