Egy Dózsa-regény vége

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".



A kép forrása: https://www.facebook.com/fociretrokepek

 

Három nemzedék. Nem Szekfű Gyula érvényében. Ez a Dózsa-féle geneológia. Szusza Ferenc, Bene Ferenc és Törőcsik András 1985-ben egy képen. A magyar foci mint családregény. A Dózsa-ház.

 

Három csodálatos focista, összesen 765-gól Újpest-mezben. Ezen a képen civilek. Danis Barna címlapképén a vendégmezük a személyükre szabott civilruha. Be vannak állítva. A kép a mából nézve még többet mond el mint készültekor.

 

Szusza Ferenc ezen a képen a régi iskola polgári kelléktárát ezüstös eleganciájával képviseli. Ilyen lenne Guus Hiddink rákospalotai nyugdíjas géplakatosként. Szusza ekkor már befejezte edzői pályafutását, ült többek között a Dózsa, a Győri ETO, a Real Betis (ez újabb közös benne és Hiddinkben), valamint az Atlético Madrid kispadján. Alighanem más volt a stílusa mint Simeonénak.

 

Bene Ferenc a középnemzedék (jobb)összekötő átmenete idősebbnek tűnik a koránál, holott itt csak 40 éves. Koravén, ebben az évben hagyja abba a futballt játékosként. A Kecskemétből vonul vissza, ifjúsági edző lesz a Dózsánál.

 

Törőcsik András az akkori ma laza, úgynevezett sportos ruházatában zárja a Dózsa-triászt. Nem mellékesen: Törőcsik simán nyert volna egy Harsányi Gábor-imitátor versenyen. Ebben az évben igazol külföldre, a Montpellier játékosa lesz a következő szezonban. Harmincéves, még, úgy tűnik, van még benne néhány jó év, pláne valutában.

 

És olyan jó lenne itt megállni, nem továbbgondolni ezt a három életpályát az alapvonalon túlig és tovább. És mégis. Mindhárman heroikus mellékszereplők maradtak a főhősökhöz képest.

 

Szusza Ferenc az Ábel-korszak rengeteg Zsengellér-gólja után lesz az Újpest alapjátékosa, ám éppen lekési az Aranycsapatot, adódik a kérdés: ki helyett játszhatott volna a kezdő tizenegyben? Ellenben megadatott neki a békés, nyugodt öregkor. Nevét ma az a Megyeri úti stadion viseli, amelyben egykoron ő is játszott és ahová tavaly nem akarták beengedni Göröcs Jánost.

 

Bene Ferenc 61 évesen halt meg; váratlanul, rejtélyesen, már életében eléggé elfeledve. Meggyőződésem hogy egyike azoknak az igazán nagyoknak, akit nem ismertek el méltóképpen.

 

 

Csöndes, visszahúzódó alkata és – megkockáztatom – Albert árnyéka mellett maradt takarásban. Ha beírjuk a nevét a Google-be a következő találatokat kapjuk: Gyirmót, Bene Ferenc általános iskola, Bene Ferenc fia. Albert Flóriánnál ugyanez: út, stadion, utca. (Albert legalább helyben van.)

 

Törőcsik András mikor a csúcson táncolt, akkor is csak fele királysága volt a magyar foci bronzkorában. Inkább amolyan negyedkirályság, a másik negyed pedig a jó baráté, Ebedlié, hogy utána Détárinak még legyen egy harmadnyi talentuma. Törőcsik lábadozását, rehabilitációját ugyanúgy nyomon követhetjük az időnként róla szóló cikkekben és beszámolókban mint leépülésének, zuhanásának a stációit. Méltóságáért küzd, ebben is segítik őt rajongói és tisztelői. Támogatják – szó szerint.

 

Ezt a fényképet is egy olyan facebook-csoport oldalán találtam, amelyik a magyar foci archívumának fantasztikus online múzeuma és amelynek főkezelője többször is meglátogatta a beteg Törőcsiket. Mindezt azért is jegyzem meg, mert nem szeretném hogy képleírásom műfajt tévesszen, lesre fusson. Nem kifigurázni akarom a képet és annak szereplőit. Inkább előhívni újra. És nem akarom pellengérre állítani azt a régifoci-nosztalgiát sem, amely ezt az oldalt is jellemzi, mert ez a szemlélet lehet olykor megmosolyogtatóan korszerűtlen, nekem mégis imponál: mert értékeket idéz fel, közös emlékeket tesz elevenné és minden gyalázkodó-gyűlölködő kommentet kerülve és törölve, tiszteli a futballt. 

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Morbid: Puskás Ferenctől Byron Morenóig

, ktn

Morbid: Puskás Ferenctől Byron Morenóig

Ki szerezte az első gólt a Koreai Köztársaság ellen világbajnoki mérkőzésen? Természetesen Puskás Ferenc. Az 1954-es vébé első találkozóján Magyarország 9-0-ra legyőzte az ázsiai csapatot, amely pár nappal később 7-0-ra kikapott Törökországtól is. Most azonban nem erről szólunk. Hanem a 2002-es vébé…

Tovább