Kiss Tibor Noé

Kiss Tibor Noé


1976-ban születtem Budapesten. Hét évig futballoztam a Ferencváros csapatában, aztán egyszer csak, 17 évesen, abbahagytam. A futballcipőm is ott maradt. A gimnázium után újságkihordóként dolgoztam, elvégeztem a Bálint György Újságíróiskolát, majd sikeres államvizsgát tettem szociológiából. Külsős újságíróként dolgoztam a Magyar Hírlapnál és a Magyar Narancsnál, a pozsonyi Új Szóban jelenleg is megjelennek cikkeim, emellett a Jelenkor irodalmi folyóirat tördelőszerkesztője vagyok. Tíz évvel ezelőtt váratlanul az irodalom felé fordultam, írtam két regényt, Inkognitó (2010, Alexandra) és Aludnod kellene (2014, Magvető) címmel. Amatőr futballedzőként előbb egy budapesti cég női csapatát edzettem, majd közel két évig dolgoztam Pécsbányán hátrányos helyzetű kamaszokkal. Az első kedvenc futballistám Hannich Péter volt, az eddigi utolsó Andrea Pirlo. És még néhány tulajdonnév: Bodor Ádám, Tar Sándor, Thomas Bernhard, Tim Hecker, Fields of the Nephilim, Neurosis.

További posztok

A szerző cikkei

Magyar

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Tovább

Nemzetközi

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Tovább

Kultúr

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Tovább

Toplisták

Hiányzik egy tőrőlmetszett bunkó

, Kiss Tibor Noé

Hiányzik egy tőrőlmetszett bunkó

Kiss Tibor Noé titkon még reménykedik abban, hogy Olaszország megnyeri a 2018-as világbajnokságot. Év végi körkérdés, 1. rész

Tovább

Tovább

Retróvideók


Sztárjelöltek

A jövő tehetségei: Marcus Rashford

, Kiss Tibor Noé

A jövő tehetségei: Marcus Rashford

18 évesen kapott lehetőséget a Manchester Unitednél – az első öt lövéséből négyszer gól született. Rashford lenne Louis van Gaal egyetlen jó húzása?

Tovább

A jövő tehetségei: Kingsley Coman

, Kiss Tibor Noé

A jövő tehetségei: Kingsley Coman

A Pogbát idéző fiatal francia focistát a Juventus adta kölcsön a Bayern Münchennek – a Bayern München pedig Coman hathatós segítségével verte ki a BL-ből a Juventust.

Tovább

A jövő tehetségei: José Giménez

, Kiss Tibor Noé

A jövő tehetségei: José Giménez

Diego Godín mellett egy másik fiatal uruguayi is elfoglalta helyét az Atlético Madrid védelmének tengelyében.

Tovább

A jövő tehetségei: Gianluigi Donnarumma

, Kiss Tibor Noé

A jövő tehetségei: Gianluigi Donnarumma

Néhány éve még Allegri menesztését követelte a Milantól – ma ő a csapat kapusa. Alig 17 évesen.

Tovább

Tovább