Somos Ákos
KÖNNYCSEPP VAGYOK RANIERI SZEMÉBEN
Teljesen nyilvánvaló, hogy ha létezne még a hagyományos értelemben vett, történelmére és tradícióira büszke, sőt, rátarti angol futball, akkor annak a csapatnak az edzőjét, amely a történelem legnagyobb csodáját bemutatva írt fejezetet ehhez a történelemhez, soha többé nem rúgnák ki, akkor sem, ha nem lesz többé bajnok, akkor sem, ha kiesik a csapatával az első osztályból, sőt, ha a másodosztályból is. Akkor sem. Mert épp a későbbi kudarcok emelnék még magasztosabb fénybe az egyszeri csodát.
Claudio Ranieri nem útilaput, hanem szobrot érdemelne Leicesterben (1). És hogy róla nevezzék el a stadiont (2). És a kirúgása nagyjából a Brexittel, meg Trump megválasztásával felérő érthetetlen döntés (3). Ezeket speciel nem én mondtam, hanem három olyan ember, akik (ha nem is mind születtek bele), de eléggé tisztában vannak azzal, mit jelent az angol bajnokság, és mit jelentett az angol futballnak és az egyetemes sportnak a Leicester-csoda. Gary Lineker (1), José Mourinho (2) és Jürgen Klopp (3).
Ki vagyok én, hogy velük vitatkozzam?
Claudio papa mindig bánatos nagypapa-szemében egy könnycsepp vagyok, most éppen.
