Illés Róbert  Illés Róbert

VÉGY EGY JÓ KAPUST!

 

 

Nem tudom, Simeone érdeme-e vagy az Atletico játékosmegfigyelői stábját illeti a dicséret, de egészen elképesztő, hogy zsinórban a harmadik kapust építik fel szinte a teljes ismeretlenségből. A szlovén Oblak egész szezonban hibátlanul teljesített, bravúrjainak pedig hatalmas szerepe volt abban, hogy csapata ismét BL-döntőt játszhat. Amikor két éve a világ egyik legjobbjává érő Courtois-t visszarendelte a Chelsea, sokan féltették Simeone csapatát, hogy nem tudja majd hasonló kvalitású hálóőrrel pótolni, és nem lesz még egyszer olyan mázlija, mint amikor a Manchester Unitedba távozó de Gea helyére leigazolta az akkor 18 éves, hórihorgas belgát. De most hajlok arra, hogy ennek semmi köze a mázlihoz, az Atleticónál egyszerűen csak értenek ahhoz, amit csinálnak.

 

Főleg annak fényében érdekes ez, hogy milyen sok edző van, aki mintha nem ismerné a foci egyik legnagyobb közhelyét, miszerint minden csapat egy jó kapussal kezdődik. Wenger például David Seaman után tíz évig nem igazolt épkézláb embert a kapuba (Lehmann, Almunia, Szczesny, Fabianski), nem csoda, hogy azóta nem nyertek semmit. Ospina felbukkanása és Cech érkezése talán megoldja ezt az Arsenalhoz méltatlan helyzetet, bár az idei szezon azt mutatja, máshol is gondok vannak ott, nem csak a kapuban.

 

Nem mintha a feneketlen bukszával rendelkező Manchester Citynél sokkal okosabban kezelnék ezt a helyzetet. Hart hiába a legjobb angol kapus, a legmagasabb szinten ő sem számít jónak, érthetetlen, hogy Mancini után Pellegrini is miért mindig egy tizenhatodik csatár érkezésében látja a siker kulcsát. Nagyon meglepődnék, ha Guardiolánál is Harttal kezdődne a csapat összeállítása, annak sokkal nagyobb az esélye, hogy a tegnap remeklő Oblakért tesznek egy visszautasíthatatlan ajánlatot (a katariaknál ez egy istállónyi pénzt jelent, nem egy levágott lófejet), és öt éven belül az Atletico harmadik világklasszissá érett kapusa is átteszi a székhelyét a Premier League-be.

További posztok