Kiss László  Kiss László

ÚJPEST, ÚJ CÍMER

 

Itt a nyár, a csapatprofilok frissítésének időszaka. A klubcímerek aktualizálása mindig izgalmas feladat. Hamar rájöttem, a klubcímerek gyakran változnak, manapság, ha megérnek 10 évet, már jónak mondható. Általában a címerek ritkán változnak drasztikusan. Egy négyzetes sarok helyett enyhe ívek lesznek, vagy fordítva. Dizájnosabb betűtípusok, frissebb színek a jellemzőek.  

 

Januárban a Juventus azonban drasztikus változást jelentett be, azon már túlvagyunk, olaszok, nem Magyarországról fogják megmondani, hogy nézzen ki a címer. Mondjuk a Juventus világszerte népszerű, akár meg is kérdezhették volna a szurkolókat.

 

Nem úgy Újpesten. Ott megkérdezték a szurkolókat. Pontosabban: e-mailben lehetett szavazni bárkinek, függetlenül a klubszimpátiától. „A több ezer beküldött voks mellett sok, az újításunkkal egyetértő, megerősítő levelet kaptunk.” – írja az ujpestfc.hu. Egyesek (sokak) azonban tiltakoztak. Az új címert bemutató facebook-poszt alatt több mint 1000 komment van már. Nem olvastam mindet végig, de a többség nemtetszésének ad hangot – és akkor finoman fogalmaztam, csemegézzenek kedvükre.

 

Pár hete a Puskás Akadémia is címert cserélt. Abból nem volt ekkora felzúdulás. Persze, nem véletlenül. Ott nincsen se tradíció, se szurkoló. Csak jó sok pénz.

 

Úgy látszik, mostanában csak ez van a magyar futballban.

További posztok