Kiss László

Kiss László


1978-ban születtem, Budapesten. Ifikoromban a Törekvés SE jobblábas balhátvédje voltam. Életem meccsét a Duna Cipő ellen játszottam, amikor sikeresen megakadályoztam az ellenfél csatárát a gólszerzésben, majd a meccs utolsó percében egy kontra végén úgy csavartam a pipába a labdát, hogy a hálófeszítő vashoz ért a labda (a vége: 2-0 ide). A gólomat Alessandro Del Pierónak ajánlottam. A fociban az olaszokat (Juventus) szeretem, a tévében a Twin Peakst néztem, a Bűn és Bűnhődésnél jobb könyvet nem olvastam, a Sigur Rósnál jobb zenét alig hallottam. Vegyianyag-gyártó szakmunkás bizonyítványom és történelem tanári diplomám is van, ez utóbbi szerepkörben tevékenykedem egy fővárosi gimnáziumban, valamint az ELTE érettségi előkészítőjén.

További posztok

A szerző cikkei

Magyar

A motiváció jelentőségéről

, Kiss László

A motiváció jelentőségéről

Évek óta hallom, hogy hinni kell magunkban, meg pozitívan kell gondolkodni, beszélni. „Merjünk nagyok lenni.” Merjünk. Csak ahhoz az kevés, hogy beszélünk róla.

Tovább

A magyar ugaron

, Kiss László

A magyar ugaron

11 évvel ezelőtt már voltunk Felcsút-meccsen, akkor a jelenlegi miniszterelnök még cserejátékos volt a fejér megyei csapatban. Ma már díszpáholyból nézhet végig uradalmán.

Tovább

Rend a betonpályán

, Kiss László

Rend a betonpályán

Felemelő volt a tegnapi Csepel–Fradi II. Meccsre ment a tábor. Lesz balhé, vagy nem? Ez is kérdés volt, és megkaptuk a választ: nem volt.

Tovább

Tovább

Nemzetközi

Nekünk most a 0-4 is csodálatos!

, Kiss László

Nekünk most a 0-4 is csodálatos!

Nézzük a jó oldalát: a magyar válogatott 360 percet játszott az Eb-n és ebből csak szűk negyedóra volt, amikor eldőlt, hogy nincs remény a folytatásra. Szép volt, fiúk! KISS LÁSZLÓ és KISS TIBOR NOÉ kommentárja a Magyarország-Belgium mérkőzésről.

Tovább

Tovább

Toplisták

Hátha majd most! Hahaha!

, Kiss László

Hátha majd most! Hahaha!

Kiss Lászlónak nem sok öröme volt idén a futballban (Juve-kudarc a BL-döntőben, Olaszország lemaradása a vb-ről), de az év csapata kárpótolta mindenért. Év végi körkérdés, 12. rész

Tovább

Tovább

Retróvideók

A fair play díjas török és ramadán az Európa-bajnokságon

, Kiss László

A fair play díjas török és ramadán az Európa-bajnokságon

Ma délután Törökország–Horvátország mérkőzéssel folytatódik az Európa-bajnokság. Csaknem napra pontosan húsz évvel ezelőtt (1996. június 11-én) szintén ez a két csapat mérkőzött a kontinenstornán. Akkor mindkét csapat Eb-újoncnak számított. De, hogy jön ide a ramadán?

Tovább

Tovább

Egyéb

Színház az egész (futball)világ!

, Kiss László

Színház az egész (futball)világ!

Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.

Tovább

Tovább