Mozart, Vágner, Wagner: így könnyű

Mozart, Vágner, Wagner: így könnyű

, focitipp.hu

BL-selejtező, 3. forduló

A kelet-európai csapatok szerdán kitettek magukért. Tavaly csak két csapat (Artmedia Bratislava, Sparta Praha) kvalifikálta magát a BL-csoportkörbe. Tegnap hat, ami BL-rekord. A Szpartak Mozarttal, a Levszki Wagnerrel tarolt.



A Szpartak Moszkvánál Mozart

A CSZKA Moszkva két év után térhet vissza az elitmezőnybe. 2005-ben kis híján a nyolcaddöntőbe jutottak, de végül csoportharmadikok lettek. Jól jártak vele: az UEFA-kupába átkerülő csapat az idény végén megnyerte története első nemzetközi kupagyőzelmét. Ezúttal magabiztosan jutottak tovább a selejtezőből a szlovék Ruzomberok kiütésével. Az oroszok Rózsahegyen is győztek két góllal, a Dunga által a brazil válogatott keretbe is meghívott Daniel Carvalho és Vágner Love góljaival.
A másik moszkvai klub jobban megizzadt a Slovan Liberec ellen, miután a gólnélküli első mérkőzés után hazai pályán 2:1-re győzte le a cseh csapatot. A Liberecnek nincs szerencséje a selejtezőkkel: négy évvel ezelőtt a későbbi győztes Milan csak jókora mázlival lépett túl rajtuk, most pedig a Szpartak használta ki a hajrában az emberelőnyt, megszerezve ezzel a BL-csoportkörbe jutás jogát. Az 1996 és 2001 között zsinórban hat bajnoki címet begyűjtő Szpartak az elmúlt években botladozott (még egy bajnoki 10. helyezés is becsúszott), most azonban ismét bizonyíthat nemzetközi fronton is. A Szpartak keretében a rutinos hazai játékosok (Jegor Tyitov, Vlagyimir Bisztrov) mellett neves idegenlégiósok állnak Fedotov mester rendelkezésére. Többek között két egykori Serie A-játékos: a védelemben az olasz Regginát is megjárt cseh Martin Jiranek, a középpályán pedig az ugyancsak a dél-olasz csapatnál hét évet eltöltő brazil Mozart. Rajtuk kívül a csapat kulcsembere a világbajnokság egyik fedezet-felfedezettje, az ukrán Makszim Kalinicsenko.

A Dinamo Kijevnél üzbég gólgyáros

Ukrajnában is nagy az öröm: a Dinamo Kijev és a Sahtar Donyeck is tagja lett a legjobb harmincketteknek. A Dinamo Kijev ráadásul komoly skalppal az övén érkezik: a török Fenerbahcét ütötték el a továbbjutástól. Gyemjanyenko edző az egyik legerősebb kerettel dolgozhat a hat kelet-európai továbbjutó közül. Hét ukrán világbajnoki kerettag mellett négy brazil légiós, a lett Verpakovskis és a marokkói El-Hadduri bármely európai élcsapattal szemben felveheti a versenyt. És akkor még nem is szóltunk Makszim Sackihról: az üzbég 1999 óta tagja a kijeviek keretének, 157 ukrán bajnoki mérkőzésen 78 gólt rúgott. A Fenerbahce otthonában ezúttal kettőt - ezzel az ukránok mentek tovább.
A Sahtar Donyecket nem kell bemutatni nekünk, tavaly a Debrecent intézték el az UEFA-kupa 1. fordulójában. A Dinamo Kijev kerete csak azért az egyik legjobb Kelet-Európában, mert a Sahtaré még az övéknél is erősebb. Íme, a lengyel Legia elleni visszavágó kezdőtizenegye: Sutkov, Hübschman, Tyimoscsuk, Rat, Szviderszkij, Fernandinho, Matuzalem, Lewandowski, Brandão, Marica, Elano. Rajtuk kívül még bármikor bevethető a szerb Igor Duljaj, a nigériai Julius Aghahowa, Andrij Vorobej vagy a horvát Darijo Srna. Varsóban is csak öt percig volt okuk az ijedelemre: a 19. percben Wlodarczyk ledolgozta a hátrányt. Ekkor azonban jött a román Marica (kétszer is) és a brazil Fernandinho - a második félidőben a lengyeleknek négy gólt kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz. A Middlesbroughnak ez tavaly kétszer is sikerült, a Legiának azonban nem.

A Levszki Szófiánál Wagner

A Levszki Szófia az első bolgár csapat, amely elérte a BL-csoportkört. Ráadásul nem is akármilyen teljesítménnyel. A veronai meccs 47. percében összesítésben már 4:0-ra vezettek a Chievo ellen - ez még akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk, a Chievo nem tartozik a legerősebb olasz csapatok közé. A bolgárok már tavaly is vitézkedtek az UEFA-kupában: többek között az Udinesét búcsúztatva a negyeddöntőig jutottak. Náluk játszik a bolgár válogatott örök tizenkettedik embere, Daniel Borimirov; a Szpartak Moszkva Mozartját pedig egy Wagnerrel igyekeznek tromfolni.
A román Steaua 1986-ban egyszer már megnyerte a Bajnokok Ligája elődjének számító BEK-et - egy örökké emlékezetes tizenegyespárbajban, Ducadamnak köszönhetően. Most egyelőre „csak" a BL-csoportkörig jutottak a belga Standard Liege kiverésének köszönhetően. A klub gyakorlatilag csak hazai játékosoknak köszönheti a mostani sikereit: a kiegészítő embernek számító portugál Carlos Fernandes mellett idén nyáron érkezett a klubhoz egy újabb légiós: az izraeli Klemi Shaban a Maccabi Haifából. A klub anyagi erejét jelzi, hogy idén nyáron 3,15 millió eurót (közel 900 millió forintot) költöttek négy játékos megvásárlására. Igaz, volt miből: Gheorge Ogararut 3,3 millió euróért adták el az Ajax Amsterdamnak.

Ogararu már bánhatja a döntését,

mert a forduló legnagyobb meglepetését okozva az Ajax Amsterdam kiesett a dán Köbenhavn ellenében. Az idegenben 2:1-re megnyert első meccs után a hollandok képesek voltak veszíteni - ez blamázs a javából. Könnyen lehet, hogy máris inog a Barcelonánál Frank Rijkaard keze alá dolgozó Henk Ten Cate alatt a kispad? Mindenesetre a focitipp szorít az MTK-nál is dolgozó, szimpatikus edzőnek (aki magyarországi ittléte alatt kijelentette, hogy „a játékosok kötelesek mindig a maximumot nyújtani, hogy a meccsekre járó munkások jól szórakozzanak"). Ugyanakkor az elmúlt években rendre balszerencsés Köbenhavn is megérdemelt már egy ilyen jelentős sikert.


Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágók:
Szpartak Moszkva (orosz)-Liberec (cseh) 2:1
Gólszerzők: 23. Mozart, 78. Pavljucsenko, illetve 72. (11-esből) Hodur
Kiállítás: 57. Zapotocny (Liberec)
Tj: Szpartak Moszkva (2:1)

Mladá Boleslav (cseh)-Galatasaray (török) 1:1
Gólszerzők: 88. Palát, illetve 73. Hasan Sas
Tj: Galatasaray (6:3)

Steaua Bucuresti (román)-Standard (belga) 2:1
Gólszerzők: 35. és 51. Badea, illetve 2. Jovanovic
Kiállítás: 82. Sá Pinto (Standard)
Tj: Steaua (4:3)

Rabotnicski (macedón)-Lille (francia) 0:1
Gólszerzők: 18. Audel
Kiállítás: 83. Jakovlevski (Rabotnicski)
Tj: Lille (4:0)

Fenerbahce (török)-Dinamo Kijev (ukrán) 2:2
Gólszerzők: 36. Appiah, 57. Kerim, illetve 5. és 42. Sackih
Tj: Dinamo Kijev (5:3)

Ajax (holland)-FC Köbenhavn (dán) 0:2
Gólszerzők: 59. Silberbauer, 77. (öngól) Vermaelen
Tj: Köbenhavn (3:2)

Ruzomberok (szlovák)-CSZKA Moszkva (orosz) 0:2
Gólszerzők: 8. Daniel Carvalho, 32. Vágner Love
Tj: CSZKA (5:0)

Legia Warszawa (lengyel)-Sahtar Doneck (ukrán) 2:3
Gólszerzők: 19. és 88. Wlodarczyk, illetve 25. és 45. Marica, 29. Fernandinho
Tj: Sahtar Doneck (4:2)

AEK Athén (görög)-Hearts FC (skót) 3:0
Gólszerzők: 79. (11-esből) és 86. Julio Cesar, 82. Liberopulosz
Kiálítás: 30. Brellier, 63. McCann (mindkettő Hearts)
Tj: AEK (5:1)

Arsenal (angol)-Dinamo Zagreb (horvát) 2:1
Gólszerzők: 77. Ljungberg, 91. Flamini, illetve 12. Silva
Tj: Arsenal (5:1)

Chievo (olasz)-Levszki Szófia (bolgár) 2:2
Gólszerzők: 48. és 81. Amauri, illetve 34. Telkijszkij, 47. Bardon
Kiállítás: 83. Lanna, illetve 90. Lucio
Tj: Levszki (4:2)



(ktn.focitipp.szófia)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább