Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

, gj

Agostino Di Bartolomei

Voltak tragikus sorsú futballistái az AS Romának. Például Signorini, akit a Lou Gehrig-kór vitt el, vagy Di Bartolomei, aki 1994 májusában szíven lőtte magát.



Agostino Di Bartolomei (becenevén: Ago) a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legintelligensebb középpályása volt. Sokak egybehangzó véleménye szerint a legjobb olasz spíler, aki sohasem játszott a Squadra Azzurrában. Pedig akár világbajnok is lehetett volna 1982-ben, csak Enzo Bearzotnál Tardelli és Oriali is megelőzte a posztján.

Mondják, az AS Roma taktikája úgy nézett ki akkoriban: mindenki fusson, majd "Ago" kitalál valamit, odateszi a labdát a csatárok lábára, hetven méterről is. A Pirlóhoz hasonló modorban focizó középpályás lomhának tűnt, de ez csak a látszat volt: "Soha egyetlen lépést nem tett a pályán ok nélkül" - mondta róla edzője, a legendás Nils Liedholm.

Di Bartolomei 15 éven át volt a Roma játékosa, 308 mérkőzésen 66 gólt lőtt, és 146-szor viselhette a csapatkapitányi karszalagot. 1973 márciusában debütált egy Inter elleni mérkőzésen, de csak 1976 után, egy vicenzai kölcsönkitérőt követően vált a Farkasok meghatározó játékosává.



Sok sikerben volt része a Farkasokkal, de volt egy meccs, amelyet sohasem tudott kiheverni: az 1984-es BEK-döntő, amikor a Roma a Stadio Olimpicóban egy balszerencsés büntetőpárbajban kikapott a Liverpooltól.

Az volt Di Bartolomei utolsó római szezonja. Továbbállt, megfordult a Milanban is, de már csak kereste korábbi önmagát. A Roma egykori büszke tízese a Salernitana játékosaként fejezte be pályafutását.

Di Bartolomeit a klub szurkolói máig a bordó-sárgák egyik ikonjának tartják, Gianninihez és Tottihoz hasonlóan ő is tősgyökeres római volt, s egész életében az is maradt.

A civil életben nem találta a helyét. Pénzügyei egyre kuszábbak lettek, tervei - futballiskolát akart nyitni - megfeneklettek, egyre súlyosbodó depressziójával pedig nem volt ereje megküzdeni. Napra pontosan 10 évvel a Liverpool elleni vesztes BEK-döntő után, 1994. május 30-án öngyilkosságot követett el; háza erkélyén szíven lőtte magát.

NÉVJEGYKÁRTYA
Teljes név: Agostino Di Bartolomei
Született: 1955. április 8-án
Elhunyt: 1994. május 30-án
Születési hely: Róma, OlaszországÁllampolgárság: angol
Poszt: középpályás


Klubjai (bajnoki meccs/gól)
1972-1975 AS Roma 23/1
1975-1976 Lanerossi Vicenza (kölcsönben) 33/4
1976-1984 AS Roma 249/49
1984-1987 AC Milan 88/9
1987-1988 Cesena 25/4
1988-1990 Salernitana 52/16


(gj)


*****

További cikkek a rovatban

Az utolsó jedi

, Baumstark Tibor

Az utolsó jedi

Zdenek Zeman két periódusban is volt a Roma trénere. Most visszatér az Olimpicóba, s könnyen lehet, hogy csapata, a Pescara ott fog kiesni idén a Serie A-ból.

Tovább

Mondok egy nevet: Juhász István

, Máté Gábor

Mondok egy nevet: Juhász István

A feladat az, hogy írjunk egy nekünk kedves játékosról. Ráadásul úgy, hogy ha évek múlva olvassa valaki, akkor is érvényes legyen a szöveg. Akkor én visszanyúlok a múltba, hátha érvényes lesz ez most ebben a jelenben, pedig az egész olyan régen volt, hogy én is alig emlékszem rá.

Tovább

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

, Horváth Béla

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

Az első profi színes bőrű futballista, Arthur Wharton neve egyszer már feledésbe merült, a rasszizmusellenes kampányok azonban nemrég újra felfedezték maguknak a zseniális atlétát.

Tovább

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

, hb

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

Angliában zseninek tartották, Nigériában még aktív korában stadiont neveztek el róla, és Ronaldinho tőle lopta a trükkjeit. A focista, aki annyira jó volt, hogy nagyon-nagyon: Augustine "Jay-Jay" Okocha.

Tovább

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

, hb

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

1984-ben üstökösként robbant be a spanyol fociba, négy évvel később már számítógépes játékot neveztek el róla. Ő Emilio Butragueno, minden idők egyik legjobb és legintelligensebb spanyol csatára.

Tovább

A legjobb magyar futballista

, gj

A legjobb magyar futballista

Akik látták játszani, állítják: minden idők legnagyobb magyar futballistája volt Orth György, pedig 24 évesen egy súlyos sérülés miatt kettétört a pályafutása.

Tovább

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

, gj

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

Szombaton játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Angliában a kilencvenes évek egyik legszorgalmasabb középpályása: Darren Anderton.

Tovább

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

, focitipp.hu

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

"A barátom volt. A legjobb hátvéd, akit valaha is láttam a pályán" - mondta róla Pelé. Bobby Moore április 12-én lett volna 67 éves.

Tovább

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

, anfield

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

A telefonközpontos, akiből aranylabdás futballista lett. A futballista, akiből majdnem államelnök lett. A doktor, akinek két diplomája van, s akit a 20. század legjobb afrikai futballistájává választottak. George Weah.

Tovább

Aki harmincról lőtte a gólokat

, anfield

Aki harmincról lőtte a gólokat

Számunkra ő volt A FUTBALLISTA. Nem voltak sztárallűrjei, a meccsek után szégyenlősen mosolygott, elutasította az AC Milan és a Chelsea ajánlatát, s közben harminc méterről rúgta a gólokat a Southampton mezében - hűségesen, alázattal, 16 hosszú szezonon át.

Tovább