Mondok egy nevet: Juhász István

Mondok egy nevet: Juhász István

, Máté Gábor

A feladat az, hogy írjunk egy nekünk kedves játékosról. Ráadásul úgy, hogy ha évek múlva olvassa valaki, akkor is érvényes legyen a szöveg. Akkor én visszanyúlok a múltba, hátha érvényes lesz ez most ebben a jelenben, pedig az egész olyan régen volt, hogy én is alig emlékszem rá.



Jobbfedezet volt a Fradiban. Ő volt a Juhász-Szűcs fedezet-párosból a Juhász Pista. Ez biztos igaz. Szándékosan nem nézek utána semminek, nem keresek elő futballról szóló könyveket, végig az emlékezetemre hagyatkozom, tehát minden mondatom kezdődhetne azzal, „ha jól emlékszem”.

 

Szóval. Ha jól emlékszem, először akkor hallottam róla, mikor rádióközvetítés volt: körkapcsolás. Szombathely, a sérült Albert helyett egy fiatal középcsatár, Juhász rengeteg gólt lőtt. Négyet? Ötöt? Vagy hatot? Vagy csak hármat? (De az is lehet, hogy összemosom Fazekassal, aki ugyanilyen fiatal volt, mikor szintén, talán Szombathelyen, ugyanennyi gólt lőtt: hatot? Vagy kevesebbet. Dehát ő dózsás volt.) Aztán valamelyik edző, Mészáros József? Lakat? Hátravitte fedezetbe. Akkoriban szokás volt ez. Góllövőket hátravinni. (Kábé, mintha ma Böde Dani söprögetne. Csak, hogy mindenki értse. Nem az összehasonlítás végett.  Mert azt, ugye, nem lehet.)  Mátrai Sándor is góllövő csatárként kezdte, aztán a Fradiban középhátvéd lett, a válogatottban pedig jobbhátvéd. Később kocsmáros a kilencedik kerületben.

 

Szóval a Juhász. Minden meccsen őt néztem. Elképesztő mennyi labdát szerzett, rohant le-föl, ő futott a legtöbbet. Szaladt. Loholt. Nyargalt. Szedte a lábait. Én köpködtem a tökmagot. Albert állt a kezdőkörben csípőre tett kézzel, a Juhász meg befutotta széltében-hosszában a pályát. Labdát szerzett, osztogatott. Minden Fradi-meccs után azon dühöngtem, miért nem válogatott? Egyszer-kétszer talán betették. Nem is tudom. Az maradt meg bennem, hogy nincs igazság a földön. Bújtam a Népsport osztályzatait, hogy ő kapta-e a legtöbb pontot…

 

Mintha görbe lába lett volna, de hát melyik focistának nem görbe. Hatalmas tüdeje volt, hogy ezzel a közhellyel éljek. Azóta se láttam ennyit rakkolni játékost. Pedig ő abban a csapatban volt a legtöbbet futó, ahol Rákosi „Matyi” volt a balösszekötő, aki annyit futott, hogy nézni is fájt. De Juhász rajta is túltett. Na. Mindenki úgy higgye el, ahogy mondom.

 

Évekkel ezelőtt a Hélia Hotel felé mentem valami ösvényen, és hirtelen szembejött velem Juhász István, ősz hajjal, de egyébként ugyanolyannak láttam, mint X éve a Népstadionban. A tribünről. Rám nézett és azt mondta: „szervusz”. Köpni-nyelni nem tudtam, nemhogy visszaköszönni. Elpirultam, mentem tovább. Nem köszöntem neki, ő pedig köszönt nekem. Kihagytam ezt a ziccert. És akkor ő azt hihette, azt se tudom, kicsoda. Pedig nagyon is tudtam.

További cikkek a rovatban

Az utolsó jedi

, Baumstark Tibor

Az utolsó jedi

Zdenek Zeman két periódusban is volt a Roma trénere. Most visszatér az Olimpicóba, s könnyen lehet, hogy csapata, a Pescara ott fog kiesni idén a Serie A-ból.

Tovább

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

, Horváth Béla

A kapuslegenda, akit jeltelen sírba temettek

Az első profi színes bőrű futballista, Arthur Wharton neve egyszer már feledésbe merült, a rasszizmusellenes kampányok azonban nemrég újra felfedezték maguknak a zseniális atlétát.

Tovább

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

, hb

A legjobb afrikai, aki sosem volt Afrika legjobbja

Angliában zseninek tartották, Nigériában még aktív korában stadiont neveztek el róla, és Ronaldinho tőle lopta a trükkjeit. A focista, aki annyira jó volt, hogy nagyon-nagyon: Augustine "Jay-Jay" Okocha.

Tovább

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

, hb

A Keselyű, akiről számítógépes játékot neveztek el

1984-ben üstökösként robbant be a spanyol fociba, négy évvel később már számítógépes játékot neveztek el róla. Ő Emilio Butragueno, minden idők egyik legjobb és legintelligensebb spanyol csatára.

Tovább

A legjobb magyar futballista

, gj

A legjobb magyar futballista

Akik látták játszani, állítják: minden idők legnagyobb magyar futballistája volt Orth György, pedig 24 évesen egy súlyos sérülés miatt kettétört a pályafutása.

Tovább

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

, gj

'Meguntam az edzéseket' - Anderton góllal búcsúzott a futballtól

Szombaton játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Angliában a kilencvenes évek egyik legszorgalmasabb középpályása: Darren Anderton.

Tovább

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

, gj

Az AS Roma tragikus sorsú kapitánya

Voltak tragikus sorsú futballistái az AS Romának. Például Signorini, akit a Lou Gehrig-kór vitt el, vagy Di Bartolomei, aki 1994 májusában szíven lőtte magát.

Tovább

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

, focitipp.hu

A világ legjobb középhátvédje: a gentleman, akit letartóztattak

"A barátom volt. A legjobb hátvéd, akit valaha is láttam a pályán" - mondta róla Pelé. Bobby Moore április 12-én lett volna 67 éves.

Tovább

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

, anfield

Az aranylabdás csatár, akiből majdnem államelnök lett

A telefonközpontos, akiből aranylabdás futballista lett. A futballista, akiből majdnem államelnök lett. A doktor, akinek két diplomája van, s akit a 20. század legjobb afrikai futballistájává választottak. George Weah.

Tovább

Aki harmincról lőtte a gólokat

, anfield

Aki harmincról lőtte a gólokat

Számunkra ő volt A FUTBALLISTA. Nem voltak sztárallűrjei, a meccsek után szégyenlősen mosolygott, elutasította az AC Milan és a Chelsea ajánlatát, s közben harminc méterről rúgta a gólokat a Southampton mezében - hűségesen, alázattal, 16 hosszú szezonon át.

Tovább