Egy elsüllyedt csapat

Egy elsüllyedt csapat

, focitipp.hu

Salernitana-nosztalgia

1998-ban egy csapatban szerepelt az akkor még teljesen ismeretlennek számító Marco Di Vaio, Davide Di Michele és Gennaro Gattuso. Ez a csapat a Salernitana volt. A focisták azóta befutottak, a csapat viszont elsüllyedt. Emlékezzen velünk.



Balli, Bolics, Ferrara, Fresi, Song, Tedesco, Gattuso, Breda, Di Michele, Vannucchi, Di Vaio. Az olasz bajnokság 1998/99-es idényében akár ezzel a kezdőcsapattal is kiállhatott volna a Salernitana - ekkor ugyanis mindnyájan a dél-olasz klub csapatának keretéhez tartoztak. Ciro Ferrara már akkor is ismert futballista volt, de Gattusót a korabeli krónikák még Ivan Gattusóként emlegetik. Az ugyancsak kezdőnek számító Di Michele-Di Vaio kettős pedig még ma is egy életképes duó lehetne bármelyik csapatnál. Akkor azonban ez sem volt elég, mert a bajnoki újonc Salernitana már a szezon végén kiesett az első osztályból.

Bajnoki debütálás: nulla pont, nulla gól

A klub 1919-ben alakult US Salernitana Salerno néven, és először az 1920/21-es bajnokságban indultak el. Nem jártak sok sikerrel, mert a campaniai csoportban mind a hat mérkőzésüket elveszítették, ráadásul az ellenfelek (Napoli, Puteolana, Savoia) 11 góljára egyetlen egyszer sem tudtak válaszolni. 1927-ben a politikai nyomásnak engedve fuzionáltak két helyi csapattal (FBC Libertas Salerno és Campania FBC Salerno), és felvették az US Salernitana Fascista nevet.

Az első szezon az élvonalban

1944-ben aztán visszaszerezték a régi nevüket, majd az 1947/48-as szezonban már a legfelső osztályban szerepeltek. De csak egy évig, ugyanis a 21 csapatos bajnokságban csak a 18. helyen végeztek, így kiestek. De hogyan! A hazai mérlegük egészen szenzációs volt: 10-4-3, idegenben azonban mindössze négy döntetlent értek el tizenhat vereség mellett, így megérdemelten zuhantak a mélybe. Akkoriban nem volt ritka, hogy egy-egy csapat idegenben ennyire gyönge teljesítményt nyújtson: az 1947/48-as szezonban lejátszott 420 mérkőzésen mindössze 60 idegenbeli siker született. Ebből 22 a dobogón végzett Torino, Milan, Juventus hármas nevéhez fűződik, a 4. helyen végzett Triestina is mindössze két idegenbeli sikert számlálhatott.

A gránátvörös szín története

A csapat gránátvörös színe egy tragédiához kötődik. 1949. május 4-én az akkoriban Európa egyik legjobb csapatának számító torinói csapatot szállító repülőgép Lisszabonból hazafelé tartva egy Torino közeli hegynek ütközött: a katasztrófát senki sem élte túl. Kubala László is ezzel a géppel utazott volna Torinóba, de a fia betegsége miatt lekéste az indulást... A torinóiak iránti tiszteletből a Salernitana klubszíne azóta is gránátvörös.

A kilencvenes évek sikercsapata

Az újabb első osztályú szereplésre egészen a kilencvenes évekig vártak a salernóiak. A feljutásban oroszlánrészt vállalt a szurkolók által Prófétának nevezett, jelenleg a Lazio trénereként tevékenykedő Delio Rossi. A csapat azonban az 1998/99-es szezonban is csak átszállójegyet váltott az első osztályba, amit leginkább annak köszönhettek, hogy beragadtak a rajtnál: az első hat meccsen mindössze egyetlen pontot szereztek. Az első győzelmet a 7. fordulóban szerezték meg a Lazio ellen (Di Vaio, 88.): igaz, márciusban a Lazio alaposan visszavágott (6:1). A bajnokság 28. és 31. fordulója között pedig produkáltak egy emlékezetes sorozatot:

Salernitana-Internazionale 2:0 (Di Michele, Giampaolo)
Bari-Salernitana 0:0
Salernitana-Bologna 4:0 (Di Vaio 3, Krisztics)
Salernitana-Juventus 1:0 (Di Vaio)


Az utolsó fordulóban azonban igazi dráma következett: egy Piacenza elleni idegenbeli győzelemmel meglett volna a bentmaradás, de Fresi tizenegyesgólja csak az egyenlítéshez volt elég, így a salernóiak kiestek az élvonalból. Nem is akármilyen csapattal.

A csapat szűkebb kerete az 1998/99-as szezonban
Kapusok: Daniele Balli, Andrea Ivan
Védők: Drazsen Bolics, Alessandro Del Grosso, Ciro Ferrara, Luca Fusco, Francesco Galeoto, Alekszandar Krisztics, Salvatore Monaco, Vittorio Tosto
Középpályások: Roberto Breda, Salvatore Fresi, Vaclav Kolousek, Carlo Ricchetti, Marco Rossi, Giacomo Tedesco, Ivan Gattuso, Ighli Vannucchi
Csatárok: Ciro De Cesare, Francesco De Francesco, David Di Michele, Marco Di Vaio, Renato Greco, Dragan Vukoja

Góllövők

Di Vaio (12) Vannucchi (4) Di Michele (4) Giampaolo (3) Fresi (3) Breda (2) Song (1) Kristic (1) Kolousek (1) Del Grosso (1) Bolics (1) Bernardini (1) Belmonte (1) + 2 öngól

Szomorú közelmúlt: megszűnés és újjászületés

A Salernitana ezután a második vonalban szerepelt, de az újabb feljutásra egyszer sem volt komoly esélye. Sőt, a 2002/03-as szezonban mindössze 23 pontot szerezve a B-osztályból is kiesett. Két évvel később már újra a Serie B-ben játszhattak, ahol ki is harcolták maguknak a 15. helyet, de az anyagi csőd miatt végleg lehúzhatták a rolót. A klub 2005-ben újjáalakult Salernitana Calcio 1919 néven és jelenleg a Serie C1/B csoportjában próbálja meg kiharcolni a feljutást a másodosztályba.


(ktn.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább