Megmakacsoltam magamat

Megmakacsoltam magamat

, focitipp.hu

Pavel Nedvìd-interjú

A Mladá Fronta Dnes interjújában a Juventus cseh középpályása elmondja, hogy miért nem hagyta el a nyáron a Juventust. Egy loboncos hajú ember, akinek még jelent valamit a (klub)hűség fogalma.



Július végén még azt nyilatkozta, elhagyja a Juventust.

Amikor megfosztottak bennünket a bajnoki aranytól, ürességet éreztem. Mennyit hajtottunk, gürcöltünk a pályán, néha vért izzadtunk, és akkor valakik megkérdőjelezik még azt is, tudunk-e egyáltalán focizni. Elegem volt az egészből.


Mi bírta rá végül a maradásra?
Megmakacsoltam magam. Engem nem tudnak megtörni. Se megtörni, se legyőzni. Egyre csak azt ismételgettem: rendben van, a Juventust elintéztétek, de engem nem tudtok elintézni. Maradok, és kiharcolom a Juvénak az első ligát!


Pedig a Manchester United is hívta. Bajnokok Ligája- és Premier League-meccseket játszhatott volna. Nem vonzotta az Old Trafford?
A menedzserem szólt, hogy a Manchester United érdeklődik irántam. Nagyszerű dolog lehet az Old Traffordon focizni, de a szívem már a Juventusé. Ráadásul a családomat is Manchesterbe kellett volna költöztetnem, és egy, legfeljebb két szezon miatt már nem volt kedvem belevágni egy ilyen kalandba.


Melyik volt az erősebb érv a maradás mellett? A család nyugalma vagy a Juvéhoz való kötődés?
Mindkettő egyformán. Gondolnom kellett a gyerekeimre és a feleségemre is. Torinóban mindenünk megvan, és nem láttam értelmét annak, hogy egyszeriben felégessek magam mögött mindent csak azért, mert Manchesterben esetleg jobb fizetést kapnék. Ez nem lett volna tisztességes részemről a Juventusszal szemben.


És a "francia kapcsolat"? A legkitartóbb kérő ugyanis az AS Monaco volt. Miért kosarazta ki a francia ligát?
Monaco gyönyörű város, szívesen töltöm ott a szabadidőmet, de ott futballozni... Nem, a monacói ajánlat egyáltalán nem vonzott. A francia bajnokságban nem tudtam volna kellőképpen motiválni magamat. Spanyolország vagy Anglia jobban hangzott.


Ennek ellenére az ottani kérőknek is nemet mondott, és a következő szezonban a Serie B-ben, vagyis az olasz másodosztályban futballozik majd. Ráadásul a Juventus 17 pontos mankóval indul majd. Pályafutása eddigi állomásain végignézve ez egyértelmű visszaesésnek tűnik.
Ez van. A Juventusnak vissza kell kerülnie abba a pozícióba, ami őt megilleti. Nekem pedig, miután nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak, kutya kötelességem segíteni neki. Úgy érzem, az Agnelli család adósa vagyok, elvégre az ő alkalmazottuk vagyok évek óta. Ismétlem: tisztességtelennek tartottam volna a megfutamodást. Én eddig nagyon sokat kaptam a Juventustól. Most rajtam a sor, hogy megmutassam: a Juve is számíthat rám. Persze, én is sajnálom, hogy nem játszhatok már BL-meccseket, de nekem most az olasz másodosztályban kell majd úgy küzdenem, mintha a BL-ben játszanék.


És a válogatott?
Erről még korai lenne beszélni. Meghallgatom Karel Brückner szövetségi kapitány véleményét is, és csak azután döntök majd. Emlékszem, milyen visszhangjai voltak annak, amikor Karel Poborskýt a második ligából hívta be a válogatottba.


Várjunk csak, azért a cseh és az olasz másodosztály között van némi különbség...
Hogyne, az olasz nívósabb, de azért mégiscsak másodosztály. Az biztos, hogy ott leszek a szerbek elleni barátságos meccsen (augusztus 16-án - a szerk. megj.), és akkor majd minden kiderül. Az is, hogy mit gondol Karel Brückner.


Ezt már most is tudjuk. Brückner szerint Nedvìdre szükség van.
Várjunk még ezzel. Az EB-selejtezők két évig tartanak. Két év múlva már 36 éves leszek. Márpedig én mostanában csak rövid távra tervezek. A válogatott mindenesetre a szívem csücske, még a sikertelennek minősített világbajnoki szereplés is a kellemes emlékek közé került nálam. Én jól éreztem magam a válogatottban.


A vébén a cseh csapat motorja volt. A kiesés ellenére remekül játszott: ez bírta rá arra, hogy folytassa a pályafutását?

Közvetlenül a vébé után nagyon kimerült voltam, ráadásul a korai kiesésünk is megviselt. Akkor valóban azon gondolkoztam, hogy nem jött-e el az ideje a búcsúnak.


És mikor döntött úgy, hogy folytatja?

Egy hétig pihentem, aztán a Földközi-tengeri hajóút során tudatosult bennem, hogy nem tudnék foci nélkül élni, és amíg a szervezetem bírja a terhelést, addig fociznom kell. Muszáj.


És nem változtat a focihoz való viszonyán az sem, hogy a Juvét szankcionálták?
Nem. Sőt. Most fogok majd igazán harcolni és küzdeni a pályán.


Honnan ez a hihetetlen motiváció?

A futball lényege a győzelem. Azért focizol, hogy nyerjél. Le kell győznöd az ellenfelet, ha nem a Bajnokok Ligájában, akkor a Serie B-ben. Az alapképlet ugyanaz. A Juventus nehéz helyzetben van, szüksége van a segítségemre, és én segíteni akarok rajta. Ha kell, felszántom a pályát is.


A többi sztárjátékos más véleményen volt. Cannavaro, Emerson, Thuram, Vieira, Zambrotta elhagyta a süllyedő hajót...

Ehhez nincs mit hozzátennem, mindenkinek a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. Na jó, bevallom, arra számítottam, hogy többen maradunk, elvégre mindannyian sokat köszönhetünk a Juventusnak: általa lehettünk elismert futballisták, és a Juvénak köszönhetően éveken át a világ egyik legjobb csapatának játékosai voltunk. Én legalábbis úgy érzem, hogy van mit meghálálnom.


A kapus Buffon és a csapatkapitány Del Piero maradt még.
Buffon egyelőre szabadságon van, az ő álláspontja még nem végleges. Del Piero maradásának örülök. Legalább valaki lesz mellettem a pályán a régiek közül.


Szomorú? Két hónapja még a bajnoki aranyat ünnepelték, most pedig a Juventus az egyik legkeserűbb klub a világon.
Leginkább az bosszant, hogy a bajnoki címtől megfosztottak bennünket. A mérkőzéseket a pályán nyertük meg. Vissza lehet nézni a meccseket. Senki sem mondhatja, hogy bárki is lefeküdt volna nekünk. Mindent a pályán értünk el.


Csakhogy Luciano Moggi előre megrendelte a játékvezetőket a Juventus meccseire. Ezért a súlyos büntetés. Mit mondana Mogginak, ha találkozna vele?

Nehéz kérdés. Elsősorban megköszönném neki azokat a szép éveket, amelyeket a Juventusnak köszönhetek. Az egész botrány úgy lett beállítva, hogy az egyetlen és kizárólagos vétkes a Juve. Mintha csak egyetlen érintett fél lenne! Ez teljes badarság! Ilyen értelemben a többi klub is vétkes, amit Moggi csinált, azt minden klubvezető csinálta. Mégis csak rajtunk csattant az ostor. Nagyon, nagyon igazságtalan volt a döntés.


A Fiorentina, a Milan és a Lazio pontlevonást kapott.

Hát ez az. Össze sem lehet hasonlítani a kettőt: a Juventust kizárták az élvonalból, az említett csapatoktól pedig csak levontak néhány pontot. Ha a többi csapatfőnököt is lehallgatták volna, akkor kiderült volna, hogy mindenki egyformán érintett.


A másodosztályban 17 pont hátránnyal kezdenek majd. Elég lesz egy szezon arra, hogy visszakerüljenek az élvonalba?
A 17 pont valóban sok, de mivel 42 meccset fogunk játszani, egyáltalán nem lehetetlen feladat kiharcolni a továbbjutást. Nehéz lesz, de nem lehetetlen, mivel még a 6. helyezett is osztályozót játszik. De összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy milyen erős csapatunk volt tavaly, és milyen lesz most... Ha összeszedtük magunkat, egyszerűen nem volt ellenfelünk... Most pedig... De a kesergéssel nem megyek sokra. El kell fogadni, hogy ez a realitás.


Egyszer már játszott a másodosztályban. Emlékszik még arra?

Még zöldfülűként, Plzeòben. Lehet, hogy a sors rendezte így, hogy a második ligában kezdjem és ott is végezzem a pályafutásomat? Nem, ezt felejtsük el. Még érzek magamban annyi erőt, hogy kiharcoljam a Juventusszal a feljutást!


(Mladá Fronta Dnes)


*****


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább