A Professzor visszaemlékezései

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.



Személyes vallomással kezdem: számomra Andrea Pirlo az utolsó olyan futballista, aki miatt még érdemes leülni, és végignézni egy meccset. Úgy igazán, őszintén. A régi vágású focistákat idézi: Sócratest, Platinit, Linekert, akik mindig inkább gondolkodó, esendő embereknek tűntek. Nem olyanoknak, mint a kétezres évek felturbózott futballsztárjai, akiket sokszor mintha csak a hajzselé vagy egy jól kitalált póz tartana össze – miközben belül üresek. Kétszer láttam élőben játszani Pirlót: először egy Milan–Sparta BL-nyolcaddöntő meccsen 2004-ben, majd két évvel később, friss vb-győztesként Budapesten az olasz válogatott tagjaként. A Puskás Ferenc Stadionban minden megmozdulásáról sütött, hogy legalább egy szinttel a többiek fölött, néhány lépéssel előttük jár. Dédelgette a labdát, kedvére húzogatott, jobbnál jobb passzokat adott – méla egykedvűséggel, a sztoikusok nyugalmával.

 

Akkor már elismert futballistának számított, a németországi vébén háromszor választották meg a meccs emberének, de hiába volt a világbajnok egyik legjobbja, az Aranylabda-szavazáson csak a 9. helyen végzett. Megelőzték az „arcok”, Henry, Eto’o, Drogba és a többiek. Pirlo akkoriban nem volt világsztár, és a később színre lépett zsenikkel sem vehette fel a versenyt. Lionel Messi, Cristiano Ronaldo vagy Gareth Bale – Pirlóhoz képest mindnyájan igazi sztártípusok, bármikor átkígyóznak akár négy védőn is, csodálatos gólokat lőnek. És Pirlo? Lassú, körülményes, talán unalmas is.

 

Csak néhány éve került igazán reflektorfénybe, jóval a harmincas évei fölött kezdték el világklasszisként számon tartani. Ehhez hozzájárult, hogy a Juventushoz igazolt – Torinóban pedig Antonio Conte rá építette a csapatot, másodvirágzását élte a zebráknál. A válogatottban is újra voltak nagy meccsei, a 2012-es Európa-bajnokságon a szimpatikus Prandelli-csapat mozgatója volt, az Anglia elleni panenkás tizenegyese azonnal a klasszikusok közé emelkedett. És elkezdett szakállat viselni – alighanem ez a dizájnváltás is hozzájárult a népszerűségéhez. A szakáll egyébként jól passzolt az okos, elmélkedő imázshoz, a Prefesszor becenévhez. És jól passzol ehhez a könyv is. Gondolkodom, tehát játszom – írta Andrea Pirlo (Alessandro Alciatóval közösen).

 

A könyv eredetileg 2013 áprilisában jelent meg, de külföldön (így angol nyelvterületen és Magyarországon is) csak egy évvel később, 2014 tavaszán került a boltokba. Az önéletrajzi kötet recenzensei általában áradoztak a műről, a futballportálokat a világbajnokság idején ellepték azok a cikkek, amelyek a Pirlo-könyv alapján istenítették a focistát. A játékos népszerűsége csúcsán jár: Angliában a 2012-es Európa-bajnokságon nyújtott játéka (az Anglia elleni negyeddöntő 120 perce alatt egymaga több pontos passzt adott, mint az angol csapat játékosai összesen) miatt becsülik nagyra, de emlékezhetünk arra a Bajnokok Ligája-mérkőzésre is, amelyen a Real Madrid szurkolói állva tapsolták meg őt a Bernabéuban.

 

 

A könyv címe már önmagában is magasra teszi a lécet: a Gondolkodom, tehát játszom a francia filozófus, René Descartes elhíresült mondatának („Gondolkodom, tehát vagyok”) kifordítása. A játékosság a könyvre is jellemző, a legnagyobb meglepetés, hogy a kötet előszavát jegyző Cesare Prandelli által „hallgatag vezér”-nek titulált Pirlo másik énje szórakoztató mókamestert rejt. A könyvben Pirlo hosszan taglalja, hogyan tréfálta meg korábbi csapattársait. Alberto Gilardinót, aki civilben tetőtől talpig Dolce & Gabbanában járt, a pályán viszont babonából egy ősrégi futballcipőt hordott. Filippo Inzaghit, aki még „negyvenévesen is kisbabáknak gyártott kekszet evett”. De kapott Pirlótól pikírt megjegyzéseket Francesco Totti, Adriano Galliani, Gennaro Gattuso, Zdeněk Zeman, Alessandro Matri, Fatih Terim, sőt, még Silvio Berlusconi is.

 

Az is elégedetten forgathatja a könyvet, aki egyszerűen csak kulisszatitkokra kíváncsi. Pirlo nyíltan beszél arról, hány különböző csapat (a Barcelona, a Chelsea és a katari Al Sadd, amelynek vezetői „még a sivatagot is befüvesítették volna a kedvéért”) szerette volna leigazolni – s hogy ezek az átigazolások miért hiúsultak meg. Megtudhatjuk, kik voltak Pirlo kedvenc futballistái, s kik azok, akikre leginkább felnéz: Lothar Matthäus, Roberto Baggio, Paolo Maldini, Massimo Moratti, Marcello Lip­pi és Antonio Conte. De Pirlo rajong a Barcelonáért, Pep Guardioláért, valamint a PlaySta­tionért is – abszurd az a jelenet, amelyben Pirlo az edzőtáborban Nesta ellen játszik úgy, hogy mindketten a kedvenc csapatukkal, vagyis a Barcelonával vannak. Elárulja, hogy a kedvenc rendezője Woody Allen, a legrosszabb film pedig, amit valaha látott, a Stephen King novellája alapján készített A kukorica gyermekei. Állást foglal olyan kurrens problémák kapcsán is, mint a technológia bevezetése a futballban vagy a nézőtéri erőszak és a rasszizmus kérdése. És még azt is megtudhatjuk, hogy Pirlo annyira utál bemelegíteni, hogy a 2006-os világbajnokság összes mérkőzése előtt végigsétálta az erre szánt tizenöt percet.

 

S bár a játékos számtalan trófeát nyert meg pályafutása során (többek között: ötszörös olasz bajnok, kétszeres BL- és európai szuperkupa-győztes, továbbá világbajnok), a könyv legemlékezetesebb részei azok, amelyek a legnagyobb kudarcokat elevenítik fel. Pirlo hihetetlen érzékenységgel ír a Liverpoollal szemben 2005-ben elveszített BL-döntőről. Ezután alakult ki benne az „Isztambul-szindróma”, amelyet Pirlo érzékletesen elemez hosszú oldalakon keresztül. (Például így: „Olyan volt az egész, mint egy kollektív pszichoanalízis, viszont itt nem volt orvos. Csak bolondok voltak. Az egyikük Sevcsenkónak képzelte magát, a másik Crespónak, egy harmadik Gattusónak vagy Seedorfnak vagy Nestának vagy Kakának. Én Pirlónak. Csalók gyülekezete, akik túl sokan voltak ahhoz, hogy megúszhassák.”). A kínok leírása alapján nem meglepetés, hogy a 3–0-s vezetésről elveszített BL-döntő fájdalmán az sem enyhített, hogy a csapat két évvel később Athénban visszavágott az angoloknak.

 

 

Fontosak azok a szakaszok, amelyekben Pirlo az olasz válogatotthoz és ezen keresztül a hazájához fűződő érzéseiről ír. Ismét az a hagyománytisztelő úriember áll előttünk, aki azúrkék mezben érzi magát igazán otthonosan, s többre tartja hazája képviseletét, mint azokat a klubcsapatokat, amelyek a fizetését átutalják a számlájára. A 2006-os világbajnoki döntőben elvégzett tizenegyeséről írott szakasz nehezen felejthető. Alighanem itt született meg a könyv egyik legnagyszerűbb mondata a lövés előtti pillanatról („Megsimogattam a labdát, ahogy mindig, aztán felnéztem az égre egy kis segítséget kérve – mert ha létezik Isten, biztos, hogy nem francia…”), s ebből a néhány oldalas részből tudjuk meg, hogy valójában kicsoda Andrea Pirlo. Nemcsak nagy futballista, hanem nagy ember is. Persze, aki látta őt futballozni, az nem csodálkozik ezen.

 

Összegezve: a könyv stílusa kiváló, a mondatok pontosak, a szerzőpáros jól egyensúlyoz az ironikus, humoros részek, valamint az érzékenyebb szakaszok között – előbbiek nem válnak közönségessé, utóbbiak pedig nem lépik át a giccs határát. Átjön a szövegből Pirlo mániákus futballszeretete, a sportág és az élet iránti alázata, mások feltétlen tisztelete. Az olvasóban azonban maradhat némi hiányérzet is, Pirlo alig beszél a 2006-os világbajnokságról, keveset tudunk meg az AC Milannál töltött évtizedről, a családjáról pedig lényegében semmit. Ez utóbbi nem is csoda, a könyv olaszországi megjelenése után néhány hónappal Pirlo tizenhárom évnyi házasság után elvált a feleségétől, Deborah Roversitől, miután egy golfklubban megismerkedett Valentina Baldinivel. De ez legyen a legkevesebb: Pirlo szándékosan fejezte be a könyvet a 20. fejezetnél, noha kedvenc száma a 21-es. Reméljük, betartja ígéretét, és egyszer még folytatja.

 

Alessandro Alciato – Andrea Pirlo: Gondolkodom, tehát játszom

Fordította: Bán Tibor.

Kiadó: GABO/TALENTUM, 2014.

Terjedelem:
160 oldal + képmelléklet

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább

Morbid: Puskás Ferenctől Byron Morenóig

, ktn

Morbid: Puskás Ferenctől Byron Morenóig

Ki szerezte az első gólt a Koreai Köztársaság ellen világbajnoki mérkőzésen? Természetesen Puskás Ferenc. Az 1954-es vébé első találkozóján Magyarország 9-0-ra legyőzte az ázsiai csapatot, amely pár nappal később 7-0-ra kikapott Törökországtól is. Most azonban nem erről szólunk. Hanem a 2002-es vébé…

Tovább