Török gólörömök

Török gólörömök

, focitipp.hu

UEFA Intertotó Kupa
Máris megvan az idei nemzetközi kupasorozat első nagy áldozata: a kétszeres Intertotó Kupa-győztes, tavalyi BL-elődöntős Villarreal ugyanis kiesett. Az NK Maribor állította meg Forlánékat.



Az Intertotó Kupa harmadik fordulójában több nagyágyú is úgy utazott az idegenbeli mérkőzésére, hogy csak a győzelem jelenthette volna számukra a biztos továbbjutást.

A Marseille-nek ez győzelem nélkül is sikerült. A Stade Velodrome-ban csak egy soványka 0:0-át hoztak össze egy héttel ezelőtt az ukrán Dnipro ellen, Dnyepropetrovszkban azonban a szenegáli Niang és a nigériai Oruma góljaival a hajrában eldöntötték a továbbjutást. Bár a lefújás utolsó percéig izgulniuk kellett hiszen a Dnipro két világbajnokságot is megjárt válogatottja (Nazarenko és Ruszol) révén a hazaiak kiegyenlítettek.

Egy házzal odébb, Oroszországban a Hertha járt szerencsével. A berlini első meccsen sem születet gól, az orosz fővárosban azonban kettő is. Az egyiket a szerbek világbajnoki keretéből kimaradó Pantelics, a másikat a világbajnokságról lemaradt török Bastürk szerezte - így a kezdőben szereplő Dárdai Pállal együtt továbbjutásnak örülhettek.

A Newcastle sem büszkélkedhetett a norvég Lilleström ellen elért hazai 1:1-gyel, a visszavágón azonban összeszedték magukat az angolok: elsősorban a nigériai születésű Ameobinak köszönhetően, aki két gólt is szerzett. A harmadikat az Interben általában mellőzött, de a Szarkáknál újjászületű török Belezoglu Emre jegyezte.

Az ászok közül legrosszabbul a tavaly a BL-elődöntőig jutó Villarreal járt. Egy török náluk is vitézkedett (Nihat), de a hajrában lőtt gólja még akkor is kevés lett volna, ha Cipot nem válaszol. Az Intertotó Kupában ugyanis a Villarreal már hazai pályán elrontotta a dolgokat: az El Madrigalban 2:1-es vereséget szenvedő spanyoloknak minimum két gól kellett volna a továbbjutáshoz Mariborban. Pedig a spanyolok 2003-ban és 2004-ben is megnyerték a sorozatot.

Idén viszont nem hirdetnek győztest: a most továbbjutó 11 csapat csatlakozik az UEFA Kupa második selejtezőfordulójának győztesével: a párosítások győztesei az UEFA kupában folytatják.


  • Intertotó Kupa, 3. forduló

  • Villarreal (spanyol)-NK Maribor (szlovén) 1:2
  • G: 71. Forlán, ill. 41. Rakics, 84 Mikics
  • NK Maribor-Villarreal 1:1
  • G: Cipot 89, ill. Nihat 85.
  • Tj: NK Maribor (3:2)

  • Maccabi Petah Pikva (izraeli)-Etnikosz (görög) 0:2
  • G: 65. Schlichting, 77. Kebadze
  • Etnikosz-Maccabi Petah Tikva 2:3
  • G: 72. Pelics, 80. Pogiatzis, ill. 30. Sarsour, 44. Galdeira, 86. Soufo
  • Tj: Etnikosz (4:3)

  • Olympique Marseille (francia)-Dnipro (ukrán) 0:0
  • Dnipro-Olympique Marseille 2:2
  • G: 77. Nazarenko, 90. Ruszol, ill. 71. Niang, 74. Oruma
  • Tj: Marseille (2:2, idegenben lőtt gólokkal)

  • Auxerre (francia)-Farul Constanca (román) 4:1
  • G: 7. Mathis, 9. Pieroni, 53. Kahlenberg, 77. Traore, ill. 17. Gurita
  • Farul Costanca-Auxerre 1:0
  • G: 46. Todoran
  • Tj: Auxerre (4:2)

  • Kalmar-FC Twente 1:0
  • G: 51. (11-esből) Blomberg
  • FC Twente-Kalmar 3:1
  • G: 48. Bakircioglu, 73. Touma, 79. Touma, ill. 66. Johansson
  • Tj: FC Twente (3:2)

  • Hertha-FK Moszkva 0:0
  • FK Moszkva-Hertha 0:2
  • G: 25. Pantelics, 89. Bastürk
  • Tj: Hertha (2:0)

  • Grasshoppers-Gent 2:1
  • G: 50. Ristic, 57. Salatic, ill. 2. Zewlakow
  • Gent-Grasshoppers 1:1
  • G: 66. Foley, ill. 64. Ribeiro
  • Tj: Grasshoppers (3:2)

  • OB Odense-Hibernian 1:0
  • G: 32. (11-es) Sörensen
  • Hibernian-OB Odense 2:1
  • G: 54. Jones, 80. Dalglish, ill. 51. Grahn
  • Tj: Odense (2:2, idegenben lőtt góllal)

  • Larissza (görög)-Kayserispor (török) 0:0
  • Kayserispor-Larissa 2:0
  • G: 32. és 81. Ünal
  • Tj: Kayserispor (2:0)

  • Newcastle (angol)-Lilleström (norvég) 1:1
  • G: 50. Luque, ill. 21. Koren
  • Lilleström-Newcastle 0:3
  • G: 29. és 35. Ameobi, 90. Emre
  • Tj: Newcastle (4:1)

  • Ried (osztrák)-Tiraspol (macedón) 3:1
  • G: 26. Drechsel, 52. Martínez, 80. Seo, ill. 69. Alekszejev
  • Tiraspol-Ried 1:1
  • G: 83. Rudac, ill 29. Damjanovic
  • Tj: Ried (4:2)


(ktn.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább