Osztrák kínok az Ibériai-félszigeten

Osztrák kínok az Ibériai-félszigeten

, focitipp.hu

Bajnokok Ligája

selejtező, 3. forduló, visszavágók

A keddi napon öt mérkőzést rendeztek, és az esélyesek mindenhol győztek. Imponáló magabiztossággal jutott tovább a Valencia és a Benfica, a Liverpool viszont igencsak szenvedett Kijevben.



A Liverpool újra BL-résztvevő

A Liverpool Kijevben játszott ugyan, de nem a helyi Dinamo volt az ellenfele, hanem az izraeli Maccabi Haifa: a „hazaiak" a néhány hete ismét fellángoló közel-keleti harcok miatt kénytelenek voltak mindkétszer „idegenben" játszani. Ez a kis segítség most jól is jött az egyelőre idény eleji formát mutató angoloknak, mert a két mérkőzésen csak 3:2-es összesítéssel múlták felül a Maccabit. Egyébként az izraeli csapat kijevi gólját szerző Roberto Colautti nem akármilyen pályát futott be Haifában. Az argentin születésű csatár első idényében izraeli gólkirály lett 19 góllal, márciusban pedig feleségül vett egy izraeli lányt, így már izraeli válogatottnak is mondhatja magát. A másik oldalon is egy csatár volt a főszereplő: Benítez edző Liverpoolban még csak csereként állította a csapatba Peter Crouch-t, a visszavágón azonban már kezdett a nyakigláb center, és fontos gólt is rúgott. A Liverpoolnál egyébként nemcsak a hétvégén bizonytalanul bemutatkozó brazil Fabio Aurelio, hanem Steven Gerrard is csak a cserék közé került.

Az osztrákok az UEFA-kupában folytathatják

A nagy terveket szövögető Red Bull Salzburg viszont készülhet az UEFA-kupára: a Valencia volt az úr a Mestallában. A spanyolok sima 3:0-s győzelmet arattak a két magyarral (Bodnár László, Orosz Péter) felálló osztrák csapat ellen, hiába játszottak a csatársorban olyan nevek a Salzburgnál, mint Tiffert, Jancker vagy éppen Vonlanthen. A másik osztrák induló is vert seregként távozott az Ibériai-félszigetről: az Austria Wien is három gólt kapott a Benficától. Az Osasuna a Hamburgban elért 0:0 után bizakodóan várta a visszavágót, ám a nemzetközi kupafutball az elmúlt évtizedben megváltozott: nincs értékesebb az idegenben lőtt gólnál. Mivel Hamburgban nem tudtak betalálni a pamplónaiak, így végül kiestek, pedig a hajrára beállt hozzájuk a maláriájából nemrég felépült kameruni Webo is.

Győzött a milánói nyugdíjasklub

Belgrádban viszont az egygólos milánói vereség ellenére is nagyon fogadkoztak, abban bízva, hogy a Marakana stadion ötvenezer nézője belehajszolja majd a győzelembe a csapatot. A milánóiak mindenesetre nem ijedtek meg a hangulattól, és 2:1-re győztek Belgrádban is. Jó hír az olaszok rajongóinak: az örökifjú Filippo Inzaghi ismét gólt rúgott. Az viszont rosszabb hír, hogy a Milan jelenlegi kerete inkább egy nyugdijasklubot, mint egy futballklubot idéz. A belgrádi kezdőcsapatból hét játékos is elmúlt 30 éves, az átlagéletkoruk pedig 29 év volt: ez a rutin most sokat ért, de nagy kérdés, hogy hosszú távon hogy bírják majd a terhelést az „öregecskedő" sztárok. Igaz, a vészmadarak minden évben a nagy kollapszust jósolják, Costacurta és Cafú végelgyengülését - a Milan eddig mégis mindig a csúcs közelében járt.

(ktn.focitipp.marakana)


Bajnokok Ligája, 3. selejtezőforduló, visszavágók

2006. augusztus 22.


Osasuna (spanyol)-Hamburg (német) 1-1
Gólszerzők: 6. Cuellar, ill. 74. De Jong
Tj: Hamburg (1:1 - idegenben lőtt góllal)
Valencia (spanyol)-Salzburg (osztrák) 3:0
Gólszerzők: 12. Morientes, 32. Villa, 90. Silva
Tj: Valencia (3:1)
Crvena Zvezda (szerb)-Milan (olasz) 1:2
Gólszerzők: 80. Dokics, ill. 29. Inzaghi, 79. Seedorf
Tj: Milan (3:1)
Benfica (portugál)-Austria Wien (osztrák) 3:0
Gólszerzők: 21. Rui Costa, 45. Nuno Gomes, 57. Petit
Tj: Benfica (4:1)
Maccabi Haifa (izraeli)-Liverpool (angol) 1:1
Gólszerzők: 63. Colautti, ill. 54. Crouch
Tj: Liverpool (3:2)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább