Máté Gábor
Milyen szánalmas is lehet az az ember, aki mínusz hétben összeszedi magát, elhagyja jól fűtött otthonát, bezárja maga mögött az ajtót, óvatosan lépked a fagyott műkövön, el ne csússzék, beül egy eszpresszóba, mentateát kér, mézet, felfüggeszti szemét a falon, a magasban előre döntött TV-készülékre és a nagy zsivajtól, ami ellepi a helyiséget, megpróbálja valahogy kihámozni, milyen információkat mondhat a Barcelona–Athletic Bilbao meccset közvetítő szpíker, többször a combját üti idegességében, négy ízben a levegőbe bokszol, ebből elsőre hiába (lesgól címén nem adta meg a gyakran tévedő bíró), néha bosszankodni kénytelen, mert a kabátjukat felvevő futballmeccsre teljesen immunis vendégek pont az orra előtt állnak meg 75 százalékban eltakarva a képernyőt – bezzeg a pincérek ügyesen lavíroznak a tálcáikkal, és szinte egyetlen egyszer sem takarják el az izgalmas látványt –, dacol a gyakran kinyíló ajtó miatt az utcáról beömlő a hideggel, kér még egy mentateát mézzel, elrág egy zacskó sós földimogyorót, na jó akkor a végére ráiszik egy campari-szódát, győzelemittasan fizet, megteszi az utat visszafelé, bezárja maga mögött az ajtót, leül, nyert.