Kiss L. László
LONDONI NARANCS
Február első szombatján a Chelsea vendégei leszünk. Magyar időszámítás szerint 13.30 a kezdés, húsleves-időpont. Noha az egyik legszebb emlék egy itt aratott 5:3-as győzelem, terülj-terülj asztalkámra nem számíthatunk, egyébként is kevesen járnak jóllakni a Stamford Bridge-re. Senki, kábé.
Mint az összecsuklós játékzsiráf, olyan most az Arsenal. A védőfal elméletben stabil (a gyakorlat más tészta), ami a támadókat illeti, kolbászból van a kerítés, a középpályás sor azonban vékonyka, akár az alultáplált malac. A kőkemény Elneny, akire most a legnagyobb szükség volna, Afrikában telel (nem is egészséges); a csirkefogó Xhaka, akire most a legnagyobb szükség volna, eltiltását tölti (wanted!); a kéttüdejű Ramsey, akire most a legnagyobb szükség volna, belesérült a Watford elleni csúcstalálkozó első húsz percébe (én is). Cazorla, akire most a legnagyobb szükség volna, kórházi koszton. Vajon Coquelin megoldja egyedül?
Minden a Chelsea győzelme mellett szól. Ahogy Virág elvtárs súgta Pelikán fülébe az imperialistákról: nem szeretnék most a helyükben lenni.
