Focitipp Official  Focitipp Official

TORRES: ÖRÖKPIROS
 
 
Barca–Atlético. A 30. perc körül elkezdtük fogalmazgatni ezt a posztot a Nagy Feltámadásról, arról, hogy Fernando Torres, ez a melankolikus mosolyú szőke fiatalember végre visszatért a futballvilágba, felül a trónra, egymaga kiejti a nagy Barcelonát. 
 
Megérdemelte volna, öt éve szenved. Amióta a Chelsea-hez igazolt, mintha tíz évet öregedett volna, lelassult, tompává vált. Már Londonban is csak gúnyolódtak rajta (50 millió fontért érkezett a Liverpooltól, és 903 perc után lőtte be az első gólját), a rövidke Milan-cameo (csetlés-botlás a köbön) pedig már inkább szánalmas volt. 10 meccs, 1 gól. Ennyi még Javi Morenónak is összejött annak idején.
 
A Camp Nouban aztán hamar kiderült, hogy Nagy Feltámadások korszaka elmúlott, a meccs eleji Torres-tornádó egy gól mellett két ostoba sárga lapot eredményezett. Torres most sem vált hőssé, ahelyett, hogy társai a vállukon hordozták volna körbe a mérkőzés után, egyedül kellett az öltözőbe kullognia. Az Atlético Madrid 2:1-re kikapott, Torres pedig piros lapot kapott, és ebben az a legszomorúbb, hogy ez most már alighanem mindörökre így is marad.

További posztok