Szombathy Pál

Szombathy Pál


1969-ben születtem az ország legnaposabb déli szegletében, Bácsalmáson. Kölyökként serdülőben Kecskeméten futballoztam, de az atlétika hamar elragadott – sokkal otthonosabb közeg volt. A kecskeméti Katona gimnázium után az ELTE bölcsészkarán végeztem történelem-magyar-összehasonlító irodalomtörténet szakon. Már felsős általános iskolás koromtól újságíró szerettem volna lenni, nyaranta gyakornok voltam a Petőfi Népénél. Egyetem alatt kezdtem dolgozni a Magyar Hírlapnál parlamenti tudósítóként, majd a Magyar Televízió munkatársa voltam öt évig: A Hét című vasárnapi magazin főszerkesztője és műsorvezetője. 1999-ben visszatértem a Magyar Hírlaphoz, ahol voltam publicista, rovatvezető, majd 2003-2006 között a napilap főszerkesztője. Ezt követően néhány kollégámmal Zóna címmel készítettem netes magazint, közben pedig három évig futott Á la carte néven beszélgetős műsorom a köztévén, majd a Story4-en. 2010 óta a Digisport Reggeli Start című napindító élő műsorát vezetem, mellette írok a pozsonyi Új Szónak. Az irodalom és a történelem, Itália és a Vespa mellett a labdarúgás az örök barátom, játszom különféle kispályás bajnokságokban, első kedvenc focistám Nyilasi Tibor volt, a legutóbbi pedig Francesco Totti; amúgy pedig Fradi, Dortmund és AS Roma a hashtagjeim, ha már.

További posztok

A szerző cikkei

Nemzetközi

Totti 24: a zseni örök hűsége

, Szombathy Pál

Totti 24: a zseni örök hűsége

Hír: Március végén volt 24 éve annak, hogy Francesco Totti 16 évesen bemutatkozott az AS Roma felnőtt csapatában. Ezzel a bordó-sárgák 10-es mezének birtokosa az európai topligák messze leghűségesebb játékosa.

Tovább

Tovább

Toplisták

Egy 41 éves férfi sírva körbevonul

, Szombathy Pál

Egy 41 éves férfi sírva körbevonul

Szombathy Pál sokunkkal együtt a fiatalságát siratta meg Francesco Tottival. A válogatott élén: Orbán vagy Bölöni. Év végi körkérdés, 4. rész

Tovább

Tovább